Klasszikus

Harmadik lett Devich Gergely Kölnben

2014.06.01. 10:50
Ajánlom
A Magyarországot képviselő tizenöt éves csellista harmadik díjat nyert az Ifjú Zenészek Eurovíziós Versenyén. A győztes a kínai születésű osztrák hegedűs, Ziyu He lett.

Az első helyezést elért osztrák muzsikus a május 31-én este tartott döntőben Bartók Hegedűversenyének első tételéből játszott részletet a Westdeutscher Rundfunk (WDR) zenekarának élén, az észt Kristiina Poska vezényletével. A zsűri a második díjat a szlovén zongoraművésznek, Urban Stanicnak ítélte oda. Devich Gergely, a magyar induló Saint-Saens Allegro appassionato című darabját adta elő, amellyel harmadik helyen végzett. A helyezéseken kívül nem állítottak fel sorrendet. A győztes felléphet egy hangversenyen a Bécsi Filharmonikusokkal.

A szabadtéri döntőre, amelyet az M2-n élőben is nyomon lehetett követni, az elmúlt napok zordabb időjárása is megenyhült, elállt a szél, napközben kisütött a nap, így este a hőmérséklet is kellemes volt. A zsűri elnöke, Clemens Hellsberg hegedűművész, a Bécsi Filharmonikusok igazgatója a kölni dóm előtti szabadtéri színpadon szombat este lezajlott zenekari döntő után hangsúlyozta, hogy rendkívül magas volt a verseny színvonala, nehéz döntést hoztak. Mindegyik fiatal muzsikus megérdemli az elismerést. A 14 zenész között volt négy hegedűs, két harmonikás, két gitáros, két zongorista, egy brácsás és egy furulyás is. Devich Gergely mellett volt a csapatban egy másik csellista is, a portugál versenyző.

Devich Gergely az MTI-nek elmondta, hogy nagyon boldog. Büszke rá, hogy ő képviselhette Magyarországot, és nem okozott csalódást, és önmagának is tudott bizonyítani. Emellett nagyon sok tapasztalatot szerzett, barátokra tett szert. "Jó lenne, ha Magyarország két év múlva is részt venne az EYM versenyen, mert a magyar zenészeknek itt a helyük, és a leendő magyar versenyzőnek sok sikert kívánok!" - mondta a csellóművész. Devich Gergely korábban a Fideliónak is nyilatkozott, ezt itt olvashatja.

Az EYM versenyt 1982-ben alapította az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU - European Broadcasting Union), és kétévente rendezik meg Európa különböző nagyvárosaiban. Devich Gergelyt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kérte fel, hogy képviselje Magyarországot. Az idén 14 EBU-tagország küldött egy-egy húsz év alatti fiatal muzsikust: Ausztria (Ziyu He), Horvátország (Sara Domjanic), Görögország (Vassilis Digos), Németország (Judith Stapf), Moldova (Livyka Shtirbu-Sokolov), Lengyelország (Bartosz Kolsut), Szlovénia (Urban Stanic), Norvégia (Sonoko Miriam Shimano), Málta (Kurt Aquilina), Svédország (Albin Uusijarvi), Portugália (André Gunko), Csehország (Martin Kot), Hollandia (Lucie Horsch) és Magyarország.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Jazz/World

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.
Klasszikus óbudai társaskör

Óbudai Társaskör Művészeti Munkáját Támogató Egyesület

A pártoló tagsággal nemcsak a kedvezményeket veheti igénybe, de tagdíjával hozzájárulhat a hosszabb távú tervezéshez, a minőségi előadások létrejöttéhez.