Klasszikus

Gustavo Dudamel 2019-ig marad Los Angelesben

2011.02.07. 11:00
Megosztom
A szerződés meghosszabbítására Budapesten, egy nemzetközi telefonkonferencia keretében került sor.

Gustavo Dudamel a 2009/2010-es szezonban Esa-Pekka Salonent váltotta a Los Angeles-i Filharmonikusok élén, eredeti szerződése öt évre szólt, 2014-ben járt volna le. A kontraktus jelenlegi értelmében a Los Angeles-i zenekar centenáriumi évéig szól. Dudamel sajtóközleményében hangsúlyozta, milyen különleges kapcsolatot ápol az együttes zenészeivel és irányítóival, illetve a várossal. „Az a célunk, hogy valami újat építsünk fel, valamit, ami a zene, az oktatás, a fiatalok, a közösség számára fényesebb jövőt jelent." Gustavo Dudamel zeneigazgatóként a vezénylés mellett az oktatási programokat is felügyeli, ennek értelmében folytatódnak a koncertközvetítések a mozikban, továbbá a Los Angeles-i Ifjúsági Zenekart (YOLA) érintő projektek.

2010-ben hallatszottak olyan hangok, hogy Dudamelt egyebek mellett a milánói Scalából környékezték meg, a pletykákat azonban nem erősítették meg. A karmester a Los Angeles-iek mellett a Göteborgi Szimfonikusok, a Simón Bolívar Szimfonikus Zenekar művészeti vezetését is folytatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Klasszikus ajánló

Meghittség és rivaldafény – közeleg a Herbstgold Fesztivál

Szeptember 16. és 26. között a Herbstgold Fesztivál nagyzenekari pillanatokat és kamarazenei ritkaságokat ötvöző zenei utazásra hívja hallgatóságát. A program Haydn derűs klasszikájától Brahms szenvedélyes romantikáján át Mozart megrendítő Requiemjéig ível.
Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.