Beszélgettünk, írom, holott a mintegy négyórás ebéd alatt rám a hallgatás (és – egyáltalán nem panaszból mondom – az evés) szerepe jutott. Nem voltam mikrofonállvány, egyrészt végig ültem, másrészt nem volt lehetőségem a beszélgetést rögzíteni, inkább apró közbevetésekkel, példákkal alakítottam az elbeszélésfolyam látszólag előre megtervezett áradatát.

Robert Christian Bachmann

A Gundel kiváló és a professzor úrhoz minden tekintetben maximálisan illő közegnek bizonyult: Bachmann urat mint törzsvendéget a vendéglőben személyesen ismeri mindenki, időről időre tiszteletét tette a séf, az igazgató, a főpincér egy-egy öt-tízperces csevejre. Az efféle személyes figyelmesség épp úgy hozzátartozik a Gundelhez, mint az ölünkbe tehető, fehér damaszt kendő (így a nyári világos ruha egy kiadós ebéd után is tiszta marad – igaz, Bachmann úr a hőség ellenére kifogástalan vadászöltönyben jelent meg). A hagyomány, a minőség alighanem az a közös nevező a vendéglő és a zeneszerző-karmester között, melyre e törzsvendégség épül, s Bachmann úrnál emellett mindenképp érdemes megemlíteni a tekintélyt, a divatokkal és újításokkal szembeni kételyt.

Az ebédhez csapvizet iszik, és hosszasan indokolja, miért bízik jobban ebben a természetes anyagban, amely háború esetén is a legnagyobb kincs. Előjönnek a gyerekkori emlékek – aztán áttérünk a rendszerváltás utáni Magyarországra, ahol 1993 óta él. Akkor Az Antall-kormánnyal tárgyalt, s úgy nézett ki, komoly szerepet kaphat a zenei élet reformjában, ami részint a finanszírozás kérdését is érintette. Be is vetette kapcsolati tőkéjét, s eredeti hazájában, Svájcban kezdett bankok, befektetők és alapítványok mozgósításába. Aztán a Horn-kormánynak nem kellett sem ő, sem a koncepciója, így a pénzforrás is elapadt, vagy ahogy Bachmann professzor fogalmaz: megingott a befektetői bizalom.

Robert Christian Bachmann

Nem ért egyet azzal, ahogy valakiből ma sztár lesz. Példát is említ, a tehetséges zongorista gyereket, akibe az állam – még a Kádár-kori – sok pénzt ölt, s aki később külföldön vált decens, disztingvált úrrá, később lovaggá is. Mert ma már mindenki lovag – ez sem esik jól a professzornak. Ugyanúgy nem ért egyet a „legjobb tíz zenekar között” fogalmával. Nem arról van szó, hogy ne tisztelné a Fesztiválzenekart vagy vezetőjét, csupán szamárságnak tartja az efféle megközelítést. Példának említi Bécset: Bécsi Filharmonikusok, Bécsi Szimfonikusok, a Tonkünstler-zenekar... és ez még csak Bécs, Németországba be se tettük a lábunkat. Nem biztos, hogy ezek mind „jobbak”, mint az „első tízben” forgó együttesek, csak épp nincs objektív mérce, szempontrendszer, amely alapján eldönthető, hogy hányadik a ki és mi közül.

A magyar zenei életben sokaknak adott tanácsot, s azon kevesek közé tartozik (ha nem épp ő az egyedüli ebben), hogy tanácsadásért nem hogy nem kért pénzt, hanem még hozott is. Általában egy másfajta művészetfinanszírozásban hisz, kevésbé az állami szerepvállalásban, erősebben a magánszféra bevonásában. Példaként említi a Filharmóniai Társaság Zenekarát, amelyet szerinte a Bécsi Filharmonikusok struktúrájára lenne érdemes átszervezni. Azt azért kissé nehezményezi, hogy karmesterként sehova se hívták vendégszerepelni, holott eredményei, felvételei alapján, vagy akár az általa valaha vezényelt együttesek neve alapján „egy kísérletet talán megért volna”, ahogy fogalmaz. Jó pár felvétellel ajándékoz meg, ezt alátámasztandó: részben Beethoven-szimfóniákból készültekkel (egy Hetediket tavaly magam is hallottam vele a Vigadóban, s mondhatom, soha rosszabbat, különösen alkalmi, legalább fele részt diákokból álló zenekar előadásában); részben saját művének, az Ulurunak különféle előadásaiból.

Kapcsolódó

Európai méretű flashmob az EU ifjúsági zenekaráért

Európa fővárosaiba, köztük a budapesti Zeneakadémia előtti Liszt Ferenc térre szerveznek flashmobot május 20-án 12 órára, ahol az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának magyar tagjai és a szimpatizánsok együtt éneklik majd az Örömódát.

Az Uluru talán a fő mű – egy mű, amely sosem ér véget. A komponálása sem. Nincs is végleges vagy egyedül érvényes változata: work in progress. Ehhez is kapcsolódik egy történet, amely jellemző a magyar zenei életre. Még a kilencvenes években – talán 1998-ban – bemutatta a Zeneakadémián, és az volt a terv, hogy egy óriási vetítővásznon élőben látni lehet majd az ausztrál vörös hegyet, mely a mű névadója – tehát valamiféle „videokonferencia” jött volna létre egy modern mű premierjének apropóján, ami akkoriban nem kevéssé úttörő ötlet volt. A Zeneakadémia akkori vezetése azonban komolytalan bohóckodásnak, üres magamutogatásnak (és nyilván felesleges pénzkidobásnak) tartotta az ötletet, így bemutató volt, kivetítő, netes kapcsolat nem.

Bachmann professzornak azonban vannak igazi sikertörténetei is. A magánéleti jellegűek közül arra például nagyon büszke, hogy a vadász- és sólymászvizsgát is magyarul tette le. Professzionális hazai sikerét pedig úgy hívják: Szeged. Az országot járva, megismerve határozta el, hogy Szegedet érdemes kulturális és zenei nagyvárossá emelni, s a katolikus püspökséggel kialakított ragyogó kapcsolata eredményeképpen ehhez megtalálta a hátteret is. A Szent Gellért Akadémia létrehívásával vagy a dóm felújításában való szerepvállalással maradandót alkotott.

Kapcsolódó

Négy új premierje lesz a Szegedi Kortárs Balettnek

A társulat szeptemberben Kanadában, októberben Bulgáriában turnézik, majd beleveti magát az itthoni munkába.

A Szent Gellért Akadémiára különösen büszke. Elsősorban arra, hogy számos diákjából azóta befutott művész lett, de arra is, hogy a növendékek évről évre visszatérnek, és hozzák barátaikat is, határon innen és túl. Igaz, itt sem sikerült minden együttműködés maradéktalanul, egy ponton Bachmann professzor például jobbnak látta, ha külön erre az alkalomra nemzetközi zenekart verbuvál, amelyben a cseh zenészek vannak túlsúlyban. Akik tisztelik az idős karmestert, sajátos próbamódszereit megszokták és elfogadják.

Robert Christian Bachmann

Idén szeptember 24-én kezdődött a Szent Gellért Akadémia és Szent Gellért Fesztivál, és a következő szombaton, október 1-jén ér véget. A fellépők között lesz a Tomkins énekegyüttes, Rost Andrea és Mága Zoltán, hogy három különböző műfajt említsünk. A 2015-ben megkezdett hagyomány folytatásaként a fesztivál keretében Budapesten is lesz egy zenekari hangverseny: a művészeti vezető, Robert Christian Bachmann és segédje, a koreai Yoon Kuk Lee vezényletével.