Klasszikus

Ha már színpadon van, megtanult táncolni és énekelni

2018.01.11. 08:50
Ajánlom
Egy hegedűművész, aki biztos stílusérzékkel bír, nagyszerűen választ darabot és zenészpartnereket, csak éppen nem azokat és úgy, ahogy azt az akadémiai nevelésű hegedűművészektől megszoktuk. Illényi Katica február 17-én ünnepli születésnapját.
Illényi Katica

Illényi Katica (Fotó/Forrás: www.katicaillenyi.com)

Van egy gyönyörű hegedűművésznő, aki szívesen vesz fel lenge, mutatós ruhákat, nem fél átírni semmit, nem szégyell ismert filmzenéket tűzni műsorra, sőt ha akar, táncra is perdül egy bolero közben. Illényi Katica 25 éve van pályán, és úgy tűnik, nem tud hibázni. Hogy fordulhat elő, hogy ez a hölgy teltházat csinál, bárhol is lép fel.

A konzervatívabb klasszikus zenei közönségnek általában gyanús, ha valakinek színes fényekben úsznak a koncertjei, ha négy percben adja elő Ravel Boléróját, ha a hegedűjátékot nem épp puritán kacsintások és tánclépések kísérik, ha egy klasszikus tangó közben meg-megbillen az énekesnő csípője. Általában úgy vélik, itt a show valaminek elleplezésére szolgál: legyen az szakmai felkészületlenség, felszínes zeneválasztás vagy mindkettő. Pedig Illényi Katica hatásos showja őszinte konstrukció: akárhogy is hallgatom, a hegedűje szépen szól, néha egyenesen tökéletesen, és ha valami könnyű, akkor az a befogadás a hallgató részéről: ez a hegedűművésznő képes magával ragadni.

Itt van például Bach d-moll kettősversenye, a lipcsei mester egyik (ha nem a) legjobb versenyműve, amelyet Sárik Péter jazzesített.

Ha így hallok egy ilyen zeneművet, azt sem bánom, hogy a hegedűművésznő amúgy szívesen pózol magazinokban, szívesen csillog jobban a megszokottnál, és látszólag fittyet hány mindenre, amit (tévesen) a komolyzenészek alázat szóval illetnek. Mert mi van abban, ha egy művésznek a pesti sanzon, az argentin tangó, a filmzene vagy a könnyű blues az anyanyelve, és ebben érzi otthon magát?

Illényi Katica nagyon is tudatosan építette fel azt a showtípust, amely most a koncertjeit jellemzi: a Zeneakadémia után táncolni és énekelni tanult, mert elhatározta, hogy többet akar a színpadon, mint amit a Lisztről elnevezett intézményben tanítottak neki. (Ki tudja, talán részben Liszt hatására, akinek a zongoráját megfordították a koncertje szünetében, hogy a hallgatók a másik arcélében is gyönyörködhessenek.) Operett- és musicalelőadásokban kezdett fellépni, majd különböző stílusokban kirándult. Sorra megtanulta a jazz, a swing és a világzene nyelveit, hogy aztán beépítse azokat a játékába. Így lehetett a Budapest Klezmer Band hegedűse 1996-tól hét éven át.

A kétezres években önálló karrierbe kezdett, egyre többször hívták őt a televízióba szerepelni, és olyan repertoárt épített ki, amelyeket mindenki élvezhet – talán épp csak azok nem, akik a klasszikus zene megszállottjai. Pedig játszik Bartókot, Weinert, Csajkovszkijt, Bachot – sok-sok klasszikust, viszont esze ágában sincs Ligeti vagy Alban Berg hegedűversenyeivel fellépni. Helyette megtanult thereminen játszani, az sokkal látványosabb.

