Klasszikus

Hangversenyen enni - miért ne?

2015.01.16. 09:00
Ajánlom
Gasztronómiai különlegességgel fűszerezik budapesti koncertjeiket a Pannon Filharmonikusok: a közönséget Segal Viktor séfnek a hangversenyekhez megálmodott finomságai várják február és május között a Művészetek Palotájában.

A koncerteket felvezető január 15-ei budapesti sajtótájékoztatón Horváth Zsolt, a pécsi székhelyű zenekar igazgatója elmondta: minden évben igyekeznek valamivel különlegessé tenni fővárosi hangversenyeiket, idén programjukkal és szó szerint is a budapesti zenei élet fűszere szeretnének lenni, ezért Segal Viktor séfet kérték föl arra, hogy az idei évadból hátralévő négy Művészetek Palotája-beli koncertjükre készítsen az elhangzó művekhez illő ételeket. A receptek könyvként is megjelennek, a különleges kiadvány bemutatóját ősszel tartják a Budapest Music Centerben.

A négy koncerten a zenekar olyan szólistákat lát vendégül, mint Bogányi Gergely, Miklósa Erika, Szergej Szlovacsevszkij orosz csellista, valamint az évad rezidens szólistája, Kelemen Barnabás - sorolta Bogányi Tibor vezető karmester, aki mellett Vass András állandó karmester és két vendégdirigens, Cristian Mandeal és Christian Schumann is vezényli majd a zenekart a budapesti sorozaton. Szergej Szlovacsevszkij Sosztakovics I. gordonkaversenyét játssza február 6-án, Kelemen Barnabás március 13-án Bruch g-moll hegedűversenyét mutatja be, Bogányi Gergely Dubrovay László III. zongoraversenyével készül április 18-ra, Miklósa Erika pedig a sorozat zárókoncertjén, május 22-én Richard Strauss Hat dalát adja elő - derül ki a programfüzetből.

Segal Viktor séf elmondása szerint nem először működik együtt művészekkel, és nagyon örült ennek az izgalmas felkérésnek is. „A gasztronómia is művészet, csak a 'műalkotás' sajnos elég rövid ideig tart, mindig újra és újra elő kell állítani" - magyarázta a párhuzamokat. Úgy vélte, a zene és a főzés között is bensőséges kapcsolat áll fenn, egyáltalán nem mindegy például, milyen zenét hallgatunk ételkészítés közben. Bogányi Tibor elmondta: negyedik évadát kezdte meg a zenekarnál, és a közös munka a következő években is folytatódik, hiszen vezető karmesteri szerződését, amely eredetileg 2015 végéig szólt, meghosszabbították 2017 nyaráig. Legfontosabb elfoglaltsága jelenleg a pécsi zenekar, emellett Finnországban is dolgozik és más nemzetközi elfoglaltságai is vannak - tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy operavezényléssel is egyre többet szeretne foglalkozni, mert nagyon vonzza a műfaj.

Horváth Zsolt jelezte, hogy a következő évadban nagyzenekari sorozatuk kiegészítéseképpen kortárszenei sorozatot is indítanak Pécsett és Budapesten, a BMC-ben.  A Pannon Filharmonikusok saját fővárosi koncertsorozatukon túl rendszeres vendégei többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a Budapesti Fesztiválzenekar által rendezett zenei maratonoknak és az Armel Operafesztiválnak is.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Zenés színház

A férfi és a női lélek mélységei

Mester Viktória és Molnár Levente művészházaspár előadásában szcenírozott, vizuál-operakoncert formájában elevenedik meg Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára.
Színház

Nem akarta, hogy bárki lássa hanyatlani – Sződy Szilárd emlékére

81. életévében elhunyt Sződy Szilárd rendező, dramaturg, oktató, Sződy Szilárd szobrász- és éremművész unokája. Bicskei Kiss László színész, rendező emlékezett meg róla.
Vizuál

L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója

A korábbi kulturális államtitkár megbízatása öt évre szól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Klasszikus magazin

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.
Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.