Klasszikus

Hallgassa meg, mitől volt a legnagyobb Szvjatoszlav Richter

2015.03.17. 10:49
Ajánlom
Richter-sorozat a Fidelión! A zenei világ március 20-án ünnepli a klasszikus zenei előadóművészet egyik legfényesebb kortárs csillagának, Szvjatoszlav Richter születésének századik évfordulóját. Most meghallgatható, miért tartják a legnagyobb zongoraművésznek. MAGAZIN

Közeledvén az évfordulóhoz március 15-20 között a moszkvai székhelyű Orfeusz Rádió (Орфей) a Melódia Kiadóval (Мелодия) együttműködésben sorozatot indított Richter válogatott koncertfelvételeiből. A hangversenyeket moszkvai idő szerint 20:00 órakor sugározza az online rádió, vagyis a budapesti közönségnek 18:00 óra előtt pár perccel érdemes majd bekapcsolódnia a közvetítésbe.

Richter tehetsége nemcsak szólistaként, de kamarapartnerként is megmutatkozott, mint ahogy ezt Oleg Kagannal, Jurij Basmettal és Natália Gutmannal közös felvételei is példázzák. Életművében külön figyelmet érdemelnek a Borogyin-kvartettel és a Jevgenyij Mravinszkij vezette Leningrádi Szimfonikusokkal készült hangfelvételek is, amelyekből hallhatunk is majd ízelítőt a sorozatban.

A hat estén keresztül Csajkovszkij, Schumann, Prokofjev, Mozart, Sosztakovics Rachmaninov, Dvořak, Ravel, Liszt és Debussy művei kerülnek terítékre Richter előadásában, és a Fidelio is minden nap ajánlja majd a meghallgatható műveket.

Március 17. (kedd)

A rádiós műsorsorozat harmadik koncertjébe kapcsolódhatunk bele. Richter előadásában Prokofjev és Chopin művei hangzanak el 1961, 1979 és 1985-ős felvételekről.

Március 18. (szerda)

Richter és Nina Dorliak szoprán énekes közös koncertjén Schumann, Mozart, Liszt, Debussy, Vekerlen és de Falla művei szólalnak meg 1956, 1958, 1960 és 1985-ből.

Március 19. (csütörtök)

A sorozat ötödik koncertjének felvételén Richter a Borogyin-kvartettel ad ízelítőt Dvořak és Sosztakovics kvintettjeiből.

Március 20. (péntek)

Az évforduló estéjén egy 1959-es koncertfelvételről hallgathatjuk meg Rachmaninov II. és Csajkovszkij I. zongoraversenyét a Leningrádi Filharmónia közreműködésével Jevgenyij Mravinszkij és Kurt Sanderling irányítása alatt.

Március 20-tól a Fidelio.hu is elindítja a 100 éve született első Grammy-díjas szovjet művész életét és művészetét bemutató Richter-emléksorozatát.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Vizuál

Antonio Banderas abszurdnak tartja, hogy szexszimbólumnak bélyegezték

A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját. 
Vizuál

A Pilátus is versenybe szállhat a Golden Globe-ért

Dombrovszky Linda filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, a Foreign Language Film Series 2021 elnevezésű programba.
Jazz/World

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„Fellélegzés” – Rövidesen indul az 5. Fesztivál Akadémia Budapest

Augusztus 20-tól rendezik meg az idei Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) koncertsorozatát a Zeneakadémián, a BMC-ben, a Hagyományok Házában és más helyszíneken. A rendezvényre több mint hatvan kiváló magyar művészt hívott meg Kokas Katalin és Kelemen Barnabás művészeti vezető. A „Fellélegzés” címet viselő fesztivál teljes programja elérhető a rendezvény honlapján, a hangversenyekre megkezdődött jegyértékesítés.
Klasszikus ajánló

Madarász 70 – A Nemzeti Filharmonikusok hangversenye

Madarász Iván zeneszerző három műve kerül terítékre szeptember 4-én a Pesti Vigadó csodálatos termében.
Klasszikus ajánló

A koronavírus ellen harcol, most koncertet ad a Medikus Zenekar

A koronavírus-járvány kezdete óta először lép színpadra teljes létszámmal a Medikus Zenekar augusztus 18-án a Pesti Vármegyeháza Díszudvarában.
Klasszikus interjú

Keller András: A zenekar a kedvenc hangszerem

Vonósnégyesével, a Keller Quartettel elért világsikerek után Keller András karmesterként építi és irányítja tizenhárom éve a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekart. Úgy véli, jobban kellene figyelnünk saját, hazai kincseinkre, a kortárs zenére és egyáltalán – a zenére.
Klasszikus hír

A Balatonon is koncerteznek a BFZ zenészei

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar több nyári programmal is készül közönségének Budapesten, a Balatonon és a Dunakanyarban.