Klasszikus

Gershwin: The rhythm of the blood – A vér ritmusa

2005.06.16. 00:00
Ajánlom
George Gershwin a zenetörténet talán legegyedülállóbb jelensége. Életműve pótolhatatlan és zseniális. Ő az egyetlen, akinek sikerült anyanyelvi fokon egyesíteni a fekete népzenét a komolyzenével akár szimfonikus méretekben is, operában, dalaiban és minden művében. A táncdarab zenéje szinte összefoglalása ennek az életműnek: két hangszerre komponálva, két neves művész élő előadásában. A Budapest Táncszínház produkciójában fuvolán Horgas Eszter, zongorán Vukán György működik közre, aki egyben a zenei anyag komponistája is.

A koreográfus és Vukán György évek óta, egymás művészetére kölcsönösen hatva dolgozik együtt. Több nagysikerű műben (Jazz-sekt, Kék rapszódia, Vizuális hangjegyek) hoztak létre olyan színházi élményt, amely az élőzene és a tánc harmóniájának egységéből született.

Gershwin Vukán György által való tolmácsolása és improvizációs gazdagsága lehetőséget nyújt a táncosoknak visszanyúlni a gyökerekhez, amikor még a zene és a tánc elválaszthatatlan emberi ösztönökből születtek. A táncosokat azonnal megihlette Gershwin zenéje, mely „úgy hálózza át a XX. század zenéjét, mint az érrendszer az emberi testet” – vallja a koreográfus. E gondolatiság köré épül a darab. A szín közepén egy szív látható, körülötte műanyag csövek mint vérerek hálója. Gershwin zenéjének ritmusára lüktetnek a táncosok, mint az életet megtestesítő vörös és fehér vérsejtek. Így közvetítik Gershwin zenéjét az emberek felé.

(2005. június 17-18. 19: 00 Nemzeti Táncszínház – Gershwin: A vér ritmusa, a Budapest Táncszínház előadása; km.: Vukán György (zongora), Horgas Eszter (fuvola); koreográfia: Földi Béla; kosztüm és díszlet: Molnár Zsuzsa; fényterv: Nasser Hammadi)

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Klasszikus

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Vizuál

Peruban is szerették Vörös Eszter Márquez-filmjét

Tovább folytatódik A Nagy Parranda – Történetek Gabriel García Márquezről című film sikersorozata. Vörös Eszter sajátos zenei és személyes nézőpontból készült dokumentumfilmje legutóbb Peruban nyert fődíjat. 
Színház

Új bemutatóval ünnepli Szakonyi Károlyt a Rózsavölgyi Szalon

Október 26-án, Szakonyi Károly 90. születésnapján mutatja be a Rózsavölgyi Szalon a drámaíró A hatodik napon című darabját, melyet Dicső Dániel rendező és Hárs Anna dramaturg bújtatott modern köntösbe.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.
Klasszikus magazin

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Klasszikus interjú

„Olyan ez, mint új partnerrel táncolni” – interjú Vadim Gluzmannal

A világszerte ismert hegedűművész a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására jött hozzánk, és október 25-én a Zeneakadémia színpadán a koncertmesteri széket is elfoglalja. Csupán rövid időre, mert az est második felében már kettősversenyt játszik Várdai Istvánnal. Az első próba után beszélgettünk vele.
Klasszikus hír

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.