Nem lehetne önnél hitelesebb személyt választani a műsorvezetésre egy tanár-diák hangversenyre. Mit jelent az ön számára a tanár-diák reláció a zenében?
Nagyon korán kezdtem ezt a szerepet gyakorolni – lévén a 10 évvel fiatalabb öcsémet már 13-14 éves koromban pótapaként vettem körül –, terelgetni és tudást átadni számomra már fiatalon természetes állapot volt. A zongora vonatkozásában azonban önző szempont vezérelt a pedagógia irányába:
oktatás során, tanácsadás esetén a hangszeres játék – pl. egy mű részletének bemutatása – mindig gördülékenyebben ment, szemben azzal, amikor magamban gyakoroltam.
A tanítás során magamról megfeledkezem, problémáimat, transzgenerációs gondjaimat magam mögött hagyom, kiürülök, teljesen átadom magamban a helyet a tanítványnak, így magamtól megszabadulva akadálytalanná válik az előadásom. A növendékekkel való munka engem gyarapít, a saját játékomat is tudom általa fejleszteni. Amúgy pedig alapvetően gyerekmániás vagyok.
2022-ben Az Év legjobb tanára lett. Ki adományozta ezt a kitüntetést?
A Virtuózok által jutottam ehhez a címhez. Nagyon fontos, missziós tevékenységet teljesít ez a sorozat, olyan közegekhez juttatja el a klasszikus zenét, ahol szokatlan, ismeretlen dolog ilyesmit hallgatni, nézni. És bár a szakma olykor fanyalog, én hatalmas értéknek tartom, amit képvisel, elképesztő a promóciós ereje – a V4 projekt még szélesebbre tágította a kereteket –, elmaradott területekre is eljuttatja a műfajt, és döbbenetes hatása van. Tömegek szembesülnek azzal, mennyi zenei tehetség van körülöttünk.
„Munkánk igazi célja az, hogy fölöslegessé váljunk tanítványaink számára...” – ars poeticájából származik ez a mondat. Ez szép gondolat, de megélte-e valaha a feleslegesség érzését?
Azért nem éltem meg, mert nem várom meg azt a pillanatot. Egy növendéket maximum hat évig tanítok, de az ideális együttműködés 4-5 év. Ilyen intervallum alatt a gyerek ugyanis megszokja a fogalmazásmódomat, én megszokom az ő habitusát.
Fontos, hogy elkerüljük azt az állapotot, amikor már érzem, hogy bizonyos dolgokon nem fogok tudni változtatni.
Szeretem a csúcson abbahagyni, nem megvárni, hogy leszálló ágba kerüljön az együttműködésünk. Boldog vagyok, ha a növendékek önállóvá válnak, ha a saját eszközeiket használják – kontrollra persze jöhetnek azt követően is, hogy hivatalosan elengedtem őket.
Eckhardt Gábor (Fotó/Forrás: PORT.hu)
Bartókról is készített televíziós sorozatot, és rengeteg előadást tartott a szerzőről vagy vele kapcsolatban. Mondhatjuk önről, hogy Bartók-specialista?
Inkább úgy mondanám, hogy két olyan szerző van a zenetörténetben, akit kritika nélkül elfogadok. Bach és Bartók. Mindkettő a természet törvényeivel alkotott – Bartók számára ez a természettel való teljes összhangot jelentette, Bach pedig a spiritualitás által is ihletve hozta létre a műveit. Egy bizonyos életkor után mindketten csak hibátlan alkotásokat hagytak az utókorra. Bartók a miénk, és én büszkén és elkötelezetten propagálom a munkásságát.
Tapasztalta már, hogy az emberek ódzkodnak Bartóktól? Valahogy azt képzelik, nem elegek a zenéjéhez, úgy fogalmaznak, „ez nekem magas”.
Természetesen tapasztaltam én is. Bartókot el kell magyarázni, meg kell szerettetni a közönséggel. Nem vonatkozik ez minden egyes szerzeményére, hiszen például a Gyermekeknek sorozat vagy a népzenei feldolgozásai könnyen befogadhatók, az egyszerű dallamvezetésű darabokat szeretik az emberek. De a népzenei alapok nélkül íródott szerzemények nehezebben értelmezhetők. Ez persze más szerzők minden olyan művére is igaz, amelyek a tonalitást elhagyták. A tonális zene esetében nem kell szoktatni a hallgatót a hangzásképhez, az többnyire igen kellemes érzetet ad – az atonalitáshoz, a disszonanciához azonban hozzá kell edzeni a fület. Ezt sok előadó elfelejti.
