Klasszikus

Giacomo Puccini

2004.12.20. 00:00
Ajánlom
1858. december 22-én született Luccában. A zenei pálya választása generációk óta hagyomány volt Puccini családjában. Már az ükapa is a város zeneigazgatója volt, amely posztot utódjai is örökölték. Az apa, Michele korai halála (1864) után a hatéves Giacomo nagybátyjánál, F. Maginál részesült zenei képzésben, a luccai konzervatórium növendéke lett.

Hamar ismertséget vívott ki magának orgonajátékával, így családja nyomora és szegénysége ellenére 1881-1883-ig a milánói konzervatóriumban tanulhatott, ahol Antonio Bazzini és Ponchielli zeneszerzés növendéke volt. 1883-ban nyújtotta be diplomamunkáját, a Capriccio sinfonico című zenekari darabot, amelynek témáit később a Bohéméletben használta fel. Ekkor készült el első operája, a Le Villi is, amellyel részt vett a Sonzogno kiadó által kiírt versenyen. Annak ellenére, hogy nem nyert díjat, a milánói Teatro dal Verme műsorára tűzte a művet, amely sikert aratott. Ennek eredménye lett az a Giulio Ricordival kötött szerződés, amely lehetővé tette, hogy a zeneszerző a továbbiakban csak a komponálásnak élhessen.

Következő operája, az Edgar (1892) nem aratott sikert, az 1893-ban Torinoban bemutatott Manon Lescaut viszont nemzetközi hírnevet hozott Puccininek. A La Bohème-től (1896) kezdve négyévente születtek az újabb művek: előbb a Tosca (1900), majd a Madama Butterfly (1904-1905). A La fanciulla del West 1910-ben, a Triptichon 1918-ban készült el. A komponista utolsó műve, a Turandot kézirata befejezetlen maradt. Az opera utolsó két jelenetét a vázlatok alapján Alfano fejezte be, így mutatták be Milánóban 1926-ban. Puccini 1904. november 29-én Brüsszelben hunyt el gégerákban.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Na, Kisdajka, gyerünk!” – kiállítás nyílt Dajka Margit életéből

A Kisdajka. Dajka Margit (1907-1986) pályaképe című tárlaton a színésznő gazdag, fordulatos és országokon átívelő életútja elevenedik meg fotókon, videókon, nyilatkozatokon és önvallomásokon keresztül.
Klasszikus

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Színház

Átadták az eSzínház Fesztivál díjait

Október 20-án ünnepélyes keretek között adták át az ország első online térben rendezett színházi fesztiváljának szakmai és közönségdíjait a Radnóti Színházban, de kihirdették az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai kitüntetéseit is.
Klasszikus

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Színház

Alföldi Róbertet a Pinceszínházban faggatják

Trezor címmel beszélgetéssorozatot indít a Pinceszínház. Az új, havi rendszerességgel jelentkező sorozat első vendége Alföldi Róbert lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.
Klasszikus magazin

Az 1956-os forradalom zenéi

Akár a történelem kötötte össze őket október 23-a eseményeivel, akár a szerző akart ily módon emléket állítani a forradalomnak, sok zenemű létezik, mely mára elválaszthatatlanná vált 1956-tól. Egy csokorra valót gyűjtöttünk belőlük.
Klasszikus interjú

„Olyan ez, mint új partnerrel táncolni” – interjú Vadim Gluzmannal

A világszerte ismert hegedűművész a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására jött hozzánk, és október 25-én a Zeneakadémia színpadán a koncertmesteri széket is elfoglalja. Csupán rövid időre, mert az est második felében már kettősversenyt játszik Várdai Istvánnal. Az első próba után beszélgettünk vele.
Klasszikus hír

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.