Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

2019.01.14. 09:55
Megosztom
Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

A magyar gyökerekkel rendelkező Maestro Gilbert Varga Könnyed elegancia című koncertjén debütál vezető karmesterként január 25-én, a Müpában futó Pannon-bérletsorozat harmadik előadásán. A posztot hivatalosan január 1-jétől tölti be a Pannon Filharmonikusoknál, mely kinevezéssel hazánkban a pécsi zenekarnál valósul meg elsőként, hogy két vezető karmester áll egy zenekar élén. A koncert azonban nem csupán e ténynek köszönhetően, hanem a ritkábban hallható művek miatt is valódi csemege a hideg téli estén.

A francia muzsika legjavából válogat a zenekar a január végi hangversenyen. Erik Satie két műve – a Gymnopédiák és a Gnossienne No.3. – mellett Szymanowski I. hegedűversenyét a fiatal tehetség, Benjamin Beilman előadásában hallhatja a közönség, akitől a hangverseny második felében César Franck d-moll szimfóniájával búcsúzik a zenekar.

Az amerikai szólista, Benjamin Beilman első alkalommal játszik a pécsi együttessel, azonban fiatal kora ellenére komolyabb múlttal rendelkezik zenei téren, hiszen a világ számos koncerttermében aratott sikert lenyűgöző előadásaival, szenvedélyes játékával és gazdag hangzásvilágával.  Nem meglepő tehát, hogy generációjának egyik legjelentősebb művészeként tartják számon világszerte.

A Maestro ebben az évadban elsőként a Müpában dirigálja az együttest, azonban az évad során még további három koncerten vezényli a zenekart Pécsett a Kodály Központban. Az elmúlt időszakban több interjújában is kiemelte, hogy nagyon várja az új, intenzív munkát a Pannon Filharmonikusokkal.

Pozitív benyomást kelteni, akár egy napra, egy koncert erejéig, egy hónapra, egy évre, hogy amikor távozom, akkor el lehessen mondani, hogy igen, ebben az időszakban a zenekar nőtt, fejlődött

– fogalmazott egy közelmúltban megjelent interjúban.

A szerződtetés hivatalos bejelentését követően, október 30-án egy exkluzív interjú készült Gilbert Vargával, akivel Bősze Ádám beszélgetett a sokak számára meglepő fordulatról, annak előzményeiről, valamint arról is, mit vár a Maestro a zenekartól és hogyan működik egy ilyen duális vezetés a valóságban. A beszélgetés a zenekar Youtube-csatornáján tekinthető meg.

Azok, akik semmiképp sem szeretnének lemaradni a debütáló koncertről, a Müpa jegyirodáiban és a jegymester.hu oldalon ide kattintva tudnak jegyet váltani a Könnyed elegancia című koncertre.

Támogatott tartalom.

„Együtt erősebbek vagyunk”

Kapcsolódó

„Együtt erősebbek vagyunk”

Magyarországon egyedülálló módon a következő három évben két, egyenrangú vezető karmester áll majd a Pannon Filharmonikusok élén. A Bogányi Tibor mellé álló magyar származású, de nemzetközi hírű dirigenssel, Gilbert Vargával beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.