Klasszikus

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

2020.04.04. 09:55
Ajánlom
Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.

Razvaljajeva Anasztázia orosz származású, hétéves kora óta él Magyarországon, a szegedi konziban, majd a Zeneakadémián tanult, részt vett az egyetem doktori képzésében is (DLA szakdolgozatát a hárfa 20. századi és kortárs zenei szerepéről írta). 2012 óta maga is a Zeneakadémia tanára.

Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed. Virtuóz művész, akinek kollégái nem egyszerűen technikai kiválóságát emlegetik – „és hát bármit lejátszik!”, mondta róla egy tekintélyes hazai karmester –, hanem zenei nyitottságát, kreativitását is. 2018-ban Harcsa Veronikával és Fenyvesi Mártonnal elindították Debussy-dalokra épülő experimentális estjüket. Ugyanebben az évben mutatkozott be hárfára és női hangra adaptált, félszcenírozott koncertjük Schubert Winterreise című dalciklusából, amelyről mi is írtunk.

„Az én szememben a hárfa egy sokoldalú, és minőségi megszólaltatását tekintve komplex hangszer.

Nem egyszerű a közvéleményt formálni – ha egyáltalán lehet –, de bízom benne, hogy előbb-utóbb sikerül a hárfa hangjával, lehetőségeivel kapcsolatban hasonló képet kialakítani, mint ami például a zongorával kapcsolatosan létezik” – nyilatkozta egy interjúban.

„Megkérdeztem Baráth Emőkét, hogy volna-e kedve egy téli utazáshoz”

Kapcsolódó

„Megkérdeztem Baráth Emőkét, hogy volna-e kedve egy téli utazáshoz”

Ki mondta, hogy a Winterreise férfi dalciklus? És hogy zongorán kell kísérni? Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész Baráth Emőkével adja elő Schubert művét októberben a Zeneakadémián. A Figarónak mesélt a közelgő koncertről és a pezsgő magyar hárfáséletről.

Az alábbi videóban Razvaljajeva Anasztázia Rameau Le Rappel des Oiseaux című darabját adja elő.

A hárfafélék szinte minden kultúrkörben megtalálhatók az antik görögtől Afrikáig. Aki Anasztázia videója után még többet szeretne tudni a hangszerről, azoknak a művész a BBC dokumentumfilmjét ajánlja, amely egy walesi hárfás, Catrin Finch műsorvezetésével készült.

A Hangszertár videójáért hatalmas köszönet illeti Dargay Marcellt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Jazz/World

Ajtai Péter: „Édesanyám kinyitotta a telefonkönyvet, és másnap már mentem bőgőórára”

Improvizációesztétikából doktorált, tanult klasszikus zenét, hagyományos jazzt, ma már legfőképpen free jazzt vagy szabad improvizációs zenét játszik. Tanít, számos zenekarban muzsikál, egy százhúsz éves bőgőt nyüstöl. Ajtai Péter bőgőssel beszélgettünk.
Színház

Hatott az összefogás: 80 milliós támogatást ad a minisztérium Gobbi Hilda nyaralójának helyreállítására

Alkotóházként újul meg Gobbi Hilda visegrádi villája, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése alapján 80 millió forintos támogatásban részesül az épületet tulajdonló alapítvány.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Újabb világsztár tart kurzust fiatal magyar tehetségeknek a Concerto Mesteriskola keretében

Február 11-én a klasszikus zenei élet egyik kiválósága, Pierre-Laurent Aimard a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében kiemelkedően tehetséges magyar zongoraművész-növendékek számára.
Klasszikus ajánló

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Klasszikus kritika

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Klasszikus ajánló

Cseh ínyencségeket tálal februári műsorán a Budapesti Fesztiválzenekar

Közép-Európa gazdag zenei öröksége áll a Budapesti Fesztiválzenekar közelgő hangversenyének középpontjában, amelynek február 15-én, 16-án és 17-én a Müpa ad otthont. Az esemény három kiemelkedő cseh zeneszerző műveit mutatja be.
Klasszikus ajánló

Hangot a télnek – február 22-én rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját

A már hagyománnyá vált eseménynek a Magyar Zene Háza az otthont, amelyet az ország minden tájáról érkező énekkarok töltenek meg. Az egynapos minifesztivál idén nyolcadik alkalommal megrendezett téli kiadását is a Csíkszerda kórus önkéntesei szervezik.