Klasszikus

Hans von Bülow

2005.02.14. 00:00
Ajánlom
A német karmester, zongorista és zeneszerző 1830. január 8-án született Drezdában. Kilenc éves korától Friedrich Wieck, R. Schumann apósa tanította zongorázni. További tanulmányait Drezdában és Lipcsében folytatta. 1850-ben jelen volt Weimarban a Lohengrin Liszt által dirigált ősbemutatóján, s ennek hatására abbahagyta jogi tanulmányait. 1851-től Liszt weimari zongoraosztályába járt, valamint vezénylést is tanult a mestertől.

1855-től Berlinben tanított és zongoraművészként turnézott. 1864-ben München főzeneigazgatójává nevezték ki. Itt ő mutatta be Wagner Trisztán és Izoldáját (1865) és a Nürnbergi mesterdalnokokat (1868). 1857-ben feleségül vette Liszt lányát, Cosimát, de 1867-ben Cosima – a Bülow által is nagyra tartott – R. Wagner iránt fellángoló szerelme miatt elváltak. (Ennek ellenére Bülow továbbra is csodálta Wagner művészetét.)

1869-ben távozott Münchenből. 1872-től újra turnézott, 1873-ben Angliában, 1875-76-ban pedig az USA-ban koncertezett. Elsők közt ismerte fel Csajkovszkij tehetségét; Bostonban bemutatta az orosz komponista neki ajánlott I. zongoraversenyét. 1878-tól Hannoverben volt főzeneigazgató, de egy vita miatt 1880-ban Meiningenbe ment, ahol a városi zenekart Európa egyik legjobb együttesévé fejlesztette. Bülow J. Brahms pártolója és személyes jóbarátja volt, a komponista negyvennyolc Meiningen számára komponált művét (többek között a IV. szimfóniát és az I. zongoraversenyt) mutatta be.

1882-ben feleségül vette Marie Schanzert, aki életrajzot írt róla és kiadta leveleit. Ezt követően ismét turnézott, valamint Frankfurtban Raff konzervatóriumában, Berlinben pedig Klindworth zongoraiskolájában tanított. Többször lépett fel vendégkarmesterként a berlini és a hamburgi operaházban. Az 1890-es években elmebaj hatalmasodott el rajta. 1893-ban visszavonult a nyilvánosságtól, és Kairóban kezeltette magát. 1894. február 12-én halt meg.

Kiemelkedő és elismert karmesteri és zongorista tevékenysége mellett Bach, Beethoven, Chopin, Cramer, Domenico Scarlatti, Weber és mások zongoraműveit is kiadta. Liszt stílusához közel álló zongoradarabokat, Shakespeare Julius Caesar c. drámájához kísérőzenét, egy zenekari balladát (Der Sängers Fluch), egy szimfonikus költeményt (Nirwana) és négy zenekari karakterdarabot komponált.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Vizuál

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.
Zenés színház

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Olyan ez, mint új partnerrel táncolni” – interjú Vadim Gluzmannal

A világszerte ismert hegedűművész a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására jött hozzánk, és október 25-én a Zeneakadémia színpadán a koncertmesteri széket is elfoglalja. Csupán rövid időre, mert az est második felében már kettősversenyt játszik Várdai Istvánnal. Az első próba után beszélgettünk vele.
Klasszikus hír

Kezdődik a Bartók Világverseny

Október 25. és 31. között rendezik meg a Zeneakadémián a Bartók Világversenyt. Az idei évben vonósnégyesek mérkőznek meg, a fordulókat élőben és online is követheti a közönség.
Klasszikus gyász

Elhunyt Bernard Haitink

A világhírű holland karmestert kilencvenkét évesen érte a halál londoni otthonában, október 21-én – tudatta ügynöksége, az Askonas Holt.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek-koncertsorozat a nemzeti ünnep alkalmából

Október 23-án egész napos eseménysorozatot szentel a magyar zenének a Concerto Budapest, a Zeneakadémián tartott koncerteken a legnagyobb zeneszerzők művei mellett népzenei darabokat is meghallgathat a közönség.
Klasszikus beszámoló

Az ember nélküli hang és a hang nélküli ember

Vidovszky László korai műveiből tartottak összművészeti estet és ismertető előadást a Zeneakadémia Solti Termében.