Érdi Tamás azon kevés zongoristák egyike, aki éppúgy játszik az ország legnagyobb hangversenytermeiben, mint iskolákban és templomokban. Már csak azért is igyekszik kimozdulni a legnagyobb koncertpalotákból, mert a kisebb helyszínekre a legújabb közönség is eljut. Én magam is emlékszem, hogy – legalább tíz éve, még taknyos tizennégy évesen – egy Érdi Tamás-koncert volt az első szólózongoraest, amit hallottam. Annyira tele volt a templom Alsóörsön, hogy a fal mellett állva hallgattuk a játékát. Mozartot, Schumannt, Debussyt és Bartókot játszott.
Sokat koncertezik, legközelebb a marosvásárhelyiek hallhatják, március 28-án, majd Komárom és Kolozsvár következik. Májusban Pécsett kétszer is fellép Kobajasi Kenicsiro vezényletével Mozart A-dúr zongoraversenyével. Pedig Érdinek, vak zongoraművészként a darabok tanulása sem egyszerű. Egy interjúban korábban így mesélt a folyamatról:
„Nem hallás után, és nem Brailles-kottából tanulok, hanem Erika (Becht Erika zongoratanár - a szerk.) a kottám. Azokban a darabokban, ahol a dallam dominál – Mozartnál, Schubertnél – Erika eljátszotta az első akkordokat, a dallam első felét, aztán megkérdezte, mit gondolok, hogyan folytatódik. Próbálkoztam, voltak nevetések, tévesztések: Ez is jó, de Mozart másképp gondolta – mondta ilyenkor Erika. Remek játék volt, igazi rejtvényfejtés, észre sem vettem, hogy tanulunk. Úgy éreztem ilyenkor, enyém a darab, hiszen együtt komponáltuk újra, beépült a mű szerkezete az agyamba, hogy talán, ezért nem felejtem el. (...) Bartóknál, Lisztnél már nem lehet kitalálni, hogyan tovább, ezeknél a daraboknál Erika elmondja, mi áll a kottában, hangokkal, jelekkel, szünetekkel megyünk lépésről lépésre.”
Tavaly március 16-án szólóestet adott a Zeneakadémián, a teltházas koncertről pedig koncertfilm is készült. Ebből származik az alábbi felvétel, amelyen Érdi Schubert Gesz-dúr impromptujét játssza (D. 899 No. 3).
A koncertfilm rendezője Petrovics Eszter, a felvétel a Zeneakadémia tulajdona. Érdi Sz. Márta és a tulajdonos engedélyével.