Klasszikus

Hangszerekkel segíteni Koszovót

2014.03.26. 22:05
Ajánlom
Mintegy száz hangszerrel segíti Japán a hat éve függetlenné vált Koszovó egyetlen szimfonikus zenekarának újraépítését. Az együttes az ENSZ segítségével 2000-ben állt fel újra, de továbbra is jelentős hangszerhiánnyal küzd.

A távol-keleti szigetország Koszovóban is akkreditált bécsi nagykövete csütörtökön Pristinában a hangszeradomány jelképeként egy hegedűt adott át Memli Krasniqi koszovói kulturális, ifjúsági és sportminiszternek. Az esemény alkalmából a negyvenöt tagú Koszovói Filharmonikusok adott koncertet karmesterük, a japán származású Janagiszava Tosio vezényletével.

A diplomata megköszönte, hogy a zenekar a japán néppel való együttérzés jeleként szolidaritási koncertet adott a 2011-es szökőár-katasztrófa után. Reményét fejezte ki, hogy az országa által most adományozott hangszerek "elhozzák a zenét, a reményt és a békét" a koszovóiaknak.

A szimfonikus zenekar, amely hajdan a helyi műsorszolgáltató csatolt részeként működött, a délszláv háború idején kénytelen volt szüneteltetni a működését. Az ENSZ segítségével 2000-ben állt fel újra, de az etnikai konfliktusok mellett jelentős hangszerhiánnyal küszködik. Az együttes az egyetlen állami szimfonikus zenekar a Szerbiától 2008-ban elszakadt, albánok lakta balkáni országban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Vizuál

Juliette Binoche, Bill Murray, Edward Norton új filmjeivel kezdődik a Titanic Fesztivál

Sztárparádéval nyílik meg október 21-én, hétfőn a 26. Titanic Filmfesztivál, amelynek két helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a budapesti Francia Intézet lesz.
Könyv

Az író, akinek első kisregénye miatt sajtóper indult

Dolgozott textilkereskedésben, volt bélyegkereskedő és nyelvtanár is.1894. október 18-án született Déry Tibor, a 20. századi magyar próza egyik jelentős képviselője. 
Színház

Izgalmas utazás nézőnek és alkotónak egyaránt – Bűn és bűnhődés premier

Závada Pál a székesfehérvári Vörösmarty színház felkérésére írt új színpadi adaptációt Dosztojevszkij világhírű regényéből, a Bűn és bűnhődésből, amelynek bemutatója október 16-án volt a Kozák András Stúdióban. Hargitai Iván rendezésének köszönhetően a különleges előadás tapintás-közelbe hozza egy „társadalomellenes” tett természetrajzát.
Vizuál

A tavalyi év eseményei a világ legjobb képein

Nézd meg, mi történt a világban tavaly! Október 23-ig megtekinthető a tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Novemberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Felolvasószínház borkóstolóval, Seress Rezső-est, születésnapi és kortárszenei koncertek az Óbudai Társaskör novemberi programkínálatában.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Klasszikus fidelio klasszik

A legjobb filmzenék a Sportarénában

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának október 19-én következő adásában Hollerung Gábor beszámol a Budafoki Dohnányi Zenekar legújabb filmzenei dobásairól. Ezen kívül interjú hallható Eötvös Józseffel, Farkas Józseffel és Hábetler Andrással.
Klasszikus chopin

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus ajánló

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.