Klasszikus

Görög-ciprusi vendégművésszel játszik a Miskolci Szimfonikusok

2016.08.18. 11:39
Ajánlom
Változatos programmal készül a zenekar az új évadra, amelynek keretében két bérletet hirdettek meg.

Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője a társulati ülésen egyebek mellett arról szólt, a zenekar még a bérletes szezon októberi kezdése előtt hétszer koncertezik. Ebben a hónapban Nyírbátorban a Zenei Napok záró koncertjén muzsikálnak, majd az edelényi kastélyban és a miskolci Zenepalotában is adnak hangversenyt. A szeptembert Aperitif koncerttel indítják Miskolcon a Szinva teraszon, majd a Diósgyőri várban játszanak.

Gál Tamás és a Miskolci Szimfonikusok

Gál Tamás és a Miskolci Szimfonikusok (Fotó/Forrás: Dobos Klára)

Gál Tamás, a zenekar művészeti vezetője az évadnyitón elmondta: két bérletsorozattal vágnak a szezonnak. A Tűzvarázs nevezetű bérlet keretében hét koncertet hallhat a közönség, míg kisebb Hangforrás bérlet újdonsága az lesz, hogy három koncert mellé a vásárló választhatja ki a negyediket. A művészeti vezető hozzátette: folyamatosan próbálnak alkalmazkodni a miskolci közönség igényeihez, céljuk az, hogy minden réteget megszólítanak ebben a bérlet-összeállításban.

Arculatváltással indít a Miskolci Szimfonikusok

Kapcsolódó

Arculatváltással indít a Miskolci Szimfonikusok

A négy őselemre épülő új arculattal kezdi meg a 2015/16-os évadot a Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely az új szezonban olyan neves művészeket lát vendégül, mint Baráti Kristóf, Hollerung Gábor és Vashegyi György.

A "kisbérlet" egy újszerű gitáros koncertet is kínál, a görög-ciprusi származású Notis Georgiou gitárművész-karmester közreműködésével, de helyet kap benne egy zongorára épülő hangverseny az ifjú tehetség, Berecz Mihály játékával, valamint monumentális, közismert művek is. A Tűzvarázs bérletet vásárlók főként népszerű nyitányokat, ismert szimfóniákat, versenyműveket hallhatnak "fajsúlyosabb" darabok mellett.

Az évadban egyébként Erkel-, Liszt-, Wagner-, Brahms-, Debussy-, Haydn-, Mozart-, Schumann-művek egyaránt felcsendülnek a zenekar előadásban. Dirigálni fog mások mellett Kocsis Zoltán, Kovács János, Howard Williams, Marco Balderi, a szólisták között pedig szerepel Balog József, Varga István és fia, Varga Oszkár, valamint Várdai István is.

Héja Domonkos és a Miskolci Szimfonikusok

Héja Domonkos és a Miskolci Szimfonikusok (Fotó/Forrás: Mudra László)

Az évadnyitó társulati ülésen elhangzott még, hogy sok bérleten kívüli koncerttel és családi programmal is készül a zenekar, október elsején például Verdi Requiemjét hallhatja a közönség, novemberben pedig a Kaláka együttessel adnak közös koncertet. Emellett szerepelnek a Filharmónia Magyarország Szezonbérletében és továbbra is az Ifjúsági koncertsorozat résztvevői.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Mindennek a magyar irodalom a közepe” – Valuska László a tízéves Margó Fesztiválról

Több mint 60 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel és irodalmi sétákkal jelentkezik a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 14. és 17. között a Várkert Bazárban. A jubileum alkalmából a fesztivál alapítójával, programigazgatójával beszélgettünk.
Könyv

Egy stadionnyi Paradicsom – Nádasdy Ádám az új Dante-fordításról

Egy közös karácsonyi italozás alkalmával jutott Nádasdy Ádám és Térey János arra a megállapításra, hogy Dante Isteni színjátékának Paradicsom részét újra kéne fordítani. Nem azért, mert Babits szövege ne lenne jó, nagyon is szép, a mai olvasóközönség viszont már nehezebben fogadja be. Az új változat elkészült, Nádasdy Ádám, a mű fordítója pedig a 2021-es Budapesti Őszi Fesztivál keretében ismertette a művet a Márai Sándor Kulturális Központban.
Klasszikus

Cziffra György századik születésnapját ünnepli a zenészvilág

Két különleges koncerttel, kiállítással, külföldi programokkal folytatódik a Cziffra György-emlékév, a zongoraművész századik születésnapján Eötvös Péter erre az alkalomra írt műve is elhangzik
Vizuál

Vaszary, Aba-Novák és Munkácsy remekművei a Virág Judit Galéria őszi aukcióján

Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, Munkácsy Mihály anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Klasszikus videó

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Klasszikus ajánló

Vidovszky László-est a Zeneakadémián

Vidovszky László korai munkásságát mutatja be az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, abszurd hanghatásokat felvonultató zenemű, kamaraopera és filmvetítés is szerepel a programban.
Klasszikus ajánló

Cziffra György századik születésnapját ünnepli a zenészvilág

Két különleges koncerttel, kiállítással, külföldi programokkal folytatódik a Cziffra György-emlékév, a zongoraművész századik születésnapján Eötvös Péter erre az alkalomra írt műve is elhangzik
Klasszikus beszámoló

Zeneszerzők párbeszéde – Beszélgetés Georges Aperghisszel

Az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány zeneszerző-beszélgetései, a mustMEET Composers sorozat legújabb vendége a görög származású zenés színházi alkotó, Georges Aperghis volt.