Klasszikus

Hamarosan kezdődik a Zsidó Nyári Fesztivál

2004.08.06. 00:00
Ajánlom
Kortárs és klasszikus szerzők, fiatal tehetségek és nemzetközi sztárok várják a VII. Zsidó Nyári Fesztivál vendégeit augusztus 29. és szeptember 5. között a Dohány utcai Zsinagógában, a Könyvnapoknak új otthont adó Síp utcában és más helyszíneken. Az idén hét vidéki város – Pannonhalma, Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Nagykőrös, Szombathely és Zalaegerszeg – is kapcsolódik a budapesti programokhoz.

Augusztus 28-án, a Fesztivál nyitókoncertjén Wolf Péter zeneszerző a Nobel-békedíjas író, Elie Wiesel tiszteletére komponált Öröm és bánat című concertinóját hallhatja a közönség a Dohány utcai Zsinagógában, ahol Kincses Veronika és az Ankor jeruzsálemi gyermekkórus lép fel. A Liszt Ferenc Kamarazenekart Nagy István Zsolt vezényli. Augusztus 29-én este Haydn Teremtés című oratóriumának hangjai töltik be a zsinagógát. A Corvinus zenekart és az Óbudai Kamarakórust (karigazgató: Erdős Ákos) a Németországban élő, magyar származású fiatal karmester, Daniel Grossman dirigálja. Az előadás szólistái Anna Virovlansky, Andrea Lauren Brown, Friedeman Röhlig és Donat Havar lesznek, akik fiatal koruk ellenére valamennyien büszkélkedhetnek fesztiválgyőztesi címmel.

Ugyancsak a zsinagógában csendülnek fel Halévy: A zsidónő című operájának dallamai. A koncertszerű előadás főszerepét Tokody Ilona énekli. A Nemzeti Énekkart (karigazgató: Antal Mátyás) és a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart Pál Tamás vezényli. A Fesztivál visszatérő sztárvendége Marton Éva Kossuth-díjas operaénekesnő, aki Budapesten kívül a szegedi Új Zsinagógában is fellép a Kovács László vezette Miskolci Szimfonikus Zenekar társaságában. A rendezvénysorozat keretében most először ad hangversenyt Varnus Xavér, aki Beethoven IX. szimfóniájának orgonaátiratát adja elő. A Lucidarium együttes olasz zsidó reneszánsz zenét játszik az Olasz Kultúrintézetben. A Fesztivál zárásaként a huszonhét hivatásos kántorból szerveződött Jerusalem Cantors Choir különleges koncertjét hallgathatja meg a közönség.

Érdekes program helyszíne lesz a Spinoza Ház is: a Lauder iskola növendékei Zsidó mesék című összeállításukkal szórakoztatják a közönséget. A Dohány utcai Zsidó Múzeumban önálló kiállítással emlékeznek a száz éve elhunyt Herzl Tivadarra, az Örökmozgóban pedig Herzl-filmhetet szerveznek. Az Odeon Lloyd moziban ritkán látható Latabár-filmeket vetítenek a Fesztivál ideje alatt. A hagyományos „Nekem szülőhazám…” című kiállítás Bálint Endre, Vajda Lajos és Vajda Júlia műveit mutatja be. A Dohány utcai Zsinagógát körülvevő árkádsor oszlopai között lesz látható az Óvás! című, a régi pesti zsidónegyedről készült fényképeket bemutató utcai fotókiállítás. Alföldi Róbert képzőművészeti alkotásait a Budapesti Zsidó Hitközség Dísztermében tekinthetik meg az érdeklődők. A Síp utca Dohány és Wesselényi utca közé eső szakaszát a rendezvénysorozat ideje alatt lezárják: itt kerül sor a Könyvnapok megrendezésére, melyet Hóra-táncház és író-olvasó találkozók színesítenek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Klasszikus

Amikor Maria João Pires másik zongoraversennyel készült, mint a zenekar

Ma ünnepli 75. születésnapját Maria João Pires, az egyik legjobb Mozart-játékos az elmúlt évtizedekből. Leghíresebb koncertfelvételével köszöntjük őt.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kult50

Ha zene szól, nem tudok mással foglalkozni – Bősze Ádám és Vashegyi György a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Bősze Ádám zenetudós, műsorvezető és Vashegyi György karmester, régizenész ült le egymással beszélgetni – mi másról, mint zenéről.
Klasszikus salzburg

A Salzburgi Ünnepi Játékok ingyenes koncertekkel nyitott a szélesebb közönség felé

Mozart szülővárosában egy sor különböző helyszínen megrendezett ingyenes koncerttel kezdődött meg szombaton a Salzburgi Ünnepi Játékok.
Klasszikus videó

Amikor Maria João Pires másik zongoraversennyel készült, mint a zenekar

Ma ünnepli 75. születésnapját Maria João Pires, az egyik legjobb Mozart-játékos az elmúlt évtizedekből. Leghíresebb koncertfelvételével köszöntjük őt.
Klasszikus gyász

Meghalt Fátyol Rudolf hegedűművész

Hétfő reggel, 62 éves korában elhunyt Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vezetője.
Klasszikus gyász

Elhunyt Ben Johnston, a mikrotonális zene egyik úttörő zeneszerzője

Július 22-én elhunyt Ben Johnston amerikai zeneszerző. Lehet, hogy nem ismerte őt – érdemes.