Klasszikus

Gitárfesztivál Balatonfüreden

2014.06.13. 09:08
Ajánlom
Sokan egész évben a balatoni nyaralást várják, hogy végre kiszabadulhassanak a hétköznapok egyformaságából, és egy hétig csak pihenhessenek. A strandolás azonban néhány nap után unalmassá válhat, és szívesen beiktatnánk egy kis kirándulást vagy kulturális programot is. Utóbbira ideális választás a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál június 21-28 között.

A délelőtti nyilvános mesterkurzusok és hangszerkiállítások mellett délutánonként előadásokkal, fiatalok koncertjével színesítik az amúgy sem unalmas fesztiválprogramot a szervezők a gyönyörűen felújított balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskolában. A kiállításokon japán, német, görög, spanyol és magyar hangszerkészítő mesterek mellett egy svéd kottakiadó és egy olasz húrgyártó cég hozza el Balatonfüredre a gitározáshoz szükséges kellékeit. Esténként különlegesen színvonalas koncertekkel várják a nagyérdemű közönséget négy helyszínen is. Mindjárt a fesztivál kezdetén, június 21.-én 20:30-kor a híres virtuóz páros, Miroslav Tadic és Vlatko Stefanovski világzene koncertje lesz hallható a Tagore sétány közepén felállított Hal és Borünnep nagyszínpadán. Ez a koncert a várossal közös szervezésben valósult meg, a belépés ingyenes.

Június 22.-én 20:00 órakor a tavalyi Balatonfüredi Tehetségkutató Gitárverseny első helyezettjei lépnek színpadra az Anna Grand Hotel impozáns dísztermében. Egy fiatal tehetséges hölgyekből álló csapat a Gitarrissima-Vienna Guitar Quartet nyűgöz le bennünket június 23.-án este 20:00 órakor a Kisfaludy Galéria falai közt. Június 24.-én 15:00 órakor egy nagyon érdekes délutáni programot ajánlunk azok figyelmébe, akiket érdekel a pszichológia és a jelenlegi generáció kérdése. Dr. Pais Ella Regina az országszerte ismert pszichológus tart érdekfeszítő előadást a zeneiskola koncerttermében. Szintén 24.-én de este 20:30-kor, biztosan zsúfolásig tele lesz a Hotel Margaréta "Anthemis" terme, mert Marcin Dylla, aki nem kevesebb mint tizenkilenc versenygyőzelemmel büszkélkedhet a Washington Post által "A világ legtehetségesebb gitárművészének" nevezett virtuóz fiatalember lép színpadra. Június 25.-én 20:00 órakor a zseniális cseh gitárművész, Pavel Steidl lesz a fesztivál vendége, aki mókás, a közönséggel összekacsintó, de briliáns koncertjével, biztosan a Gitárfesztivál közönségének kedvencévé válik.

Június 26.-án 20:00 órakor a Kisfaludy Galéria kiállítótermében a zene ünnepe lesz, Paul O'Dette lantművész társaságában. A művész Dowland-estje igazi csemege lesz minden zeneszerető számára. Mondhatnánk, hogy a művész maga a zene, akinek koncertje után semmi másra nem vágyik az ember, csak arra, hogy újra hallhassa ezt a csodát. Június 27.-én 20:30-kor egy világszerte ismert legendát Kazuhito Yamashita-t hallhatjuk a Hotel Margaréta "Anthemis" termében, aki többek közt átírta egy szál gitárra Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című művét is. Szólóban és zenészekből álló családjával is fellép a gitárművész, tehát nagyon különleges estre számíthatunk.

A június 28.-i koncert felteszi koronát a fesztivál programjaira. A világhírű flamenco gitáros, Paco Pena tüzes koncertje zárja a fesztivál program sorozatát 20:30-kor a Hotel Margaréta "Anthemis" termében.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lady Gagának szabadott, amit Radics Giginek nem

Az Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy az új elnököt popsztárok körében eskessék fel. Tegnap Joe Bidennek Lady Gaga énekelt himnuszt, tizenkét éve Aretha Franklin tette felejthetetlenné Obama beiktatását. De Barbra Streisand, Ricky Martin és Gene Kelly egyaránt mutatkoztak hasonló szerepben. És mi az, amiért Radics Gigit tetemre hívták, Lady Gagát viszont nem?
Klasszikus

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.
Klasszikus

Bogányi Tibor karmesteri pálca helyett csellót ragad A magyar kultúra napján

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel 2021. január 22-én, pénteken, a magyar kultúra napján 19.30 órakor a Müpában. A pécsi zenekar ünnepi koncertjét a Müpa Home ingyenes közvetítéssorozat keretében élőben követheti majd a közönség az intézmény online platformjain.
Klasszikus

Valós időben, koncert közben is nézői kérdésekre válaszol Hámori Máté és az ÓDZ

No, persze biztosított a zavartalan zeneélvezet is. Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozatában a kulisszák mögé vezet, hogy belülről nézzük meg, hogyan folyik egy zenekari próba, mit csinál egy karmester és hogyan születik meg a koncert.
Jazz/World

„Réteken és mezőkön improvizáltam hosszasan”

Nyolcadik szerzői lemezét készítette el Tóth Viktor, a hazai jazz-színtér különleges alakja. A szaxofonos, zeneszerző Have No Fear című albumát a Tóth Viktor Arura Trió rögzítette, az élő anyag ihletője a természet volt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Öt mesterhegedűvel gazdagodott a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyéves keresést követően öt mesterhegedűre talált rá, amelyek még magasabb művészeti interpretációt tesznek lehetővé az együttes számára a jövőben. A zenekar soron következő tavaszi koncertjein már hallhatóak lesznek az új hangszerek.
Klasszikus Film

Dokumentumfilm készült Erkel Ferenc Himnuszáról – Nézze meg online, itt!

A Himnusz keletkezéséről készített dokumentumfilmet a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) és az Erkel Ferenc Társaság A Himnusz regényes története címmel, Juhász Annával és Becze Szilviával.
Klasszikus ajánló

Bogányi Tibor karmesteri pálca helyett csellót ragad A magyar kultúra napján

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel 2021. január 22-én, pénteken, a magyar kultúra napján 19.30 órakor a Müpában. A pécsi zenekar ünnepi koncertjét a Müpa Home ingyenes közvetítéssorozat keretében élőben követheti majd a közönség az intézmény online platformjain.
Klasszikus ajánló

Valós időben, koncert közben is nézői kérdésekre válaszol Hámori Máté és az ÓDZ

No, persze biztosított a zavartalan zeneélvezet is. Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozatában a kulisszák mögé vezet, hogy belülről nézzük meg, hogyan folyik egy zenekari próba, mit csinál egy karmester és hogyan születik meg a koncert.
Klasszikus ajánló

Bősze Ádám és a Budapesti Vonósok kalauzolnak Schubert világába

A Budapesti Vonósok háromrészes sorozatában a zenetörténet egyik legtitokzatosabb, alig 31 évesen elhunyt zsenijének remekműveit ismerhetjük meg közelebbről január 22-én.