Klasszikus

Hangverseny, turné és faültetés Kobayashi Ken-Ichiróval és a MÁV Zenekarral

2024.05.07. 13:05
Ajánlom
Dupla ünnepi hangversenyt ad a neves japán karmester a MÁV Szimfonikus Zenekarral, majd júniusban háromhetes turnéra is indulnak, amely során Japán nagyvárosaiban koncerteznek.

1974 tavaszán rendezte meg a Magyar Televízió az első nemzetközi karmesterversenyét, mely akkor nemzetközi viszonylatban is rendkívüli eseménynek számított. A több fordulóból álló verseny első részében a MÁV Szimfonikus Zenekar játszott, a verseny végső győztese az akkor 34 éves japán művész, Kobayashi Ken-Ichiro lett, akit lenyűgöző karmesteri teljesítménye, valamint szerény, kedves személyisége miatt pillanatok alatt szívébe zárt a közönség és a vele együtt fellépő zenekarok muzsikusai is.

Kobayashi számára fényes nemzetközi karriert indított el a verseny, talán ő maga sem tudja, hány zenekar élén állt fél évszázados sikertörténete során. Egy valamit azonban tud, és ezt

soha nem mulasztja el megemlíteni, hogy a zenekar, amelyet életében először vezényelt szülőhazája határain kívül, a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar volt.

A fél évszázados kölcsönös megbecsülés és barátság jeléül Kobayashi Ken-Ichiro 2014-től a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere.

Ragyogó karrierjének ötvenedik évfordulójának tiszteletére a Maestro újra a MÁV Szimfonikus Zenekart vezényli Budapesten, ráadásul két egymást követő estén: 2024. május 24-én a Zeneakadémián és másnap, május 25-én az Erkel Színházban. A kerek évforduló alkalmából Kobayashi Ken-Ichiro egy japán cseresznyefát is el fog ültetni a MÁV Szimfonikus Zenekar székházának kertjébe.

MavZenekar-Kobayashi-c-KelemenGergo-130528.jpg

Kobayashi Ken-Ichiro és a MÁV Szimfonikus Zenekar (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő / MÁV Szimfonikus Zenekar)

Kobayashi Ken-Ichiro fontosnak tartotta, hogy a koncert a műsorában szereplő művek, mint Rossinitól A sevillai borbély nyitánya és Csajkovszkij V. szimfóniája mellett Liszt Esz-dúr zongoraversenye is elhangozzon, melynek

előadásához a japán-magyar származású Kaneko Miyuji Attila zongoraművészt hívta meg.

A fiatal szólista 1989-ben született, édesapja japán, édesanyja magyar. Hatéves korában költözött Magyarországra, ahol öt év alatt hét országos versenyen 16 díjat nyert. Mesterdiplomáját 2014-ben szerezte meg a Tokyo College of Musicon. Magyarországon és Japánon kívül fellépett az Egyesült Államokban, Kínában, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Romániában, Görögországban és Csehországban. Tehetségét 2013-ban Idemitsu-díjjal ismerték el Japánban.

Háromhetes japán turnéra indul a MÁV Szimfonikus Zenekar!

A jubileumi dupla hangversennyel nem ér véget az ünnepi koncertek sora. 2024. június 17-én háromhetes turnéra indul Japánba a MÁV Szimfonikus Zenekar, Kobayashi Ken-Ichiróval.

A 14 koncertből álló turné első állomása a Tokyo Metropolitan Theater, a folytatásban pedig olyan városok szerepelnek, mint Oszaka, Ivaki, Tokorozava, Musashino, Jamagata, Omija, Macujama, Takamacu, Kanazava, majd újra Tokió (Suntory Hall), Morioka, Nagoja, Fenice Sakai.

Megtisztelő a MÁV Szimfonikus Zenekar számára, hogy a legutóbbi, 2019-es nagysikerű japán turné után idén újra a „felkelő nap országának” nagyvárosaiban szerepelhet az idén 84 éves Maestro vezényletével – írták közleményükben.

Jubileumi koncert Kobayashi Ken-Ichiróval

május 24. Zeneakadémia
május 25. Erkel Színház

Fejléckép: Kobayashi Ken-Ichiro (fotó/forrás: Kelemen Gergő / MÁV Szimfonikus Zenekar)

„Az ember nagyon rugalmas” – Beszélgetés Kobajasi Kenicsiróval

Kapcsolódó

„Az ember nagyon rugalmas” – Beszélgetés Kobajasi Kenicsiróval

Lassan ötven éve lesz, hogy az egész ország a szívébe zárta a Magyar Televízió Karmesterversenyét megnyerő japán dirigenst. Kobajasi Kenicsiró idén ismét Magyarországra látogatott, és a MÁV Szimfonikus Zenekar évadbejelentésének díszvendége volt. Itt mesélt nekünk hosszú pályája tapasztalatairól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Klasszikus magazin

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Klasszikus interjú

Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Ismét megrendezi egynapos kortárs fesztiválját a Concerto Budapest, november 16-án a BMC-ben. A hallgatás napja központi szerzője a nemrég elhunyt Szofija Gubajdulina lesz. A vele való közös munkárólis kérdeztük az együttes főzeneigazgatóját.
Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.