Klasszikus

„Ha nem áldozunk az oktatásra, ne várjuk, hogy a fiatalok értelmiségi felnőtté váljanak” – Interjú Farkas Gáborral

2023.03.30. 10:40
Ajánlom
Farkas Gábor zongoraművész életében egyaránt fontos szerep jut a tanításnak és az előadó- művészetnek. Évekig élt Japánban, jelenleg pedig a Zeneakadémia Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője. A művésszel áprilisi koncertje kapcsán az ázsiai kultúráról, a zongoraoktatás helyzetéről és természetesen a hozzá közel álló szerzőkről is beszélgettünk.

Nemrég tért vissza Japánból, ahol régóta tanít, szakmai, illetve családi kapcsolatok is kötik a szigetországhoz. Hogyan vált ilyen fontossá az életében?

Közel húsz éve jártam legelőször Japánban szólistaként, akkor Chopin e-moll zongoraversenyét és Bach f-moll zongoraversenyét játszottam. Felléptem Tokióban és más városokban, és olyan jól sikerült a bemutatkozás, hogy utána szinte minden évben visszahívtak, szólóestekre, kamaraestekre, különböző fesztiválokra. Az egyik ilyen koncerten meghallgatott a Tokyo College of Music igazgatója, és a következő évben felkért, hogy tartsak szólóestet és mesterkurzust az egyetemen. Nagy örömmel vállaltam el, és

annyira jól sikerült a kurzus, hogy a következő évben is visszatértem, akkor már sokkal több résztvevő volt, a harmadik évben pedig már nyolcszoros túljelentkezéssel zajlott az esemény.

De nemcsak Japánban jártam, még huszonévesen, amikor friss diplomásként kikerültem a Zeneakadémiáról, tanítottam fél évet Dél-Koreában, Szöulban is. Igazából egyik dolog követte a másikat, valaki hallott egy koncerten, aztán meghívott magukhoz, vagy például amikor megnyertem Kiotóban az év koncertjéért járó Aoyama-díjat, az is sokat lendített a karrieremen. Folyamatosan sokat koncerteztem, aztán úgy alakult, hogy japán feleségem lett, és jártunk családot látogatni, de azt igyekszünk mindig összekapcsolni a koncertmeghívásaimmal. Amíg én dolgozom, addig ő és a gyerekek a nagymamánál vannak Okajamában.

Volt valami oka, hogy kifejezetten a Távol-Kelet felé indult el?

Mindig is kedves volt számomra az ázsiai kultúra, Kínába is nagyon szerettem járni, Vietnámban, Tajvanban több alkalommal voltam. A Covid alatt sokáig nem mehettem Japánba, mert az országot teljesen lezárták a külföldiek előtt, koncertjeim, kurzusaim maradtak el, tanítanom is kellett volna, mert még mindig vendégprofesszor vagyok az egyetemen. Korábban négy évig éltem ott, ami nagyon mély nyomokat hagy az emberben, ezért most mintha hazatértem volna, legalábbis a második otthonomba. Nem is nagyon akartam utána visszajönni.

FarkasGabor_foto_RaffayZsofi2-163640.jpg

Farkas Gábor (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi / MVM)

Mi fogta meg az ázsiai kultúrában?

Az az elképesztő mély tisztelet és alázat, amivel az emberek egymás iránt viseltetnek. Nagyon szép látni és megtapasztalni, ahogyan egymással bánnak, egymáshoz szólnak.

Egyre jobban hiányolom Magyarországon és általában Európában ezt a tisztelettudó mentalitást, amit nem is kulturális sajátosságnak tartok, hanem általános emberi értéknek.

A japánok nagyon tisztelik a szépséget, a kézzel készült termékeket, úgy gondolják, ha valaki mesteri szintet ér el a saját foglalkozásában, akkor amögött sok munkának kell lennie. Ugyanez igaz arra is, ha valaki orvosként vagy akár zenészként ér el eredményeket. Éppen ezért volt nagyon fontos számomra, hogy tavaly megrendezhettük az első Távol-Kelet Komolyzenei Fesztivált a Magyar Zeneházában, amelynek a művészeti vezetője lehetek, és amivel nagy álmom valósulhatott meg. Mindig is kulturális hidat akartam építeni Európa és Ázsia között.

Mit érez abból egy Japánban fellépő művész, hogy tisztelik őt, az elért eredményeit, a munkáját?

