Haáz Sándor: A Fili tagjai felnövekedve is közösségközpontúak maradnak

A Prima Primissima díjátadó ünnepségen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia küldöttsége mellett Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere, valamint a budapesti Filiért Alapítvány tagjai is részt vettek, és a helyszínen szurkoltak a győzelemért december 6-án a Müpa dísztermében. Sűrű időszakot élnek: a Fili adventi hangversenykörútjára készül már hetek óta. A száznegyven tagú zene- és énekkar december 14. és 21. között Békés városban, Kondoroson, Kétsopronyban, Budapesten a budavári Királyi Lovarda zártkörű rendezvényén, majd Dunakeszin, Dabason, Szarvason és Szabadszálláson koncertezik.

„A Prima Primissima Közönségdíjat nem Haáz Sándor kapta – szögezi le a kitüntetett pedagógus, zenetanár –, hanem a Gyermekfilharmónia. Az együttest éltető muzsikálást, a több mint 42 éve tartó közösségi életet jutalmazta szavazataival közönségünk. Hálás vagyok, hogy a Fili megalapításának és éltetésének lehetősége megadatott nekem a szülőföldemen. Erdélyben, azon belül Székelyföldön működő közösségként minket jelöltek kitüntetésre, és határtalan bizalommal öveztek a díj megálmodói, ezért úgy érzem, hogy a felelősségem az itthoni feladatvállalásokban megsokszorozódott.”

Haáz Sándor alapító karnagy az indulásra visszatekintve elmondta: székelyudvarhelyi gyökerekkel rendelkezik, Marosvásárhelyen nőtt föl, és 1978-ban került – akkor még úgy gondolta, hogy csak átmenetileg – Szentegyházasfaluba zenetanárnak. A helyi iskola talpraesett igazgatója, Kádár Levente éppen oktatót keresett a fúvószenekarának… Ennek már több mint negyven éve.

Hamarosan megalakult a rezesbanda utánpótlását szolgáló iskolai kisfúvós zenekar, Haáz Sándor a fúvósok mellett hegedűt is tanított, tanít mind a mai napig nagy örömmel.

„A történelmi időpont az 1982-es tanévzáró iskolaünnepély volt, amikor a tizennégy tagú kisfúvós, az időközben huszonöt főre gyarapodott vonószenekar és a száztagú iskolai gyermekkórus közös előadásában elhangzott Beethoven Örömódája három nyelven – magyarul, románul és németül. Ekkor született meg a Gyermekfilharmónia rendszeres működésének ötlete is, rá egy évre, az 1983-as, Megéneklünk, Románia fesztiválon megnyertük az országos első díjat. Még abban az évben bővített repertoárral érkeztünk Haáz Rezső nagyapám születésének századik évfordulójára Udvarhelyre – meséli a karnagy –, ez volt életünk első turnéja. Mondogattuk is büszkén, hogy megyünk a Filivel „Nyugatra”, vagyis Udvarhelyre, és a gyermekek valóban kivágták a rezet az ottani jóval nagyobb színpadon – nagyapám biztosan örvendezett ezen valahol…”

Hangszerelni, egyáltalán repertoárt összeállítani a gyerekkórusra és az ifjúsági szimfonikus zenekarra nagy kihívást jelentett a nyolcvanas években. A zeneüzletek kínálatában kommunista vívmányokat dicsőítő dalok voltak elsősorba, utána következett a nagy üresség, esetleg egy-két Bach-zongoradarab, amit viszont nem lehetett átírni a gyermekkórusra.

„Nemhogy internet, fénymásoló gép, de kottákhoz való hozzáférési lehetőségünk sem volt akkoriban – mondja Haáz Sándor. –

Bukarestbe is leutaztam, onnan vittem haza kottákat, hangszereltem át az együttesre, írtam és írtam, az elkészült műveket azután továbbadtam a gyermekeknek, hogy másolják le maguknak a szólamokat.

Persze másolás közben sok hibát vétettek, azt is javítani kellett… Rengeteg munka volt ebben, mégis csodálatos, élménnyel teli próbákra emlékszem vissza, és a mai napig őrzöm a nyolcvanas évekbeli kottalapokat, nem tudom eldobni a gyermekek másolatait. Ez az időszak volt a Fili első aranykora! Hogy valóban beépült az akkori generációk tudatába, érzelmi világába, annak bizonyítéka a negyvenedik évfordulónkra érkezett több mint hétszáz előadó, résztvevő, valamikori együttestag.”

Haáz Sándor a Müpában rendezett díjátadón (Fotó/Forrás: Katona Szabolcs / MMA)

A kilencvenes években kinyílt a világ, Haáz Sándorék pedig megindultak a „maguk szakállára” Magyarországra. Erdélyi falvakba, városokba is sok kiszállást szerveztek. A repertoár, ahogyan a politika már megengedte, egyre szélesedett, kiegészült, elsősorban népdalfeldolgozásokkal és magyar történelmi dalokkal. A 2000-es évek elején életükben először hagyták el a Kárpát-medencét – eleveníti fel a karnagy a háromállomásos, rodostói, isztambuli, drinápolyi turnét, amelyre török énekekkel is érkeztek. 2010-től a Gyermekfilharmónia számára megnyíltak a nyugati határok, meghívást kaptak az Európai Parlament elnökétől Brüsszelbe, a következő évben pedig Ausztriába, Svájcba, Németországba, Lengyelországba és Svédországba is eljutottak, majd az eddigi legmesszebbre: Kanadába.

„A közösségi érzésben van az erőnk – állapítja meg a karnagy. – Az együttesbe kilenctől húszéves korig járnak a fiatalok, ez a kistársadalom határozza meg a filisek érdeklődését, identitását. Azt vettem észre, hogy tagjaink felnövekedve is közösségközpontúak maradnak. Elcsíptem én már jó néhány beszélgetést, megható pillanatot, amelyből kiderült, hogy a közösségi szellem marasztalta itthon azt a fiatalt, aki amúgy el akarta hagyni szülőföldjét. Olyan is van, hogy elvándorol, de a honvágya, a közösség iránti sóvárgása hazahozza őt. Megértem a bibliai tékozló fiú történetét mindenestül, mert

nemegyszer megtapasztaltam, hogy az idegenből visszatérő – más kultúrával, más szemlélettel gazdagodva – mekkora hazaszeretetet, közösségi ügybuzgalmat hoz magával!

Nagy nyereség ez nekünk. Pedagógusként is úgy érdemes viselkedünk a gyermekekkel, ahogyan szeretnénk, hogy majd ők viselkedjenek azokkal, akiket meggyőzhetnek arról, hogy jó, szép és élhető a Székelyföld. Megéri hazajönni. Én a közös éneklés és a közösségalkotás szellemét próbáltam meghonosítani Szentegyházán. A népdal különösen fontos része az életünknek, mert a magyar nyelvű éneklés az identitásunk egyik fő sarokpontja. A székely ruhás gyermekkórus látványa pedig olyan nekem, mint az álom!”