Hamar Zsolt 50. születésnapjához közeledve felidézte, hogy három diplomájából időrendben az utolsó a karmesteri, amelynek megszerzése után a Magyar Televízió Karmesterversenye indította el pályáján. A verseny után legalább egy hétig minden reggel úgy ébredt, képletesen és ténylegesen is, hogy megcsípte magát, tart-e még az álom.

Mint mondta, ezt követően is csupa meseszerű dolog következett. Ennek a történetnek a legutóbbi fejezeteként pedig az a megtiszteltetés érte, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) élére állhatott, folytatva azt a fantasztikus munkát, amelyet Kocsis Zoltán kezdett el. „Bár az embernek vannak kevésbé jobb pillanatai, hullámvölgyei, holtpontjai, de azok is csak azért történtek, hogy azután is egy fantasztikus, álomba illő dolog történjen meg” – hangsúlyozta, és elárulta: nagyon szerencsés embernek tartja magát.

Pályája állomásai közül említette, amikor 1997 őszén Kocsis Zoltán zeneigazgató meghívására a Nemzeti Filharmonikus Zenekar első állandó karmesterévé nevezték ki, ilyen státuszban hét évig volt alkalma dolgozni. Közben elkezdődött egy új szerelem az életében, hiszen 2009 szeptemberéig a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója volt. Egy Olaszországban megnyert verseny eredményeképpen első karmester lehetett Padovában, fellépett Linzben a Bruckner Orchester élén, majd 2007-ben debütált a Zürichi Operában, ahol aztán 6 évig állandó karmesterként működött. Sikerrel pályázta meg a wiesbadeni hesseni tartományi színház főzeneigazgatói posztját, és szerződése lejártával az NFZ élére került.

– mondta.

A zeneigazgató elmondta, hogy nagy reményekkel, nagy lelkesedéssel és lendülettel vágott bele a munkába a Nemzeti Filharmonikusok élén, pozitív várakozással teli légkörbe érkezett, s érezte a kollégák támogatását. „Ennek az együttesnek elmondhatatlan értékei és aranytartalékai vannak” – mutatott rá, hozzáfűzve: a hétköznapi gondokat, súrlódásokat megoldó konfliktuskezelő technikák hiányoztak, de ezeket folyamatosan építik, és úgy tűnik, hogy működnek is. Hangsúlyozta: erős kép él benne arról, hogy a Nemzeti Filharmonikusoknak mi dukál, mi az a pozíció, amit itthon és külföldön el kell foglalnia, s ezen a téren még van mit tenni. Ha kap rá időt és lehetőséget, erre a feladatra összpontosít. Tapasztalatai szerint 10-12 évig lehet hasznára egy karmester az együttesnek, ezt követően inkább már csak gátolja a muzsikusok fejlődését, amelyhez egy idő után már más szempontrendszer szerint kell dolgozni.

Hamar Zsolt (Fotó/Forrás: Berényi Gyula)

Hamar Zsolt kitért arra is, hogy időnként odaül egy üres kottapapír elé, és megpróbálja megtölteni hangjegyekkel. Bár nem tekinti zeneszerzőnek magát, mivel néha többet húz ki, mint amit lejegyez, de szakmailag és emberileg is lélektisztító purgatóriumnak tartja a komponálást. „Amikor birkózom a hangjegyekkel, akkor helyükre kerülnek a dolgok” – mondta, kiemelve: ha az ember túl sok pozitívumot él át, sok dicséretet és ajándékot kap az élettől, akkor könnyen elszállhat, ha azonban leül a kotta elé és birkózik a hangjegyekkel, mindig rádöbben, hogy milyen icipici.

A zeneigazgató felidézte azt is, hogy a pályája elején főleg koncertkarmesterként dolgozott, bő 10 évet pedig operadirigensként, mintegy 20 éven át sokat utazott és lépett föl vendégkarmesterként. A Nemzeti Filharmonikusok élén nap mint nap éli át azt az élményt, hogy milyen csodálatos Brahms vagy Schumann csellóversenye. Mint mondta, operakarmesterként mindig hiányérzete volt: ha csak karmesterként nyúlt a műhöz, az előadóművészeti tevékenység egyes elemei nem álltak össze egész képpé, de amint a színpadra állításon gondolkodik, minden helyreáll. A Zürichi Operában és a wiesbadeni színházban sok operát vezényelt, és szívesen megmutatná itthon is, amit tanult. Több opera rendezése van készen a fejében, többek között a Bohémélet, a Traviata, A bolygó hollandi, az Ariadné Naxoszban és A varázsfuvola, de az operarendezés csúcsának a Ring-ciklust tartja.