Klasszikus

Győri Noémi játszik a müncheni Liszt-kiállítás megnyitóján

2011.03.30. 12:00
Ajánlom
Liszt Ferenc emléke előtt tiszteleg az a kiállítás, amely szerdán délután nyílik meg a bajor parlament épületében. Az ünnepélyes eseményen az ifjúsági Európai Művészeti-díjjal kitüntetett Győri Noémi fuvolaművész ad minikoncertet.

"Ez a program csak az egyike az előttem mögöttem és előttem álló izgalmas feladatoknak. Bécsben folyamatosan játszom, szilveszterkor például a Staatsoper Denevér előadásában muzsikáltam. Münchenben pedig a Bajor Állami Operaházzal együttműködésben létrejött kortárs opera előadásában, illetve egy Sosztakovics műben működtem közre" - részletezte a fuvolaművész.  Egyre több szakmai kihívás szólítja Nagy-Britanniába. "A férjem, Madaras Gergely fuvolaművész-karmester a manchesteri Royal Northern College of Musicban kapott állást. A Junior Fellows in Conducting poszt nagyon komoly kétéves pozíció fiatal karmestereknek, több mint kilencven pályázó közül nyerte el. Kedden este egyébként Samuel Barber Vanessa című operájával szép sikert aratott." Minthogy értesültek róla, hogy a felesége is muzsikus, érdeklődött iránta a manchesteri BBC Filharmonikusok szólófuvolása.

"Meghallgatott és felkért egy koncertre, fantasztikus élmény volt velük játszani."  Az egyetemen egy váratlan betegség miatt helyettesítenie kellett, ennek nyomán megbízták, hogy tartson egy rövid kurzust a Royal Northern College of Music fuvolásainak. "Számomra ez is páratlanul érdekes és tanulságos feladat" - fűzte hozzá. A Frankfurtban március elején átvett díját a Pro Europa kulturális alapítvány ítélte meg számára. "Az alapítvány elnöke adta át a kitüntetést, az eddig elért sikereimért, a tehetségemért kapom, mondta, az oklevélen is ez áll. Az elnökkel már két éve leveleztem, kérte, hogy rendszeresen tájékoztassam az alapítványt a koncertjeimről. Hol és kikkel lépek fel, adjak hírt, ha valamilyen fontosabb szakmai dolog történik velem. Én meg is tettem, és körülbelül egy évvel ezelőtt értesültem arról, hogy jelöltek a díjra, decemberben közölték, hogy meg is kaptam."

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.