Klasszikus

Győzteseket hirdettek a Kodály Zoltán IX. Magyar Kórusversenyen

2022.11.21. 10:10
Ajánlom
A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA kilencedik alkalommal rendezte meg a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét, melynek tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta volt.

A versenyen 11 kategóriában 31 énekkar, összesen 1436 kórusénekes lépett dobogóra. A háromnapos programot a vasárnap délutáni Nagydíjverseny és a díjkiosztó zárta.

A verseny kategóriáit a kórusok összetétele, létszáma és életkora szerint alakította ki a KÓTA Művészeti Bizottsága, nemzetközi normák szerint. Ezen belül a versenyen az együtteseknek lehetőségük volt a kötelező mű nélküli (B), vagy kötelező művel nehezített (A) kategóriában indulni. A kötelező műveket a magyar kórusirodalom gyöngyszemeiből válogatta a Művészeti Bizottság, köztük a közelmúlt eltávozott nagy mestereinek, illetve ma is aktívan alkotó zeneszerzőknek műveivel minden korosztályból. A fellépőket egymást váltva két, egyenként öttagú zsűri pontozta, mindegyikben kiváló szakemberekkel: zeneszerzők és gyakorló karnagyok kaptak felkérést a munkára Magyarországról és a határon túlról is.

A zsűri a műsor összeállítása, a kórushangzás, a művészi kifejezés, az intonáció, a kottahűség és a stílushűség figyelembe vételével alakította pontjait,

ami alapján vasárnap délutánra összeállt azoknak a kórusoknak a névsora, amelyek a nagydíjért folyó versenyen indulhattak.

A zsűri, élve a versenyszabályzat nyújtotta lehetőségekkel, végül az alábbi hat együttest hívta meg, hogy bemutassák műsorukat:

Amadeus Kórus – Budapest (karnagy: Réger Monika)
Bartók Béla Leánykar – Pécs (karnagy: Rózsa Bernadett)
Bartók Béla Nőikar – Szeged (karnagy: Valkai Dávid)
Óbudai Árpád Gimnázium Nagykórus – Budapest (karnagy: Kúnné Kocsis Erzsébet)
Pax et Bonum Kamarakórus – Budapest (karnagy: Kiss Boldizsár)
Sol Oriens – Debrecen (karnagy: Mike Ádám)

A 2022-es nagydíjat végül a Pax et Bonum Kamarakórus nyerte. A versenyzők az arany, ezüst vagy bronz diplomán kívül különdíjakban részesülhettek, például a kortárs vagy éppen az egyházi művek kiváló előadásáért. Kiemelkedő versenyteljesítményért koncertmeghívásra is érkezett felajánlás. A két karnagyi különdíjat Igaliné Büttner Hedvig és Réger Monika nyerte el. A teljes eredménylista ide kattintva tölthető le.

Fejléckép: A Pax et Bonum Kamarakórus (fotó/forrás: Thaler Tamás / KÓTA)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.