Klasszikus

Hallgassa meg ön is a Szent Efrém Férfikar új lemezét!

2023.02.03. 09:35
Ajánlom
Az együttes Kings & Queens címmel adta ki tizenhatodik albumát, melynek lemezbemutató koncertjére május 5-én kerül majd sor a Fonóban. A felvétel meghallgatható a nagyobb streamingplatformokon is.

Megjelent a Szent Efrém Férfikar új lemeze, szám szerint a 16. album a sorban, Királyok és Királynők, azaz Kings & Queens címmel. „Éppen három évvel a Kings & Queens megjelenése előtt adtuk első önálló telt házas koncertünket a Zeneakadémián, ami egyben a Wings című lemezünk bemutatója is volt. Már akkoriban megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy

a Szent Efrém Férfikar eklektikus, néha fennkölt, néha szertelen, néha sötét, néha vidám, néha kemény, néha érzékeny repertoárját és természetét egy lemezpárba rendezzük.

Szerettük volna elkészíteni a Wings folytatását, viszont másféle zenék, másféle hangzások is foglalkoztattak minket. Fénylő magasságokat és sötét mélységeket éltünk meg az elmúlt években világszinten, illetve saját szakmai és személyes életünkben is, amik mind visszhangoznak a lemezre válogatott énekekben és azok előadásában” – vallják az alkotók.

szentefrem_cover-140652.jpeg

A King & Queens borítója (Fotó/Forrás: Szent Efrém Férfikar)

A címben szereplő Kings & Queens sokféle dolgot jelképez: a király lehet Krisztus, mint Mennyei Király, de a lemezen megtaláljuk az Oroszlánkirály Simbáját, vagy Elvis, „a király” zenéjét is. A királynő pedig jórészt a mennyek királynéját, Szűz Máriát jelenti, de akár a Queent is felidézheti.  De talán ennél is fontosabb:

férfiasság és nőiesség, szakralitás és profanitás, fény és sötét, feszes tempó és elfolyó hangfüggönyök, csöndes befordulás és hangos kiáltás

– és megannyi más hangulat és érzület jelenik meg csakúgy a King, mint a Queen lemezen. Ezek pedig egyszerre, három dimenzióban és sokszínűen kelnek életre egymás mellett, egymásra reflektálva, egymást kiegészítve.

„Nagyon köszönjük mindenkinek, aki elkísérte a Szent Efrém Férfikart az elmúlt 20 évben

és kíváncsi volt arra, hogy a bennünk zajló folyamatos változások milyen zenei megfogalmazást kapnak koncertről koncertre és lemezről lemezre.

Köszönjük minden támogatónknak, köszönjük a barátainknak, családjainknak és mindenkinek, akivel találkoztunk azon az úton, ami a Szent Efrém 16. lemezéig vezetett!” – fogalmazták meg a Szent Efrém Férfikar tagjai.

A lemez megvásárolható a Fonó oldalán és a terjesztőknél, ugyanerről a linkről elérhetők a streamingoldalak is. A lemezbemutató koncertre május 5-én kerül sor a Fonóban.

Fejléckép: Szent Efrém Férfikar (fotó/forrás: Orbán Domonkos / ODPictures)

A zene nem tűri az okoskodást – Interjú Bubnó Tamással

Kapcsolódó

A zene nem tűri az okoskodást – Interjú Bubnó Tamással

Az idén 20 éves Szent Efrém Férfikar első ünnepi koncertjét március 12-én tartja a MOMKultban. Ebből az alkalomból az együttes alapítójával, Bubnó Tamással beszélgettünk rockzenéről, liturgia és koncertezés viszonyáról, és arról, miért kellene minden embernek énekelnie.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Százéves lett David Attenborough – öt érdekesség a bolygó krónikásáról

Tudtad, hogy miközben a világ egyik legnagyobb természetrajongójaként tartjuk számon, van egy állat, amit még Sir David Attenborough is utál? Öt érdekességet osztunk meg a százéves biológusról.
Színház

I’m going magyarni – évadot hirdet az Örkény Színház

Hat új premierrel, köztük négy, kifejezetten a színház felkérésére írt kortárs dráma ősbemutatójával, részvételi színházi produkciókkal és Mácsai Pál új egyszemélyes előadásával várja nézőit a 2026/2027-es évadban az Örkény Színház.
Klasszikus

A Beethoven-évforduló köré építi következő évadát a Concerto Budapest

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll: művei végigkísérik a zenekar évadát.
Vizuál

Nyolc év várakozás után érkezik Tasnádi István első mozifilmje – itt Az örökség előzetese

Októberben kerül a mozikba Tasnádi István első mozifilmje, Az örökség, amely közvetlen állami támogatás nélkül, mindössze 14 forgatási nap alatt készült. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Világsztárok, hazai tehetségek és a legszebb dallamok az MRME új évadában

A jövő szezonban is klasszikus kedvencekkel és igazi különlegességekkel várnak a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. MRME-bérletekkel kezdeményes áron juthatsz hozzá a felejthetetlen koncertélményekhez!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Liszt-piknik – szabadtéri nyílt napot tart a Zeneakadémia

Május 16-án, szombaton 10 órától estig neves művészek és növendékek koncertjei, továbbá gyermekfoglalkozások, street food sátor és italospultok várják az érdeklődőket a Zeneakadémia épülete előtt.
Klasszikus ajánló

Világsztárok, hazai tehetségek és a legszebb dallamok az MRME új évadában

A jövő szezonban is klasszikus kedvencekkel és igazi különlegességekkel várnak a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. MRME-bérletekkel kezdeményes áron juthatsz hozzá a felejthetetlen koncertélményekhez!
Klasszikus ajánló

A Beethoven-évforduló köré építi következő évadát a Concerto Budapest

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll: művei végigkísérik a zenekar évadát.
Klasszikus ajánló

Zenetörténeti és lelki utazásra hív Lukács Miklós cimbalomművész

A nemzetközileg is elismert cimbalomművész, Lukács Miklós május 16-án a Budapest Music Center Könyvtárában mutatja be legújabb, különleges dramaturgiájú szólóprogramját. Az est a delphoi himnuszoktól a kortárs improvizációig vezeti a hallgatót.
Klasszikus hír

Átláthatóságot és elszámoltathatóságot kérnek számon az NKA-n a magyar zeneszerzők

Ötvenkét zeneszerző írta alá a közleményt, amelyben aggodalmukat fejezik ki az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által odaítélt támogatások miatt, egyben együttműködést kínálnak a rendszer tisztaságának helyreállítása érdekében.