A mi feladatunk elérni, hogy a közönség egy idő után érezhesse akár kellemesnek is a disszonáns hangzást.
Sokszor volt már részem olyan élményben, hogy egy „fülnyitogatós” előadással egybekötött hangverseny után azt mondta valaki a közönség soraiból: „Ha tudtam volna, hogy Bartók ilyen, eddig is szerettem volna!”. Előadóként sokan lemondanak erről a feladatról. Sokaknak segíteni kell, hogy megszeressék Bartókot. Volt egy sorozatom, amelyben egy nagyszerű hegedűművésszel, Kádár Istvánnal, a Fesztiválzenekar hegedűsével dolgoztam együtt, aki ugyanolyan jól játszik autentikus népzenét, mint klasszikust. A II. rapszódia annyira modern, hogy az avatatlan hallgató kiszalad a teremből, ha meghallja, pedig autentikus népzenét dolgoz fel. István először eljátszotta az eredeti népzenei anyagot, majd megmutattuk, hogyan formálta át a szerző, hogyan látta el kísérettel, végül eljátszottuk a komplett zeneművet. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a koncertek után – nem állítom, hogy a közönség minden tagja Bartók-rajongó lett, de azt biztosan elértük, hogy már nem menekülnek el a szerzeményei elől.
Jót tett-e a bartóki zenei hagyatéknak a jogdíjak lejárása?
Erről az örökösöket kellene megkérdezni. A kották jelentős részéhez eddig is hozzájutottunk. A jogdíj eltűnt, de nem hiszem, hogy ez befolyásolta a koncertéletet, hogy emiatt többen játszanának vagy eddig kevesebben játszottak volna Bartókot, akit egyébként a 20. század első felének legnagyobb klasszikus zeneszerzőjeként tart számon a nemzetközi koncertélet. Rengeteg zongorista és zenekar repertoárján szerepelnek a művei szerte a világban.
Eckhardt Gábor (Fotó/Forrás: PORT.hu)
Miért fontosak a hasonló megemlékezések? Idén nem kerek évfordulót ünnepelünk.
Bartók művei globálisan adtak irányt a 20. századi zeneszerzésnek. Kötelességünk ápolni az örökségünket – fontos tényező, hogy a zenepedagógusok mennyire favorizálnak egyes szerzőket, és általuk a diákok mennyire értik ezeket a dolgokat. Felbecsülhetetlen értékeink vannak, a 19. századi Liszt megkerülhetetlen, a múlt század első felének legnagyobbjai,
Bartók, Kodály és Dohnányi, a második felétől Ligeti, Kurtág és Eötvös elképesztő alkotásokkal gazdagították a zenekultúrát – egy ilyen nemzet büszkén verheti a mellét.
Nagyon jó előadó, úgy értem, jó szpíker. Egy igazán gazdag estén, amelyen sok műsorszám szólal meg, mi alapján súlyoz mint műsorvezető? Gondolok itt a szöveg és a zene arányaira.
Ha gálahangversenyt moderálok, és nem előadást kell tartanom, ahol a zenei változatosság, az előadók és a korosztályok sokszínűsége a fontos, inkább célirányos, rövid infókkal vagy anekdotikus sztorikkal célszerű fűszerezni a műsort. Ilyenkor az elsődleges feladat inkább hangulatot teremteni és házigazdaként bensőségessé tenni az eseményt.
Szerettem volna megkérdezni, mit ajánl a 25-i koncertből, de mindabból, amit elmondott a szerzőhöz fűződő viszonyáról, rájöttem, ez hülye kérdés.
Mindent. Jók az előadók, jók a műsorszámok és műfajokban, hangszer-összeállításokban igen gazdag, különös feldolgozások hangzanak el, például a Gyermekeknek sorozat egyes darabjai gitáron. Bartók soha nem írt gitárra. De a Három csíkmegyei népdal sem mindennapi koncertszám szaxofonon. Nagyon boldog vagyok pedagógiai szempontból, amikor ilyesmikkel találkozom.
Mikor kezd el készülni mint műsorvezető? Előző nap?
Változó. Egy-két nappal előtte fókuszálok a feladatra, és két éjszaka elég a ráhangolódásra. De mondhatom azt is, hogy folyamatosan készülök, hiszen még a tanításban is ezt teszem. Olykor, ha olvasok valami érdekeset, elmentem egy ki tudja, mikori előadáshoz. Ehhez a műsorhoz is már régóta gyűlnek az infók. Bartók Béla számomra eleven.
Fejléckép: Eckhardt Gábor (fotó/forrás: PORT.hu)
hírlevél
