Fővárosunk egész nyári művészeti programját meghatározza a Budafest Zenei Fesztivál. Három helyszínen, a Bazilika előtti Szent István téren, a Magyar Állami Operaházban és a Hilton szálló Dominikánus udvarában lesznek az előadások csütörtöktől augusztus végéig.
A Bazilika előtt koncertek lesznek, öt zenekar öt előadása hallható. Csütörtök este, a nyitóhangversenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara játszik, Vásári Tamás vezényletével és zongorajátékával. Július 14-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje lesz, Kocsis Zoltán dirigálásával, 20-án a MATÁV, 25-én a MÁV, 30-án pedig a budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar lép fel a Bazilika előtti Szent István téren.
A Budavári nyárestéket gyönyörű műemléki környezetben, a Hilton szálló Dominikánus udvarában rendezik. Operától a jazzig minden zenei műfaj hallható. A nyári opera és balett fesztiválnak pedig a Magyar Állami Operaház ad otthont.
- Az Operaházban tíz előadást terveztünk – mondta el Ottó Ildikó, a Budafest ügyvezető igazgatója. Kiemelném a Rigoletto-produkciót, ami világsztárok közreműködésével valósul meg, Paolo Gavanelli, Miklósa Erika, Felipe Rojas közreműködésével. Balett is lesz, a Nordic 3 Stars balettegyüttese lép fel, és két Turandot-előadásunk is lesz.