Claudio Abbado karmester kezdeményezte 1981-ben, hogy a Scala zenekara ne kizárólag az operaházban műsorra tűzött darabokhoz adjon zenei aláfestést, hanem önálló repertoárral rendelkező, nemzetközi zenekarrá nőjje ki magát. Így született meg a Scala Filharmonikus Zenekara. A milánói filharmonikusok három évtized alatt több mint nyolcszáz koncertet adtak Olaszországban és külföldön a Scala zenei igazgatóinak irányításával, Abbadóval 1968 és 1986, Riccardo Mutival 1986 és 2005 között. A Scala zenekarát az operaház korábbi karmestere, Carlo Maria Giulini és Lorin Maazel is vezényelte.
Mint Claudio Abbado a milánói lapoknak kiemelte, a Scala Filharmonikus Zenekarának megalapításával részben az volt a cél, hogy elfeledett, illetve Olaszországban sohasem halott műveket is előadjanak. A zenekar ezen kívül feladatául tűzte ki, hogy nyilvános próbákkal az operába ritkán járókkal is megszerettesse a klasszikus zenét.
Ezt célozza a születésnapi koncertsorozat is, amely a Filharmonikusok találkoznak a várossal címet kapta, és amelynek keretében januártól májusig hat hangversenyre várják a milánóiakat. A fellépéseken Daniel Barenboim, Daniel Harding, Esa-Pekka Salonen, Christoph Eschenbach, Riccardo Chailly és Andrea Battiston vezényel. Az előadások bevételét a zenekar jótékony célra ajánlja fel.