A koncerttermek maximálisan kiszolgálják a művészt, már egy-két évvel korábban minden kész van, mire érkezem, eldőlt, hol fogok lakni, mi hogyan történik. Hihetetlenül flottul zajlik a szervezés, nincs semmi meglepetés. A koncertterembe érve már ott vár a hangoló, aki pontosan érkezik, megnézi, megfelelő-e a zongora, kér-e valami változtatást a művész. Hozzá kell tennem, hogy szerintem a japán zongoratechnikusok a világ legjobbjai, elképesztően precízen beállított zongorákkal találkozik az ember.

Semmi más dolgom nincs, mint hogy a műsorral, a koncert minőségével foglalkozzam, és egy szép estét varázsoljak a jelenlevők számára.

Nem kell azzal törődnöm, elegendő jegy fogyott-e el, mindent levesznek a vállamról. A közönség is nagyon kulturált, nem köhögnek (bár a Covid óta máshol is egyre kevésbé szokás). És mindez nemcsak Tokióra, hanem az összes város koncerttermeire jellemző, a kisebbekre is. Persze mivel egy 130 milliós országról beszélünk, ott nem ugyanazt jelenti a kisváros.

A távol-keleti oktatási rendszerből, szokásokból is tudott valamit adaptálni az itthoni tanszékvezetői munkájába?

Japánban fontos törekvés, hogy elegendő bemutatkozási lehetőséget adjanak a tehetségeknek, segítsék őket a karrierjükben. Ezt szeretném én is áthozni az itthoni oktatásba, a mi szerény körülményeinkhez igazítva. De úgy gondolom,

nekünk Magyarországon, illetve egész Európában nagy előnyünk, hogy innen indult a komolyzene.

Mostanra természetesen az ázsiai művészek is mesteri módon elsajátították, ma már általában ők nyerik a nagy versenyeket, nem azért, mert gyorsabban és hangosabban tudnak játszani, hanem mert jól megtanulták a szakmát. Ráadásul a nagy számok törvénye alapján a kiemelkedő tehetségeik száma is magas. Nekünk elsősorban az európai kultúrát kell elvinnünk oda, természetesen nem előzmények nélkül, hiszen a mostani ázsiai tanárok, az idősebbek is, nagyon jó európai és amerikai mesterektől tanultak. A komolyzene tiszteletében, elismerésében pedig jelentősen meg is előznek minket, ami Európában kicsit megfáradni látszik.

FarkasGabor_foto_RaffayZsofi-163639.jpg

Farkas Gábor (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi / MVM)

Mikor tanszékvezető lett a Zeneakadémián, a Fideliónak adott interjújában három fontosabb tervét emelte ki: lehetőséget adni a növendékeknek, hogy bemutatkozhassanak, fejleszteni a nemzetközi kapcsolatokat, illetve a régizene-oktatás támogatását. Hol tartanak most ezek a tervek?

Szerencsére rendelkezünk egy Yamaha Disklavier zongorával, amely

képes arra, hogy ha az interneten keresztül összekötjük egy másikkal, akkor az, amit én játszom az egyik hangszeren, a másikon is egy időben megszólal, a világ másik végén akár.

Ezt még az elődöm, Dráfi Kálmán választotta, ebben az évben már két Disklavier-mesterkurzust is tartottunk és bekerültünk a Yamaha cég nemzetközi digitális oktatási hálózatába. Az első kurzust a Tokiói Állami Egyetemmel (Geidai), a másikat pedig a Seoul National University professzoraival valósítottuk meg. A Yamaha esetében még elég sok a hiba, a Steinway viszont az új Spirio R-nél ezeket maximálisan kijavította. Ilyen zongorával még sajnos nem rendelkezünk, ha majd nem az életben maradásért küzdünk, mindenképpen jó lenne, ha a Zeneakadémia tudna vásárolni egyet.  Azon is igyekszünk, hogy a növendékeknek megfelelő bemutatkozási lehetőségeket biztosítsunk, hogy olyan zenekarokkal mutatkozhassanak be, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a saját egyetemi zenekarunk élén pedig olyan karmesterekkel muzsikálhassanak együtt, mint Takács-Nagy Gábor, Gilbert Varga és még sokan mások. Április 5-én a Rahmanyinov-emlékév alkalmából indítunk egy sorozatot, a növendékek a Régi Zeneakadémián öt koncerten eljátsszák a szerző összes zongoraművét. Így tisztelgünk az előtt az alkotó előtt, aki nemcsak nagy zongoraművész volt, hanem fantasztikus komponista is.