Persze egy ilyen showhoz jó adag exhibicionizmus kell, és Illényi Katica biztos a saját képességeiben: „Nagyon hálás vagyok, hogy nekem megadatott mindaz, ami kell egy szólistának. Idegrendszer kell hozzá, a közönséggel való kapcsolattartás képessége, tudatosság, precízség, játék, humor. És az az adottság, hogy az ember hajlandó legyen beletenni azt a rettenetesen sok munkát, amivel ez jár” – mondta egy interjúban. Szerinte az előadóművész legyen képes mindenre, ha már hegedül, akkor jó, ha énekelhet is mellé, ha színpadra lép, akkor tudja a testét koordinálni. „Ez olyan, mintha az ember több nyelvet beszélne.”

Illényi Katica

Illényi Katica (Fotó/Forrás: www.katicaillenyi.com)

Viszont akármit is csinál, Illényi Katica számára a hegedű az első. Korábban a Fideliónak elmondta: „Sosem lettem hűtlen a komoly műfajhoz, mert ha otthon előveszem a hegedűt, akkor Paganini etűdöket gyakorolok. Hogy kézben legyen a hangszer.”

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ki milyen jövőt képzel el a Szabad Tér Színháznak? – Az aspiránsokat kérdeztük

Hárman adtak be pályázatot a Szabad Tér Színház vezetésére: Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető mellett Benkő Nóra színművész és Somogyi Szilárd rendező. Lapunk megszólaltatta a három jelöltet.
Zenés színház

Apukák, korhelyek, Alberich, gonosz vagy borvirágos pasik

Nem is igazi basszus, inkább bariton, mondja magáról. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a legjelentősebb operajátszó helyekre hívják. Pünkösdkor például Salzburgba, de az alábbi beszélgetéshez is Párizsba telefonáltunk. Márciusban A Mester és Margarita premierjén láthatjuk színpadon.
Vizuál

Női vámpír, vérszívó zenetanár és magyar Drakula – 10 érdekesség a vámpírokról

Mi a retró vámpír film rendezőjének kedvenc vérszívó fun fact-je? Mi az, ami nem fért már be Nagy Zsolt és Walters Lili figurájába? A Drakulics elvtárs rendezőjével összegyűjtöttünk tíz meglepő infót a vámpírokról.
Klasszikus

Richter, Ojsztrah és Rosztropovics közös Beethoven-felvétele, ami borzalmasan sikerült

Maga Richter is azt mondta rá, nem hajlandó vállalni, de nem volt mit tenni, az EMI klasszikus zenei supergroup-ot álmodott magának.
Zenés színház

Vitray Tamás Händel-operában lép színpadra

Nem mindennapi operabemutatóval készül idei évadára a Szegedi Szabadtéri. Händel vígoperai jellegű művében, az Agrippinában Mester Viktória és Ludovik Kendi mellett Vitray Tamás is színpadra lép.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

A 94 éves Kurtág György Mozartot játszik – VIDEÓ

Feleségének, Mártának tett ígéretét teljesíti be azzal, hogy február 19-én előadja Mozart F-dúr szonátáját a BMC-ben.
Klasszikus portré

Henri Vieuxtemps, a belgák Paganinije

Virtuóz hegedűs, zeneszerző és tanár, igazi romantikus művész. Kétszáz éve született Henri Vieuxtemps, akinek zenéje ma is izgalmas felfedezést jelent.
Klasszikus ajánló

Az univerzum titkát tárja fel a Pannon Filharmonikusok

A pécsi zenekar Müpában adott sorozatának negyedik koncertjén Kelemen Barnabás egy finn csemegét játszik, majd csillagközi utazásra csábít Bogányi Tibor vezető karmesterrel március 6-án.
Klasszikus ajánló

Ízelítő a BTF idei fellépőiből

Akram Khan Company, Third Coast Percussion, Tank and the Bangas, Joep Beving, Horváth Charlie és Manu Delago – újabb neveket és programokat jelentett be a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Klasszikus ajánló

Márciusi kínálat az Óbudai Társaskörben

Bach, Bartók, Beethoven, Sztravinszkij – nagy zeneszerzők és különleges estek az Óbudai Társaskör márciusi programkínálatában.