Tizenkilenc éves volt, mikor a milánói konzervatóriumban elutasították felvételi kérelmét, ezért magánúton tanult Lavigná-nál. A harmincas évek elején egy bravúros beugrással (Haydn Teremtés c. oratóriumának vezénylésével) hívta fel magára a figyelmet. Első operáját (Oberto) 1839-ben mutatta be a milánói Scala. Ezzel kezdődött első alkotói korszaka, amely 1850-ig tartott, és magába foglalta a Nabuccót (1842), a Lombardokat (1843), az Ernanit (1844), valamint Schiller három drámájának operai feldolgozását (Jeanne d'Arc, A haramiák, Luisa Miller). A második korszakból való a Rigoletto (1851), a Trubadúr (1853) és a Traviata (1853), a harmadik korszak kiemelkedő alkotása A végzet hatalma (1862), a Don Carlos (1867) és az Aida (1871), az utolsó, kései korszak két remekműve az Otello (1887) és a Falstaff (1893). Ez után már csak a Quattro pezzi sacri című énekkari sorozat kerül ki a mester műhelyéből, aki nyolcvannyolc éves korában, Milánóban hunyt el (1901).
Verdi egész életművét az őszinte érzelem és az ezt kifejező dallam elsődleges fontossága hatja át. Ábrázolásának középpontjában mindig az ember (és nem a miliő)áll. Ehhez elsősorban emberi hangra volt szüksége a zeneszerzőnek, innen a vokális műfaj kizárólagossága életművében. Még önálló hangversenyszám gyanánt megszólaltatható nyitányt is keveset írt, és ezek sem hasonlíthatók a klasszikus nyitányokhoz: a komponista nyilvánvaló célja nem a virtuóz zenekari darab, hanem a szó szoros értelmében vett előkészítés a színpadi cselekményre. Az opera fő motívumait felhasználó nyitányból nem alkot szabályszerű szonátatételt, hanem egyveleg jellegű „katalógust” nyújt a drámához.
hírlevél
