A nemzetközi hírű fesztivált Eötvös József gitárművész, a Zeneakadémia egyetemi tanára hívta életre kilenc évvel ezelőtt. Idén „A gitár színei”-mottót kapta a hiánypótló programsorozat, amelyre a klasszikus gitár iránt érdeklődő szakmai közönség mellett a gitár, mint hangszer szerelmeseit és annak különböző stílusait megismerni vágyó, zeneszerető látogatókat is szeretettel várják.
Idén a hazai közönség egyik kedvence, a Grammy-díjas David Russell, brit gitárművész érkezik a fesztiválra,
aki szólókoncertet ad és mesterkurzust is tart; valamint megismerhetjük a szintén nemzetközi hírű, horvát Zoran Dukić különösen érzékeny és színes gitárjátékát. A Montenegrin Gitárduó koncertje a gitárt, mint kamarahangszert helyezi fókuszba maradandó zenei élményekkel ajándékozva meg közönséget. Minden művész nyilvános mesterkurzust tart, amelyet a laikus érdeklődők hallgatóként követhetnek, látogathatnak; este pedig koncertekre várják a közönséget.
David Russell a londoni királyi Zeneakadémia tanára, világhírű gitárművész lesz a fesztivál egyik vendége, aki 2019-ben nagy sikerrel adott koncertet a fesztiválon. Számos elismerése és díja közül kiemelésre méltó a Grammy-díj, amit, mint legjobb klasszikus zenei szólista kapott Aire Latino című lemezével. Russell számos egyetem díszdoktora, 2018-ban pedig ünnepélyes keretek között bekerült az Amerikai Gitár Alapítvány (Guitar Foundation of Amerika) hírességek csarnokába. Egy legenda érkezik Magyarországra.
Zoran Dukić gitárjátékának egyedülálló kifejezőerejét és híres költőiségét is megismerheti a hazai közönség a fesztiválon. A zágrábi születésű Dukić az egyetlen gitárművész, aki megnyerte mindkét Andrés Segovia-versenyt, Granadában és Palma de Mallorcán; valamint Fernando Sor, Manuel Ponce, Manuel de Falla, Francisco Tárrega, valamint még számos más művész munkásságának szentelt megmérettetést. A versenyeredmények mellett különlegesen érzékeny játéka indította el Dukić karrierjét a világhír felé – mára pedig már
az egyik legkiválóbb gitárművésznek tartják.
A fesztivál egyik különleges fénypontja lesz a Montenegrin Gitárduó, amely két kiváló montenegrói klasszikus gitáros – Goran Krivokapić és Danijel Cerović – fúziója.
A duót gyakran hívják meg a világ tekintélyes nemzetközi színpadaira,
hogy hangversenyeket adjanak, előadásokat és mesterkurzusokat tartsanak, két gitárra írt versenyműveket adjanak elő, és fontos versenyeken zsűrizzenek. A Montenegrin Gitárduó széles repertoárjában régizenei átiratok és eredeti, 19., 20. és 21. századi kompozíciók egyaránt szerepelnek: „A Montenegrin csapatának összhangja olyan tökéletes, hogy gyakran az az érzésünk, mintha csak egy előadó lenne." – írta róluk David Denton zenekritikus.
A klasszikus gitár sokáig háttérbe szorult a hazai koncertéletben, de 2002-ben gyökeres változás indult el a hangszer magyarországi fejlődésében, amikor Eötvös József gitárművész vezetésével elindult a Zeneakadémia klasszikus gitár osztálya. Rövid időn belül
bebizonyosodott, hogy a gitár méltó partnere a többi klasszikus hangszernek,
az elmúlt tizenöt év alatt pedig több mint két tucat helyezést értek el nemzetközi versenyeken a tanszak hallgatói. A hangszer teljes kibontakozása végül a fesztivállal vált lehetővé, amelyhez nemzetközi versenyek és mesterkurzus is csatlakozik, így a rendezvény Magyarország legnagyobb klasszikus gitáros eseményévé nőtte ki magát.
Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál
„A gitár színei”
Időpont: 2022. november 4–6.
Helyszín: Zeneakadémia
Idén két koncertre a Solti-teremben, egy koncertre pedig a Zeneakadémia Nagytermében kerül sor.
Bővebb információ és jegyvásárlás a fesztivál honlapján.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Montenegrin Gitárduó (Forrás: Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál)