Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
A németországi székhelyű koncertzongoristát széles repertoárral rendelkező, különleges előadóként tartják számon, aki húszéves korára már egyéni előadói stílussal szerzett magának hírnevet a német klasszikus zene színterén. Han Chi Ho a kritikusok szerint Glenn Gouldot idézi, összhatás tekintetében ugyanakkor a Beethoven-virtuóz Wilhelm Kempffre emlékeztet.
Han a Hannoveri Zenei, Színművészeti és Médiatudományi Egyetem zongoraelőadói képzésén végzett. Bécsben és Bonnban Beethoven-versenyen, Dortmundban pedig Schubert-versenyen ért el kiváló helyezéseket. 2014-ben a németországi ARD Nemzetközi Zenei Versenyen közönségdíjas lett, emellett a verseny alkalmából komponált darab legjobb interpretációjának járó díjat is hazavihette. Dél-Koreában a Szöuli Nemzetközi Zenei Versenyen első helyet, az amerikai Gina Bachauer Nemzetközi Zongoraversenyen ezüstérmet, a 2016-os Erzsébet Királyné Versenyen pedig negyedik helyet szerzett. Idén, 2022-ben
a legrangosabb zenei versenyként ismert Orléans-i Nemzetközi Zongoraversenyen harmadik lett modern zene kategóriában,
emellett a Yun Isang különdíjat is elnyerte. Szólistaként olyan nemzetközi zenei fesztiválokon szerepelt, mint a Cervo Nemzetközi Zenei Fesztivál, a Ruhr Zongorafesztivál, a Kissinger Sommer Zenei Fesztivál, a Comói-tó Zongorafesztiválja, az Erneni Zenefalu fesztivál vagy a Deer Valley Zenei Fesztivál. Emellett olyan vezető zenekarokkal lépett fel, mint az Osztrák Rádió Szimfonikus Zenekara, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Belga Nemzetközi Zenekar, a Dortmundi Filharmonikusok, a Kölni Sinfonietta vagy a Müncheni Kamarazenekar.
A két évig a Koreai Kulturális Központ rezidens művészeként tevékenykedő Han Chi Ho
összesen négy zongoraszóló-előadást állít a színpadra a 2022/2023-as évadban.
A decemberi koncerten a létkörforgást, az üdvözülést és a vándorlást zenébe foglaló szerzemények világába kalauzol Schubert, Liszt, Yun Insang és Grégoire Rolland műveivel készül. Habár a mostani koncert Yun Isang- és Liszt-darabjai sok tekintetben különböznek egymástól, mégis hasonló felépítéssel bírnak: a zenei motívum több különféle, drámai kidolgozása után végül egyetlen témához, a zenei lényeghez vezetnek vissza.
„Ha feltételezzük, hogy az élet folyama egyenes vonalban és körkörös irányban is haladhat, a három zeneszerző által zenébe foglalt vándorlás, megváltás és örök visszatérés motívuma
az emberi életnek ezt a drámai felépítését fejezi ki szimbolikus formában.
Ezt szeretném a koncerten keresztül érzékeltetni a közönséggel” – mondta el az est kapcsán a zongoraművész.
Han Chi Ho: Wanderer
Időpont: 2022. december 4., 19:00
Helyszín: Budapest Music Center
A Koreai Kulturális Központ programján a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Han Chi Ho zongoraművész (Forrás: Koreai Kulturális Központ)