Klasszikus

Gulyás Márta kapta idén a Weiner Leó Emlékdíjat

2017.04.21. 11:54
Ajánlom
Az elismerést olyan művészek kaphatják meg, akik kiemelkedő előadóművészi tevékenységükkel a hazai és nemzetközi hangversenyéletben évtizedeken át a kamarazenei kultúrát szolgálták.

Weiner Leó örököse, Schwartz Imréné végrendelete alapján a Zeneakadémia örökölte a zeneszerző hagyatékát és a számláin lévő összegeket. A pénz méltó felhasználására az egyetem kuratóriumot hozott létre, amely 2004-ben megalapította a Weiner Leó Emlékdíjat. A díj odaítéléséről a kuratórium döntött, amelynek elnöke Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, tagjai Devich János gordonka- és Falvai Sándor zongoraművész.

Fidelio Napi Zene – Weiner Leó: Rókatánc

Kapcsolódó

Fidelio Napi Zene – Weiner Leó: Rókatánc

Mai választásunk Weiner Leó 1933-34-ből származó I. Divertimentójának népszerű részlete, az Anima vonósnégyes szédítő előadásában.

Falvai Sándor laudációjában felidézte, hogy Gulyás Márta pályája indulásának első éveiben is a kamarazenét, az együtt muzsikálást tartotta elsődlegesnek előadóművészeti munkásságában. „A kamarazene tanszék vezetőjeként sokat tett azért, hogy e nagy múltú tanszak visszanyerje eredeti megbecsülését. Személyében a Weiner-díj kuratóriuma a művészt és pedagógust egyaránt díjazza” – fogalmazott.

Gulyás Márta

Gulyás Márta

Gulyás Márta a hazai hangversenyélet meghatározó művészegyéniségeként és a mai kamarazene-oktatás egyik legnagyobb hatású alakjaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Madridi Királyi Zeneakadémia kamarazene professzora. A Liszt-díjas zongoraművésznő rendszeresen tart mesterkurzusokat Európa-szerte, rangos kamarazenei fesztiválok meghívott előadója, zenésztársainak névsorában pedig nem kisebb nevek szerepelnek, mint Kovács Dénesé, Perényi Miklósé vagy Frans Helmersoné - közölte a Zeneakadémia.

Gulyás Márta:

Kapcsolódó

Gulyás Márta: "Háromszáz év sem lenne elegendő"

Gulyás Márta szerint a kamarazene igazi kooperatív játszma, azon kevés dolgok egyike, amivel a világ és minden ember csak nyer.

Korábbi díjazottak

A Weiner Leó Emlékdíjat első alkalommal 2004-ben Banda Ede gordonkaművész kapta. Az elmúlt években a díjban részesült Hevesi Judit és Miklós György (megosztva), Devich Sándor és Konrád György (megosztva), a Bartók Vonósnégyes, Zempléni Kornél, Weninger Richard, Kassai István, Rolla János és Kovács Béla.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Erős, makacs és érzékeny - Meryl Streep 70 éves

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike, akit 21 alkalommal jelöltek Oscar és 31 alkalommal Golden Globe díjra. Portré.
Színház

„Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk”

Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket avatnak idén, de néhány praktikus tanáccsal is ellátják azokat, akik kedvet kapnának ellátogatni a fesztiválra július 30. és augusztus 3. között.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.
Klasszikus ajánló

Sir Karl Jenkinst köszönti a MÁV Szimfonikusok

A világon legtöbbet játszott kortárs zeneszerzőt 75. születésnapja alkalmából hangversennyel köszöntik június 28-án a Müpában.
Klasszikus kritika

„Csárdás kisangyalom” – énekelte a dél-koreai Asan város kórusa a Bartók Plusz Operafesztiválon

8644 kilométert tett meg az Asan Civic Choir, hogy hangversenyt tartson a Bartók Plusz Operafesztiválon. Műsorukban magyar szerzők művei mellett koreai és magyar népdalfeldolgozások hangzottak el.
Klasszikus évad

Évadot hirdetett a Vajda Gergely művészeti vezetésével működő UMZE

A 2019-20-as évadban is izgalmas és változatos programot kínál az UMZE együttes. A keleti filozófiák és a nyugati zene kapcsolatáról szól az évad első programja.
Klasszikus marton éva

Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center

Marton Éva operaénekes, Kurtág György zeneszerző, valamint Fischer Iván és Fischer Ádám karmesterek kapták idén a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.