Klasszikus

Hang-szálak

2008.05.08. 00:00
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nemrég ünnepelte fennállásának 85. évfordulóját, ez alkalomból Hang-szálak címmel könyv jelent meg az együttes történetéről. De ez csak egy szelete a zenekar sokrétű munkájának, amely a jövő évadban is ugyanilyen lendülettel folytatódik. Május 13-tól már a 2008/09-es évad bérletei közül válogathatunk.

Az elmúlt időszak eseménydús volt a zenekar életében, hiszen munkájuk gyümölcseként már öt album megjelent a Kocsis Zoltán szerkesztette Bartók Új Sorozatból, s ezek közül kettőn az NFZ is játszik; az Ünnepi Könyvhéten mutatják be A csodafa című gyermeklemezüket, a hozzá tartozó mesekönyvvel együtt; nyáron éppen 50 éve, hogy Martonvásáron a Brunszvik-kastély parkjában koncerteznek.

A következő évad hangversenyei is magukért beszélnek. A zenekar mindkét nagyzenekari bérletének első hangversenye rendkívüli élményt ígér: a Ferencsik-bérletben Vadim Repin, az egyik legkiválóbb hegedűművész, a Klemperer-bérlet első hangversenyén pedig a Ránki család (Ránki Dezső, Klukon Edit, és kisebbik fiuk Ránki Fülöp) lesz az együttes vendége. Novemberben Sakari Oramo, a Birminghami Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója lép a zeneakar elé, aki többek között Debussy-dalokból készített saját hangszereléseit dirigálja. 2008 novemberében japán vendégkarmester érkezik Komatsu Kazuhiko személyében, februárban Soyoung Yoon játssza Sosztakovics I. hegedűversenyét, a magyar származású Gilbert Varga vezényletével. Karácsony előtt immár negyedik alkalommal jótékonysági koncertet rendeznek az UNICEF javára. 2009 áprilisában Olli Mustonen játssza Stravinsky zongoraversenyeit, az évad végén pedig érkezik majd a Cseh Filharmonikus Zenekar az "Európa szívében" sorozat keretében, és persze folytatódnak a külföldi turnék: jövő februárban a Kanári-szigetek, májusban pedig Spanyolország lesz az úti cél. Az NFZ évtizedek óta a vidéken leggyakrabban koncertező fővárosi szimfonikus zenekar, és hagyományaihoz híven a következő évadban is az ország hét városában lép fel térítésmentesen.

A Nemzeti Énekkarnak is lesz bőven dolga, hiszen legalább húsz alkalommal lépnek majd fel országszerte, a Kanári-szigeteken Ligeti Requiemjét adják majd elő, és persze számos közös hangverseny vár rájuk a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.

A zenekar a gyerekekről sem feledkezik meg. Zenevarázslat elnevezésű bérletük első két hangversenyén Ránki György Muzsikus Péter Hangszerországban című gyermekoperáját, illetve Mozart Varázsfuvolájának keresztmetszetét mutatják be az ifjú közönségnek, a harmadikon pedig "Témák és változatok" címmel vonultatnak fel érdekes műveket Mozarttól Dohnányiig és Paganinitől Rahmanyinovig. Folytatódik majd a Művészetek Palotájával közös edukációs programjuk is, amelynek keretében kisiskolásokat hívnak meg egy-egy próbára, akik beülhetnek a zenészek mellé a pultokba, majd a főpróbát és a hangversenyt is meghallgathatják.

Az 2007/08-as évadot fémjelzik a Bartók Új Sorozat első darabjának sikerei (2007 október: Diapason d’or, 2008 január: MIDEM Classic Arward), és az eladási statisztikák is, melyek alapján 15 hónap alatt aranylemez lett a Kossuth szimfóniai költeményt és A fából faragott királyfi felvételét tartalmazó korong. Kocsis Zoltánt, az NFZ főzeneigazgatóját nem lepték meg ezek a díjak, mert – ahogy fogalmazott – igen aprólékos munka, zenetudományi-, és előadás-történeti kutatások állnak a lemezek mögött, és a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából az anyagi fedezet is megvan. Ezek a felvételek nem egyszerűen csak jól sikerültek – megalapozott tudás és elmélyült munka áll mögöttük.

Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár főigazgatója kiemelte, hogy mindkét együttes óriási eltökéltséggel lát hozzá a következő évadhoz. "A Bartók Új Sorozat lemezeiért járó díjak is jelzik, hogy amit csinálunk, az világszínvonalon mérhető." – mondta. "Az együttes 100. évfordulóját is olyan emelt fővel szeretnénk ünnepelni, mint a 85.-ket. Nem magunkat pesze, hanem az elmúlt évek munkáját, amely talán a magyar kultúrhistória jelesebb napjait fémjelzi majd."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Novák Péter, Blaskó Borbála, Szervét Tibor és Várdai István is állami elismerést vehetett át március 15-e alkalmából

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter állami elismeréseket adott át a közelgő nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban, március 13-án.
Színház

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.
Klasszikus hír

Még lehet jelentkezni a Kocsis Zoltán-díjra!

A Kocsis–Hauser Alapítvány idén is meghirdette a Kocsis Zoltán-díjat, amelyre a Magyarországon és külföldön élő magyar állampolgárságú, valamint Magyarországon élő vagy tanuló külföldi, nem magyar állampolgárságú zongoristák jelentkezését várják. Jelentkezési határidő: április 10.
Klasszikus ajánló

Haydn alakját járja körül a Metrum Ensemble koncertszínházi előadása

A zeneszerző titokzatos élete, a zseni és a külvilág kapcsolata, valamint a Haydn körüli nőalakok állnak a Haydn out, muse in – múzsadilemmák – című előadás fókuszában, amely legközelebb április 4-én látható a Jurányi Házban.