Úgy látszik, az új évezredben egyre nyíltabban beszélünk arról, hogy az úgynevezett nagy emberektől sem fogadható el akármi. Nem kell köztörvényes Harvey Weinsteinnek lenni ahhoz, hogy a közönség elriadjon néhány befutott művésztől, közszereplőtől. Elég ha, konyhanyelven szólva, szörnyű ember az illető.
Erre következtethetünk a VAN Magazine 2019. február 6-i cikke alapján is, amely „A titán árnyéka” címet viseli, és Daniel Barenboim karmesterről és zongoraművészről „rántja le a leplet”. Olyan tényekkel, amiket zenészkörökben eddig is tudtunk, de komoly figyelmet, újságírói figyelmet még nem kaptak.
Zenészkörökben Barenboim a temperamentumáról hírhedt
– írja a cikk. – „Feldühödik, ha egy hegedűs forgatja a szemét, vagy egy énekes rosszkor hajol meg, vagy egy kiszemelt szólista épp szabadságon van. Volt már, hogy összeszidott egy zenészt, mert nem koncentrált eléggé, amikor valaki a közeli családjából aznap hunyt el. Inzultált egy doktort, aki azt mondta, hogy az influenzás zenésznek nem kellene fellépnie. Legalább kétszer előfordult, hogy szemtanúk előtt megragadta és megrázta a stábtagjait dühében.”
Daniel Barenboim 1958-ban, 16 évesen
Barenboim diplomata, közszereplő, az emberi jogok harcosa. Egykori csodagyerek, akit nem más, mint Wilhelm Furtwängler fedezett fel. Mindent elért, amit ebben a szakmában lehet, népszerűségét könyvekkel, tévés szereplésekkel és a YouTube-on erősíti.
Emberként sem könnyű, ha valaki ennyire pótolhatatlan. A berlini Staatsoperben, ahol életre szóló kinevezése van a zeneigazgatóként, gyakorlatilag érinthetetlenné vált a személye. „Senki nem akarja nélküle csinálni” – nyilatkozta egy korábbi munkatárs. Barenboim pedig állandóan átlép határokat, csak mert senki nem állítja meg. „Soha nem találkoztam senkivel, aki ilyen hamar, milliszekundumok alatt képes ilyen dühös lenni” – számolt be róla az alapítványa korábbi dolgozója. A VAN riportja szerint a művész kiválósága megkérdőjelezhetetlen, de kegyetlensége, diktatórikus magatartása ijesztő.
A Barenboim környezetében készült interjúk rávilágítanak arra, mi történhet, ha túl sok hatalom egyesül valakinek a kezében.
Barenboim a 90-es évek elején került Berlinbe, ahol az Operaház zenekar gyors fellendülésnek indult. Az új zeneigazgató megemelte a fizetéseket, igaz, ő maga a város legjobban fizetett közalkalmazottjává vált. „Ő a kulcs. Akárhova el lehet adni a zenekart az ő nevével” – nyilatkozta egy korábbi dolgozó. „Barenboim bármit megtehet. Azután a művészeti vezető megnézi, hogy az ő ötleteinek maradt-e hely.”
A Barenboim Akadémia megnyitását megelőző sajtótájékoztatón (Fotó/Forrás: Carsten Koall/Getty Images Hungary)
Ha valaki nem ért egyet vele, otthagyja. „Mindig azt mondom, hogy ez a félelem légköre” – számol be egy mostani Staatsoper dolgozó. Van, hogy fizikai agresszió is történik, de a HR-osztály ezzel aligha foglalkozik. Általános, hogy Barenboim semmibe veszi azokat, akik nem kiváló muzsikusok – vagy nem muzsikusok. Perfekcionizmusa mögött a beszámolók szerint nagyfokú kényszeresség rejlik, és előfordul, hogy a beosztottak szándékosan hibáznak olyan dolgokban, amiket aztán helyre lehet hozni. Így egy rossz helyre tett szék arrébb helyezésével le lehet csillapítani a dührohamát.
A beszámolók persze nem hagyják figyelmen kívül karmesteri, zongoraművészi kiválóságát.
Barenboim tele van energiával, gyors, precíz, és sokszor lebilincselő. Csajkovszkij IV. szimfóniájának próbája után mondta egy zenész: „Nincs olyan, hogy nem nyűgöz le, nem vonódsz be teljesen.” A Wagner-operákkal kapcsolatban pedig: „Beavatott Wagnerbe. A megközelítése teljesen természetes, mintha nem is egy gigantikus alkotásról beszélnénk.”
Habár a személyes munkában szörnyeteg, általánosságban elmondható, hogy Barenboim törődik a muzsikusokkal. A maga módján. Többször is megesett, hogy fizetésemelést harcolt ki nekik, és olyan is előfordult, hogy a Staatsoper felújításának költségeiben segített adománygyűjtéssel. Számára egy fontos: a produktum minden előtt.
Daniel Barenboim a West-Eastern Divan Orchestra élén (Fotó/Forrás: Jakubaszek/Getty Images Hungary)
A karizmája nagyon hatásos a politikai manőverekben. A német államnak nem volt gond, hogy 21,4 millió euróval támogassa a Pierre Boulez Saal létrejöttét, ahol a Barenboim Akadémia is helyet kap. Volt olyan vélemény is, aki szerint Barenboim még annál is jobb politikus, mint amilyen zenész.
Kevés ember véleményét tartja nagyra – ilyen volt Pierre Boulez, illetve ilyen Zubin Mehta. Hatalmas motivációja van a zenélésre, még a saját egészségét sem félti. Boulezzel előfordult, hogy repedt bordával és törött vállal vezényelt koncertet, Barenboimra pedig egy ízben orvos vigyázott a pulpitus mellől, mert majdnem elájult, de nem akarta félbehagyni az előadást. Egy másik estén úgy vezényelt, hogy közben szemműtétre jegyezték elő a következő napok valamelyikére. Alig látta az Elektra kottáját, néha más ütemet ütött, rossz jelet adott a zenészeknek. Az előadás egy pontján a zenekar nagy része megállt, de Barenboim még ekkor sem szakította félbe az estét.
Tudja, hogy nem játszik jól Bartókot, mégis kínozza magát vele. Ugyanazt az elköteleződést, amit a zenészeitől elvár, magán is behajtja.
Barenboim 76 éves, a Staatsopernél mégsem gondolkodik senki azon, hogy mi lesz utána.
Nem számít, mennyire mérgesek rá az emberek, a legtöbben azt mondanák, hogy éljen százhúsz évig. Ő a Staatsoper magja. Egyszerre a probléma és a megoldás.
Daniel Barenboim esete azt mutatja meg, mi a kényszeres perfekcionizmus árnyoldala. Attól még szeretjük hallgatni? Persze. Hiszen szinte tökéletes.
A teljes írás a VAN oldalán olvasható.
Fejléckép: Daniel Barenboim szabadtéri koncerten a Staatsoper újranyitása előtt 2017-ben. Fotó: Omer Messinger/Getty Images Hungary.
hírlevél
