Klasszikus

Hagyományteremtés – második fejezet

2009.01.06. 00:00
Ajánlom
Az újévi koncert sokak számára intézmény, minden január elsejének természetes velejárója. Ahogyan az is, hogy ezt az eseményt az ember rádióban hallgatja, vagy televízión nézi, mert a közvetítés Bécsből érkezik.

Budapest hagyományosan inkább az óévbúcsúztató szilveszteri hangversenyek gyakorlatát követte egészen a legutóbbi időkig, amelyek után valamiféle könnyed vállrándítással csusszant át az új esztendőbe, másokra bízva a friss reggelt és az ünnepélyes köszöntőket. Tavaly azonban Fischer Ádám és a Művészetek Palotája együttműködésének köszönhetően új tradíció született: a pesti újévi koncert, ami – hasonló rendezvényektől eltérően – nem a másnaposság kiheverésének barátságosan klasszikus módját kínálja, hanem a bécsi klasszika esszenciáját. A műsoron mindig ugyanaz az alkotás szerepel, Haydn Teremtés című oratóriuma, az előadók azonban évről évre változnak. A zeneszerző halálának 200. évfordulójára emlékező 2009-es évet a Londoni Filharmonikus Zenekar és Kórus nyitotta meg, mintegy rímelve Haydn angliai élményeire – köztük is elsősorban a Händel-oratóriumokkal való találkozására –, és zsúfolásig megtöltve a Bartók-termet.

A híres együttes a maga részéről sem éles csalódást, sem kirobbanó lelkesedést nem váltott ki a hallgatóiból. A zenészek nem nyújtottak látványosan jobb teljesítményt, mint valamelyik nevesebb itthoni zenekar tagjai tették volna a helyükben, de ha a lenyűgöző ragyogást nélkülözték is, összeszedetten, megbízhatóan és meggyőzően játszottak, igaz, időnként bizonytalanul lassuló fúvósokkal sújtva. Alapvetően üzembiztosnak bizonyult a kórus produkciója is, amelynek a szoprán kellő tömörséget és fényt biztosított, miközben a többi szólam – mint az imitációs tételeknél világosan kiderült – hangszín és intenzitás szempontjából inkább a hangzás szilárd alapjának megteremtésére szorítkozott. Érdekes módon hasonló szereposztás alakult ki a szólisták között is. A fiatal, szlovák Simona Šaturová nem túl erős, de csillogóan szép árnyalatú, karcsú, mégsem testetlen hangja, hajlékony díszítései nagyszerűen illeszkedtek Gábriel és Éva zenei megjelenítéséhez, a férfiakat azonban Haydn tagadhatatlanul próbára tette. Nathan Berg túlságosan is baritonnak mutatkozott a kompozíció elvárásaihoz képest, akit minden igyekezete ellenére nem egyszer sarokba szorított tulajdon hangterjedelmének szűkössége. Bernard Richter több színnel és élettel énekelt ugyan, de az intonációs és hangképzési problémák kivédése érdekében szólamának kényesebb hangjai időnként erőltetetten ércessé váltak. Ráadásul mindkét énekest zavarta, hogy a színpad előteréből a mögöttük álló karmestert jószerével csak oldalazva láthatták volna, és ez széteséssel fenyegető nyomot hagyott kissé szeszélyesen lötyögő tempóikon.

Ugyanakkor, bár ez az újévi hangverseny nem volt meglepő és különleges élmények forrása, az oratórium elegánsan artikulált részletei mindvégig megnyugtató biztonságot sugároztak, azt a régen elveszett hitet és meggyőződést, hogy létezik rend az univerzumban, és ez a rend világos és egyszerű jelekkel reprezentálható. Fischer Ádám ebben a szellemben bontotta ki egymás után a mű tételeit, feltűnő kontrasztok és emocionális kataklizmák nélkül, derűs okossággal formálva meg a teremtéstörténet szinte naivan szemléletes zenei képeit az őskáosztól a viharos tengerek háborgásán át a madárcsicsergés békéjéig és az első emberpár jámbor, bűnbeesésről még mit sem tudó hálájáig.

(2009. január 1. 19:00 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Londoni Filharmonikus Zenkear és Kórus újévi koncertje; km.: Simona Saturová (szoprán), Bernard Richter (tenor), Nathan Berg (bariton); vez.: Fischer Ádám; Haydn: A teremtés, Hob. XXI:2)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Klasszikus

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Könyv

Pernye és fű – ősszel érkezik Závada Pál új regénye

Október 8-án a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Kossuth-díjas író legújabb regénye, amelynek története és karakterei ugyan fiktívek, ám a benne szereplő interjúk valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-es filmjükhöz.
Színház

Elhunyt Szatmári Liza

Az Aase- és Gobbi Hilda-díjas színésznő július 20-án, életének 97. évében hunyt el. Szatmári Liza hetvenhárom éve volt a Vígszínház tagja, halálhírét a társulat közölte.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Klasszikus hír

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Klasszikus hír

Huszadik alkalommal rendezik meg a Crescendo Nyári Akadémiát

Július 21-én kezdődik a 20. Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál, melyre rekordszámú hallgató jelentkezett, hogy a mesterkurzus és fellépéseik által fejlődhessenek, és közösen ünnepelhessék a jubileumi eseménysorozatot.
Klasszikus ajánló

Európai és argentin tánczenék találkozása – Pápán lép fel a Pannon Ifjúsági Zenekar

Július utolsó előtti vasárnapján különleges zenei programra várja a hallgatóságot a Pannon Ifjúsági Zenekar Pápán, a lenyűgöző Esterházy-kastély udvarán: az elmúlt évszázadok dél-amerikai és európai zenéje ad egymásnak randevút az együttes tolmácsolásában.
Klasszikus kritika

Világrengető dallamok – az elmúlt száz évből származó zenéket játszottak a Berlini Konzerthausban

A modern kor mesterművei – ezzel a címmel hirdette évadzáró koncertjét a Berlini Konzerthaus Zenekara. Az együttes idén nagy hangsúlyt fektetett a 20-21. századi alkotásokra, már a szezon elején is hangversenyt szenteltek a témának.