Minden komolyzenét szerető ember legalább egyszer élőben is végigélvezi J.S. Bach Máté-passióját. 21-én, vasárnap este ezt a csodálatos, ám nagyon nehéz művet a világ talán legavatottabb Bach-interpretálójának, az Internationale Bachakademie Stuttgart zenekarának és kórusának tolmácsolásában lehetett megtekinteni a Kongresszusi Központban, amely Helmuth Rilling karmester vezetésével fantasztikusan fegyelmezett játékkal nyűgözte le a közönséget, méltó módon ünnepelve az írott zenetörténet egyik legnagyobbjának születésnapját. Érdekesség, hogy az idén májusban 71 éves karmester felesége nemcsak mint házastársi kötelességét teljesítő kísérő, hanem mint az akadémia kórusának állandó tagja-közreműködője volt jelen.
A Magyar Rádió Márványtermében Kokas Katalin hegedűművész és Kovalszki Mária zongoraművész érett, összeszokott játékát hallhattuk Debussy-, Brahms-, Prokofjev-művekből álló kamaraestjükön Varga Zoltán kürtössel kiegészülve, akinek közreműködése a lehető legjobb döntés volt.
Bár Szabadi Vilmost és Gulyás Mártát egyaránt leteperte az influenza, a Corinthia Grand Hotel Royalban meghirdetett kamaraest nem maradt el. A hazai koncertélet egyik legismertebb kiváló hegedű-zongora párosa eltitkolva a betegséget, fantasztikus könnyedséggel jelenítette meg a komolyzene történetében igen fontos fejezetnek számító Mozart-szonátákat, melynek a művészpáros jelenleg egy nagy hangversenyciklust szentel. Nagy ováció fogadta a darabokat (A-dúr, F-dúr, Esz-dúr, D-dúr szonáták), ráadásként a Szabadi-Gulyás páros Mozart C-dúr szonátájának első tételét játszotta el.
A Kodály Vonósnégyes már sokszor bebizonyította, hogy a magyar vonósnégyes hagyomány világszerte elismert zenekara. Március 21-i, az MTA Roosevelt téri Dísztermében tartott kamaraestjükön ezúttal is olyan fergeteges koncertet adtak vendégmuzsikus barátaikkal kiegészülve, klasszikus Schubert-, Mozart-, R. Strauss-, Mendelssohn-művekkel, hogy a felálló nézők szűnni nem akaró tapsa kikövetelte Mendelssohn Esz-dúr oktett utolsó tételének újbóli eljátszását.
21-én Eger kulturális életének színe-java Budapestre költözött a Vendégünk egy város-tematika jegyében. Délután 3-kor a Harlekin Bábszínház gyermekelőadását élvezhették kicsik és nagyok, majd - bár már egy kicsit borongós volt az idő, mégis megtelt a Vörösmarty tér, ahol Zalán Tibor és Huzella Péter zenés történelmi játéka következett Eger kis csillagai címmel gyerekek előadásában. A török végvári hagyományokat elevenítette fel az Egri Vitézlő Oskola kardforgató tudományával, míg a korhű zenei aláfestést a Musica Antiqua Régizene Együttes szolgáltatta, amely hallgatása közben akár a kirakodó vásár iparművészeti termékei között is lehetett válogatni.
Az avilai Szent Teréz-templomban az Egri Szimfonikus Zenekar vendégeskedett Szabó Sípos Máté vezetésével, akik Haydn: Krisztus hét szava a keresztfán című művének zenekari változatát adták elő. Az ingyenes koncertre nagyon sok kíváncsi néző gyűlt össze.
A Thália Színházban egy kevésbé gyakran látható musical alapművet adott elő a Gárdonyi Géza Színház társulata. Ritkán látható a My Fair Lady, mert hatalmas feladatot ró egy társulatra. Az egriek mindezzel megbirkóztak, kiváló színészi játékot, nagyon jó rendezést mutattak be ezen az estén. A My Fair Lady óriási díszleteit az éjszakába nyúlva tudták csak szétszerelni a színházi szakemberek, így a ma esti Vaslav Nijinski hommage díszleteit hajnali 2-kor kezdték el építeni.