Klasszikus

Hangolódjon az ünnepekre a világ egyik legrégebbi gyermekkarával

2015.12.08. 08:28
Ajánlom
A karácsony hangulatát előlegezi meg az osztrák St. Florianer Sängerknaben fiúkórus és Kovács Róbert orgonaművész közös hangversenye december 17-én a Müpában. A műsorban elhangzó több mint húsz mű jóvoltából az ünnep meghittségét, fennköltségét és felszabadult örömét egyaránt átélhetjük.

Az ausztriai Linz városa közelében található Szent Flórián-kolostor kiemelt fontosságú zarándokhely, ugyanis a legenda szerint itt halt vértanúhalált Szent Flórián. Ám zenetörténeti jelentősége is hasonlóan jelentős, hiszen a közeli kanonokrendi prépostapátságban volt énekes fiú, és később tíz éven át orgonista a romantikus zeneszerző Anton Bruckner. A Sankt Florian-apátság fiúkórusa napjaink egyik legnagyobb múltú gyermekkara, már 1071-ből fennmaradtak dokumentumok a kórusiskolára vonatkozóan.

Sankt Florian-apátság fiúkórusa

Sankt Florian-apátság fiúkórusa

Az együttes feladatköre több évszázadon át kizárólag az egyházzenei szolgálatokra korlátozódott, először néhány évtizede, Hans Bachl karnagyi működésének idején vállaltak koncertkörutakat és vettek részt nemzetközi versenyeken. Ma a kórus sokféle feladatot lát el, és igen széles repertoárral rendelkezik. Az elmúlt évtizedek során Európa országain kívül felléptek Észak- és Dél-Amerikában, Kanadában, Ausztráliában, Japánban, Dél-Afrikában, Thaiföldön, Kínában és az Egyesült Arab Emírségekben. A gyerekkar jelenlegi vezetője Franz Farnberger, aki hét évig állt a világhírű kórus, a Wiener Sängerknaben élén.

A hangversenyen a fiúkórust Kovács Róbert kíséri, aki jól ismeri a St. Florianer Sängerknaben hagyományait, hiszen 2004-től három évig szolgált a templom orgonistájaként, évente mintegy másfél száz koncertet adva a világhírű Bruckner-orgonán.

A 2009 óta az eisenstadti dóm orgonistaállását betöltő Kovács Róbert felsőfokú tanulmányait Bécsben végezte, többek közt Hans Haselböcknél. Korrepetitorként és orgonistaként évekig dolgozott együtt a nagyhírű Arnold Schönberg Kórussal, s rendszeresen fellép a Bécsi Filharmonikusokkal.

A karácsonyi koncerten Bach és Britten művei csendülnek fel, majd öt Reger- és egy Liszt-kompozíción keresztül fedezhetjük fel, hogyan fogalmazza újjá a romantika azokat a műfajokat – korálelőjáték, vallásos ének, karácsonyi pasztorál –, amelyeket már a barokk is ismert és művelt. A hangverseny utolsó részében nagyrészt osztrák népdalok és karácsonyi énekek hangzanak el, a folklórfeldolgozások könnyedebb hangulatában zárva az estét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A füttyművészet Paganinije: Hacki Tamás 75 éves 

Hacki Tamás füttyművész, a fütyülés Paganinijének is nevezett orvosprofesszor február 18-án lesz hetvenöt éves. 
Könyv

Könyvek selejtezése miatt támadják a rendrakási szakértőt

Marie Kondo itthon is ismert módszere „forradalmasította a rendrakást”, a könyvekkel kapcsolatos tanácsai miatt azonban világszerte felháborodtak a könyvmolyok. Valóban csak azok a könyvek kellenek, amelyek örömöt hoznak az életünkbe? Vagy az irodalom ennél összetettebben működik? Tekinthető a könyv pusztán tárgynak? Kell-e selejtezni a könyveket?
Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Színház

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Klasszikus

Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába

A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a klasszikus zenén keresztül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Klasszikus interjú

„A Kárpát-medencei népzene ihletforrás számomra”

A Bartók Világverseny első helyezése után az Artisjus Junior díját is begyűjtötte Dobos Dániel. A fiatal zeneszerzőt inspirációkról, jövőbeli célokról kérdeztük bemutatkozó interjúnkban.
Klasszikus díj

Dés László és Kurtág György is az Artisjus díjazottai között

Dés László életműdíjat vehetett át, Szabó Tibor (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbert (Hiperkarma) pedig az év szövegírója címet kapta meg az Artisjus 2019-es díjainak átadóján.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör márciusi programjából

Korcsolán Orsolya, Kristóf Réka, az Anima Musicae, Fejérvári Zoltán és a Mini Acoustic Trio koncertjeit ajánlja az Óbudai Társaskör márciusban.
Klasszikus virtuózok

Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába

A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg a klasszikus zenén keresztül.