Klasszikus

Győri Noémi debütálása a Carnegie Hallban

2011.10.24. 14:00
Ajánlom
A fuvolaművésznő október 23-án mutatkozott be a legendás hírű New York-i koncertteremben, a fellépést az Alexander & Buono Nemzetközi Fuvolaverseny első helyezettjeként vívta ki magának.

A New York-i székhelyű Alexander & Buono Nemzetközi Verseny célja a legígéretesebb fiatal művészek felfedezése. Az ABC 2006-os alapítása óta több száz fiatal tehetség karrierjét segítette szólóestek és vendégszereplések szervezésével, szemináriumokon való részvétellel és folyamatos karrier tanácsadással. A fuvola, zongora, ének és vonós kategóriákra osztott verseny célja, hogy a fiatal művészeknek olyan lehetőségeket és tudást közvetítsen, amely hozzájárul a hosszú távú karrier építéséhez. A verseny első díjazottjai a New York-i Carnegie Hall-ban debütálnak, illetve fellépési lehetőséget kapnak más koncerthelyszíneken való bemutatkozásra is.

Győri Noémi 2007-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Prőhle Henrik növendékeként kitüntetéssel diplomázott. Posztgraduális tanulmányait a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst egyetemen Barbara Gisler-Haase osztályában, illetve ezzel párhuzamosan Adorján András növendékeként a Hochschule für Musik und Theater München főiskolán 2009-ben fejezte be. Tehetségének és kiemelkedő művészi teljesítményének méltatásaképp 2011-ben elnyerte a Pro Europa Alapítvány "Európai Ifjúsági Művészeti" díját. Noémi 2008-tól 2010-ig a Budapesti Filharmóniai Társaság Fischer Annieösztöndíjas előadóművésze volt; a magyar zeneművek bemutatása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért pedig 2006-ban és 2009-ben is előadóművészi díjjal tüntette ki az Artisjus Zenei Alapítvány. 2009-ben a Hungarofest és az Oktatási Minisztérium Klassz Zenei ösztöndíjasa volt.

Noémi a Miyazawa fuvolacég Európában egyedüli "fiatal ígéret" művésze, valamint a különleges tehetségű ifjú szólisták menedzselésével foglalkozó Swiss Global Artistic Foundation patronáltja. Szóló és kamara koncertjei mellett 2008-óta a müncheni Orchester Jakobsplatz szólófuvolása, valamint olyan kiemelkedő zenekarokban játszik rendszeres vendégként, mint a Bécsi Operaház Zenekara, a BBC Philharmonic és a Georgian Sinfonietta. 2011-óta a Royal Northern College of Music Junior részlegében vezeti fiatal tehetségéből álló osztályát és vezetett már mesterkurzusokat Németországban, Angliában, Svájcban, Tajvanon és Grúziában is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A füttyművészet Paganinije: Hacki Tamás 75 éves 

Hacki Tamás füttyművész, a fütyülés Paganinijének is nevezett orvosprofesszor február 18-án lesz hetvenöt éves. 
Könyv

Könyvek selejtezése miatt támadják a rendrakási szakértőt

Marie Kondo itthon is ismert módszere „forradalmasította a rendrakást”, a könyvekkel kapcsolatos tanácsai miatt azonban világszerte felháborodtak a könyvmolyok. Valóban csak azok a könyvek kellenek, amelyek örömöt hoznak az életünkbe? Vagy az irodalom ennél összetettebben működik? Tekinthető a könyv pusztán tárgynak? Kell-e selejtezni a könyveket?
Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Színház

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Klasszikus interjú

„A Kárpát-medencei népzene ihletforrás számomra”

A Bartók Világverseny első helyezése után az Artisjus Junior díját is begyűjtötte Dobos Dániel. A fiatal zeneszerzőt inspirációkról, jövőbeli célokról kérdeztük bemutatkozó interjúnkban.
Klasszikus díj

Dés László és Kurtág György is az Artisjus díjazottai között

Dés László életműdíjat vehetett át, Szabó Tibor (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címet kapta meg az Artisjus 2019-es díjainak átadóján.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör márciusi programjából

Korcsolán Orsolya, Kristóf Réka, az Anima Musicae, Fejérvári Zoltán és a Mini Acoustic Trio koncertjeit ajánlja az Óbudai Társaskör márciusban.
Klasszikus virtuózok

Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába

A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a klasszikus zenén keresztül.