"Ha "csak" mint a könyvek könyvét vesszük kézbe, olvassuk, hallgatjuk, alapvető, örök emberi értékeket tehetünk magunkévá, és talán jobbá, tisztábbá, emberibbé válhatunk általa" - ajánlotta a közönség figyelmébe a Hangzó Bibliát Borz Miklós.
A most CD-n felhangzó, 1951-ben Rómában, görögből készült fordítás kezdetben csak Nyugat-Európából kerülhetett be Magyarországra, múlhatatlan népszerűségét jelzi viszont, hogy a szerzői jogok birtokosa, a Pannonhalmi Főapátság idén már a tizenhetedik kiadását jelentette meg, ezúttal négyezer példányban.
A Hangzó Biblia első, hat és fél ezer példányban most megjelent kiadványa három, összesen csaknem háromórás CD-n idézi fel az Újszövetségből Máté Evangéliumát, egyházi dallamokkal színesítve-tagolva a fejezeteket.
A szerkesztők elsősorban a fiataloknak szánják a sorozatot, azoknak, akiknek Halász Judit hangja már gyerekkoruktól kedves, de természetesen számítanak az idősebbek érdeklődésére is.
Azoknak pedig, akik gyengén vagy egyáltalán nem látnak, egyenesen hiánypótló lehet ez az új hangos könyv: nem véletlen, hogy a magyarországi Lions Klubok tagjai százhúsz példányt vásároltak belőle karácsonyi ajándékként, látássérülteknek.