Klasszikus

Harminc éve hunyt el Pászti Miklós, a Nemzeti Énekkar alapítója

2019.02.12. 12:05
Ajánlom
A magyar kórusélet meghatározó alakja sokat tett azért, hogy megvalósítsa a kodályi elképzelést a hazai zenei életről.

Pászti Miklós 1928-ban született, a második világháború idején volt kamasz. Zenei tanulmányait tizenhat évesen kezdte, két évvel később pedig a Zeneakadémiára is felvették, egyházkarnagyképző és zeneszerzés szakra, mások mellett Bárdos Lajos tanította. „Mivel az évfolyam legkiválóbb diákja volt, az akkor alakuló Állami Népi Együttesnél kapott állást, mint tanár és korrepetitor. A gyönyörű hangú énekesek tanítását egészen az alapoktól kellett kezdeni, a kottaolvasás nem volt felvételi követelmény.

Ekkor még csak 3 év telt el Kodály Zoltán 100 éves tervének megjelenésétől,

amelyben megfogalmazta a vágyott célt: a magyar zenekultúra fejlesztését a zenei írás-olvasás iskolán keresztüli oktatásával” – írja Saárossy Csilla, a Nemzeti Énekkar énekese.

paszti-104220.jpg

Sulyok Kálmán, Antal Mátyás, Pászti Miklós, Forrai Miklós. Bárdos Lajos, 1985 (Fotó/Forrás: pasztimiklos.com)

Később egyaránt foglalkozott amatőr és profi együttesekkel és énekesekkel, 1960-ban a Belügyminisztérium kórusánál mégis felmondott, „művészeti irányvonal kérdésében oly sajnálatos ellentét”-re hivatkozva. Szállítómunkásként, majd a Népművelési Intézetnél helyezkedett el félállásban.

1984-bardos-koncert-103848.jpg

Pászti Miklós 1984-ben (Fotó/Forrás: pasztimiklos.com)

1963-ban került az Állami Népi Együttes Énekkarának élére, érdeklődése egyre inkább az egyházzene és a népi hagyományok felé fordult. Kórusával egyaránt énekelt Palestrina- és Liszt-műveket.

Javarészt ebből a kórusból alakult meg később, 1986-ban a Magyar Állami Énekkar, amelyet ma Nemzeti Énekkar néven ismerünk.

A Nemzeti Énekkar az első jelentősebb hangversenyükön Liszt-műveket adtak elő. Még alakulásuk évében énekelték Doráti Antal vezényletével Beethoven Missa solemnisét.

Pászti Miklós zenét is szerzett – népdalfeldolgozásokat, dalokat, kantátákat. Ezekkel több nemzetközi díjat nyert, itthon pedig Liszt-díjjal tüntették ki.

1989. február 12-én hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Halála után Bodonyi Katalin, majd Ugrin Gábor vette át a Nemzeti Énekkar irányítását, de csak rövid időre. 1990-től, mintegy negyed évszázadon át Antal Mátyás vezette az együttest, jelenleg pedig Somos Csaba a karigazgató.

Pászti nevét Biatorbágyon és Móron alapfokú művészetoktatási intézmény őrzi, azonkívül vegyeskar és több alapítvány is. Az évfordulóra emlékezve áprilisban Pászti Napokat rendeznek Biatorbágyon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.
Klasszikus

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.
Klasszikus

Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center

Marton Éva operaénekes, Kurtág György zeneszerző, valamint Fischer Iván és Fischer Ádám karmesterek kapták idén a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

„Csárdás kisangyalom” – énekelte a dél-koreai Asan város kórusa a Bartók Plusz Operafesztiválon

8644 kilométert tett meg az Asan Civic Choir, hogy hangversenyt tartson a Bartók Plusz Operafesztiválon. Műsorukban magyar szerzők művei mellett koreai és magyar népdalfeldolgozások hangzottak el.
Klasszikus évad

Évadot hirdetett a Vajda Gergely művészeti vezetésével működő UMZE

A 2019-20-as évadban is izgalmas és változatos programot kínál az UMZE együttes. A keleti filozófiák és a nyugati zene kapcsolatáról szól az évad első programja.
Klasszikus marton éva

Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center

Marton Éva operaénekes, Kurtág György zeneszerző, valamint Fischer Iván és Fischer Ádám karmesterek kapták idén a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.
Klasszikus hír

Alexander Pereira távozik a milánói Scalából

Az osztrák szakembernek már 2014-es érkezése is nagy viharokat kavart, távozásában egy meghiúsult szponzori szerződés játszhatott közre. Guiseppe Sala, Milánó polgármestere és a Scala Alapítvány elnöke közölte kedden az operaház felügyelőtanácsának három órás tanácskozását követően, hogy nem hosszabbítják meg az intendáns szerződését. 
Klasszikus ajánló

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.