Karajan, akit Mozart után Salzburg legnagyobb szülöttjének is neveznek, 1908. április 5-én látta meg a napvilágot görög eredetű nemesi családban. Négyéves korától zongorázott, ötévesen Mozart-darabbal lépett fel egy jótékonysági rendezvényen. Zenei tanulmányait szülővárosában, a Mozarteumban kezdte és a bécsi Konzervatóriumban fejezte be, közben három évig járt a műszaki egyetemre is. Diplomás karmesterként 1929-ben Salzburgban állt először a pulpitusra, s hamarosan az ulmi színház szerződtette.
1933-ban lépett be a német nemzetiszocialista pártba, s két év múlva már a Harmadik Birodalom legfiatalabb főzeneigazgatója volt Aachenben. 1938-ban vezényelte először a Berlini Filharmonikusokat és a Berlini Staatsoperben is debütált. Wagner Trisztán és Izolda című operájával elért viharos sikere után Wilhelm Furtwängler legnagyobb vetélytársának kiáltották ki. A Göring kedvenc művészének tartott karmestert Hitler ötvenedik születésnapja alkalmából tartott koncert után állami karmesterré nevezték ki. A nácik kegyeit azután vesztette el, hogy 1942-ben egy, a faji törvények értelmében zsidónak számító iparmágnás lányát vette el. A háború után igazolták a kollaboráció vádja alól, de fellépései még évekkel később is tiltakozást váltottak ki több helyen.
Karajan a háború utáni első koncertjén 1946-ban a Bécsi Filharmonikusokat dirigálta. A zenekar hagyományos újévi ünnepi koncertjein egyetlen alkalommal, 1987-ben vette kezébe a karmesteri pálcát. Furtwängler utódaként 1955-től több mint három évtizeden át állt a Berlini Filharmonikusok élén, 1980-ban a zenekar örökös karmesterének nevezték ki. 1956-tól nyolc évig a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti vezetője, majd negyedszázadon át a Fesztivál igazgatótanácsának tagja volt. Berlini és salzburgi működésével párhuzamosan 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper főzeneigazgatójaként is működött (ezért nevezték "Európa főzeneigazgatójának"). Utóbbi munkásságát sokan bírálták, mert az operákat az eredeti nyelven adatta elő. 1967-ben megalapította a Húsvéti Fesztivált, amelyen az operaelőadások karmestere, zenei vezetője, rendezője, sőt látványtervezője is ő volt. A minden téren tökélyre törő Karajan a televíziós felvételek során véleményezte a világítást, a kameramozgást és a vágást is.
1950-ben lépett fel először a Bayreuthi Fesztiválon, s ő volt az első, aki 1985-ben elsőként vezényelt misét a Vatikánban. A Salzburgi Ünnepi Játékoktól 1988 augusztusában Brahms Német requiemével búcsúzott. Utolsó nyilvános fellépésén Bruckner VII. szimfóniáját dirigálta a Bécsi Filharmonikusokkal 1989 áprilisában. Ugyanekkor távozott a Berlini Filharmonikusok éléről, lemondásában nem kis szerepet játszott ellentmondást nem tűrő vezetői stílusa.
Karmesterként precizitásra törekedett, s kotta nélkül, sokszor behunyt szemmel vezényelt. Élete végén kínzó hátfájdalma miatt már csak segítséggel tudott a dirigensi pulpitusra fellépni, s a védőkorlátnak dőlve dirigált. Híres volt szuggesztivitásáról, s ahogy magától, úgy zenészeitől is kemény munkát követelt. Karajan magáról ezt mondta: "Nem hagyom, hogy művészeti kérdésekben befolyásoljanak, én egymagam döntök. Nem azért születtem, hogy parancsoljanak nekem."
A múlt század egyik legismertebb karmestere 1989. július 16-án halt meg szívroham következtében. Verdi Álarcosbál című operájának tervezett előadását már nem vezényelhette el a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A július 27-i megnyitón a pulpituson Solti György állt helyette.
hírlevél