És mi a helyzet a régizenei törekvésekkel?

Anyagi forrás nélkül az sem megy. Ahogy már említettem, ha a Zeneakadémia az életben maradásért küzd, hangszereket sem tudunk vásárolni (pedig az nálunk munkaeszköz), úgy viszont nagyon nehéz fortepiano-képzést indítani, ha ehhez nincs meg a szükséges háttér.

Az oktatásra igenis áldozni kell, ha ezt nem tesszük, ne várjuk, hogy a fiatalok értelmiségi felnőtté váljanak.

Miközben, ha belegondolunk abba, a Zeneakadémia milyen zenészeket adott és ad a mai napig a világnak, méltán lehetünk büszkék. Ráadásul nem tudok még egy olyan oktatási intézményt a világon, amit maga Liszt Ferenc alapított volna. Ha ez nem nemzeti kincs, akkor mi az?

A pályáján régóta fontos szerep jut mind a tanításnak, mind a koncertezésnek. Sosem kísértette meg, hogy inkább világjáró előadóművészként éljen?

Én szeretem, ha több dologgal foglalkozhatom egyszerre. Most is nagyon aktívan koncertezem, Amerikától Ázsiáig, lemezeket készítek, folyamatosan bővítem a repertoáromat, több rangos nemzetközi versenyen zsűrizek, tanítok, tanszéket vezetek, a Távol-Kelet Komolyzenei Fesztivál művészeti vezetése is a tevékenységeimhez sorolható. Nem unatkozom! Még csak

véletlenül sem akarom magamat olyan óriásokhoz hasonlítani, mint Liszt és Chopin, de számomra sokat mond, hogy ők sem tagadták meg a tanítást,

bármilyen jelentős előadók voltak is. Chopin az egészsége miatt viszonylag keveset koncertezett, inkább komponált és tanított. Liszt pedig mint világjáró zongoraművész mindenhol foglalkozott a fiatal tehetségekkel, akik megkörnyékezték utazásai során. Akkor még nem léteztek állami zeneakadémiák, ezért ezek a növendékek magánúton tanultak nála. Már az aktív zongoristakarrierje alatt is sokan kerültek ki a keze alól, később pedig, amikor már csak a zeneszerzésnek és a karmesterségnek szentelte az életét, szintén sokakat tanított. Említhetjük a Rubinstein testvéreket, akik nélkül nem jött volna létre a moszkvai és a szentpétervári zeneakadémia, és még hány Liszt-tanítvány tanított és alapított iskolát Európa-szerte!  A koncertezés és a tanítás az én olvasatomban kéz a kézben jár. A színpadon megszerzett tapasztalataimat szeretném megosztani az ifjakkal. Egy kicsit önző is vagyok, mert amire tanítás közben jövök rá, például a különböző művek analizálásánál, azt felhasználom a koncerteken. Mint a viccben: brácsaórát adok-veszek (nevet).

BTF_200415_Farkas_Gabor_c_Raffay_Zsofia-162651.jpg

Farkas Gábor (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi)

Beszéljünk is a koncertekről! Április 2-án a Zeneakadémián ad szólóestet, hogyan állt össze a műsor?

Arthur Rubinstein azt mondta, a műsor egyharmadát a közönségnek, egyharmadát a kollégáknak és a kritikusoknak, egyharmadát pedig saját magának állítja össze. Ezt a tendenciát én is régóta követem, és most nagyon büszke vagyok erre a programra. Mindig is imádtam Schubert utolsó, B-dúr szonátáját, amit nem mindenhol érdemes eljátszani, de úgy gondolom, a Zeneakadémia Nagytermében meg fogja állni a helyét. Emlékszem, legelőször Kocsis Zoltántól hallottam élőben, a Kongresszusi Központban, és mélységesen meghatott az előadása. Rögtön el is kezdtem tanulni, de sokáig nem játszottam koncerten, csak egyes részleteivel foglalkoztam. Ez is olyan darab, mint Liszt h-moll szonátája: az ember egy életen át tanulja (ide sorolom Schubert és Beethoven utolsó szonátáit is). Bár ez a körülbelül negyvenöt perces „monstrum” önmagában elég lenne első résznek, de Bach egy áriájának a Petri-féle átirata mind hangulatában, mind hangnemében szorosan kapcsolódik hozzá, úgyhogy szép felvezető lesz. A második részt pedig úgy állítottam össze, hogy Debussy és Ravel szerepeljen benne, őket ugyanis viszonylag ritkán játszom közönség előtt.

