Klasszikus

Hangversenytermet hiányol Szegeden a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője

2017.09.02. 12:26
Ajánlom
Gyüdi Sándor szerint a koncertélet bővítéséhez lenne szükség a régóta hiányzó létesítményre.

Szegeden kívül nincs másik olyan vidéki város, ahol hasonlóan komplex zenei élet lenne, véli a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. Gyüdi Sándor szerint az operaelőadások sokszínűsége a vidéki városok között egyedülálló, a koncertélet bővítéséhez azonban szükség lenne a Szegeden régóta hiányzó hangversenyteremre.

Gyüdi Sándor

Gyüdi Sándor (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját is betöltő karmester elmondta, a zenekar az új évadban három új operabemutatóban vesz részt: A sevillai borbélyt, a Carment és Verdi Ernani című darabját tűzik műsorra, ez utóbbit korábban még nem adták elő a Tisza-parti városban. A színházi premierek között szerepel még a János vitéz című daljáték gyermekváltozata, valamint a Bál a Savoyban című nagyoperett.

A Szegedi Szimfonikus Zenekar több bérletsorozattal készül az új évadra. A bérlethangversenyek közül Lukácsházi Győző igazgató kiemelte a szombati és vasárnapi matiné előadásokat. E koncertekbe a tervek szerint bekapcsolódnak a Király-Kőnig és a Pro Musica Zeneiskola növendékei is.

Szegedi Szimfonikus Zenekar

Szegedi Szimfonikus Zenekar (Fotó/Forrás: aradihirek.ro)

Az igazgató kitért arra is, hogy hamarosan megjelenik Tóth Péter – a zenekar felkérésére íródott – Szent Gellért oratóriumának nyáron készült lemezfelvétele. Szeptemberben a muzsikusok újabb lemezt rögzítenek, Balogh Sándor Ludas Matyi című darabjának felvétele készül el.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Színház

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Vizuál

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.
Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.