Klasszikus

Hangot a télnek – február 22-én rendezik meg a Kórusok Téli Éjszakáját

2025.02.05. 15:30
Ajánlom
A már hagyománnyá vált eseménynek a Magyar Zene Háza az otthont, amelyet az ország minden tájáról érkező énekkarok töltenek meg. Az egynapos minifesztivál idén nyolcadik alkalommal megrendezett téli kiadását is a Csíkszerda kórus önkéntesei szervezik, február 22-én szombaton 18:00 és 22:30 óra között várják az érdeklődőket.

Az est folyamán két alkalommal mutatkoznak be a meghívott kórusok az Éneklő Ház programpontján, rövid ízelítőt adva koncertjeikből a Magyar Zene Háza előcsarnokában, hogy a látogatók kiválaszthassák, mely kórusok előadását kívánják meghallgatni. Ezt követően párhuzamosan, külön termekben zajlanak a koncertek, a közönség pedig a szünetek során kedvére vándorolhat egyik előadásról a másikra.

A fellépők között egyaránt lesznek visszatérő közönségkedvencek, mint a KVVKamarakórus, a Jazz and More, a szegedi Argenteus Hangműhely, a H.A.B és a Cheeky, valamint új kórusok is, köztük a Oriens orthodox Kamarakórus. A számos budapesti fellépő mellett koncertet ad a csíkszeredai Ars Pro Toto Énekegyüttes, a gyöngyösi Cantare Kóruscsalád, valamint a kecskeméti Scherzo Vegyeskar.

A fesztivál csúcspontját a Záródal közös megtanulása és együtt éneklése jelenti,

amelyen nem csupán az összes kórus, de a közönség is részt vesz, hiszen énekelni mindenki tud, a kórusok közösségteremtő erejét pedig élőben tapasztalhatjuk meg. Az esemény Záródalát (András Zsolt Az Emberekért című darabját) nyílt pályázaton választotta ki a Magyar Zene Háza és a Csíkszerda Egyesület zsűrije, kifejezetten az est alkalmára írt pályaművek közül.

Fejléckép: Kóruséneklés a Magyar Zene Házában (fotó/forrás: Bank Balázs / Magyar Zene Háza)

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

Kapcsolódó

A kóruséneklés 6 jótékony hatása

Számos kutatás vizsgálta már, de a mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy kórusban énekelni nemcsak élvezetes, hanem egészséges a test és a lélek számára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Dvořák és Janáček tündérmeséi – fiatal művészek kamaraestje a Magyar Zene Házában

Gyerekrajzok vetítésével kísért kamaraestet hallhatunk Radnóti Róza, Varga Oszkár és Matuska Flóra közreműködésével december 19-én, amelyen minden elhangzó mű valamilyen varázslatos történetet mesél el.
Klasszikus ajánló

Kortárs zene minden érzékszerv számára – jön az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál

A kortárszene legszínesebb eseménye tizenharmadik alkalommal tér vissza Budapestre: január 9. és február 8. között az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál ismét átrajzolja a koncertélmények határait.
Klasszikus ajánló

Fény a fényből – lemezbemutató koncerttel várja a karácsonyt a StEfrem

December 21-én a Várkert Bazárban hallhatjuk az együttes legújabb, karácsonyi tematikájú albumán szereplő dalokat. Az est vendége Szirtes Edina Mókus lesz.
Klasszikus ajánló

Schubert, Schumann és Kurtág dalait énekli Benjamin Appl a Kurtág100 fesztiválon

Február 16-án a német sztárbariton, Benjamin Appl és rendszeres kamarapartnere, Villányi Dániel zongoraművész ad koncertet a BMC Koncerttermében.
Klasszikus interjú

Érdi Tamás: „Amikor a légy zümmögését is meg lehetne hallani, akkor születik meg a varázs”

Franz Schubert szerzeményei csendülnek majd fel Érdi Tamás adventi hangulatú szólóestjén a Benczúr Házban. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel az ünnepre való lelki készülődésről beszélgettünk.