Mivel az én nevemhez eléggé kapcsolódik Liszt, a két róla elnevezett versenyen elért eredményeim után, azt próbálom megvilágítani, milyen módon hatott ő az impresszionizmusra és a 20. századra.

Úgyhogy a Villa d'Este szökőkútjai című alkotását követve eljátszom Debussy Fények a vízen című darabját, a Képek című sorozatból, utána pedig a Ravel Jeux d’eau-ját, tehát A vizek játékát. Még hozzávehettem volna Debussy A boldog sziget című művét is, mert abban is megjelenik a Villa d’Este szökőkútjainak bal kézre írott anyaga, mint egy visszautalás. Liszt volt az első, aki a vizet szinte képként jelenítette meg a zenében, miközben még vallásos művet írt, szerepel is benne egy bibliai idézet. Ravel Jeux d’eau-jában inkább csak egy kis mitológiai színezet van, azt írja a kottába: „amikor az istenek nevetnek, ahogy a víz csiklandozza őket.” A második félidő második részében a keringő bizonyos formáit szerettem volna megmutatni. A Mefisztó-keringőre Strauss-Grünfeld Soirèes de Vienne című nagyon virtuóz keringőparafrázisa rímel. A Valse romantique pedig egy ritkán játszott, fiatalkori Debussy-mű, szépséges, rövid darab, kis pihenés a két virtuóz darab között. Visszatérve az említett hármas szempontrendszerre, úgy gondolom, ennek a programnak minden darabjában mindenki megtalálhatja, ami magával ragadja. Nem szigorúan elválasztott kategóriákról van szó, a határok átjárhatók.

Fejléckép: Farkas Gábor (fotó/forrás: Raffay Zsófi)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.
Könyv

Megmenekülhet Esterházy Péter egykori otthona

Alkotóházként születhet újjá a 2016-ban elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író egykori, rómaifürdői családi háza.
Színház

Mindig van egy hajnal a konyhában – beszélgetés Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal

Valódi érzelmi hullámvasutat kínál a nézőknek a Rózsavölgyi Szalon április közepén bemutatott, Bármit mondhatsz című előadása, amelyben egy negyvenes házaspár próbálja tisztázni sok-sok év alatt felgyülemlett sérelmeiket egy reggelbe nyúló beszélgetés során. A két főszereplővel, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal beszélgettünk.
Klasszikus

Balázs Jánost, Harcsa Veronikát és Fischer Ivánt is elismerték az első alkalommal átadott Bartók Rádió Zenei Díjjal

A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A nagyszabású díjkiosztót a Bartók Rádió és a Duna május 25-én, az M5 kulturális csatorna május 26-án tűzi műsorra.
Klasszikus

Bach-estre készül Ránki Dezső és az Anima Musicae

A sűrű májusi koncertszezon igazi különlegességet tartogat még a hónap végére is: a Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp által megálmodott Csönd-zsák koncertek 14. hangversenyén J. S. Bach négy zongoraversenye csendül fel az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Faültetéssel ünnepelte pályafutásának ötvenedik évfordulóját Kobayashi Ken-Ichiro

Egy japán cseresznyefát ültetett el a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjében nemzetközi karrierje ötvenedik évfordulója alkalmából a világhírű karmester, Kobayashi Ken-Ichiro.
Klasszikus hír

Balázs Jánost, Harcsa Veronikát és Fischer Ivánt is elismerték az első alkalommal átadott Bartók Rádió Zenei Díjjal

A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A nagyszabású díjkiosztót a Bartók Rádió és a Duna május 25-én, az M5 kulturális csatorna május 26-án tűzi műsorra.
Klasszikus ajánló

Bach-estre készül Ránki Dezső és az Anima Musicae

A sűrű májusi koncertszezon igazi különlegességet tartogat még a hónap végére is: a Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp által megálmodott Csönd-zsák koncertek 14. hangversenyén J. S. Bach négy zongoraversenye csendül fel az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen.
Klasszikus hír

A világ egyik legkeresettebb szólistája, Augustin Hadelich tart mesterkurzust a Concerto Budapestnél

Elisabeth Leonskaja és Christian Tetzlaff után Augustin Hadelich hegedűművész, a Yale School of Music professzora tart ingyenesen látogatható mesterkurzust május 29-én a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Klasszikus gyász

Elhunyt Fekete Győr István

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zeneszerző, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola zeneszerzés tanára 88 éves volt.