Klasszikus

Három év alatt három földrészen koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

2021.02.09. 12:10
Ajánlom
Átfogó, a zenekari működés minden elemét érintő, több évre szóló stratégiát készített a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A cél, hogy a megújult zenekar néhány éven belül a nemzetközi klasszikus zenei élet trendalkotója legyen – jelentette be sajtótájékoztatóján a zenekar vezetése.

A stratégiai tervezést piac- és célcsoportkutatás előzte meg, amely kiterjedt a zenekar működésére, a művészeti tevékenységre és az arculati megjelenésre is; minden fontosabb hazai és külföldi előadóhely és zenekar a vizsgálat tárgya volt, a zenekar hazai és külföldi szakértők bevonásával több mint 6000 előadást, a kamarazenekari repertoárból 200-nál is több zeneszerző művét, valamint közel 100 fesztivált elemzett. „A célunk kizárólag magas színvonalú művészi munkával érhető el, amely a Liszt Ferenc Kamarazenekar játékmódja, hangzása egyedi értékeinek megőrzésén, valamint a zenei teljesítmény továbbfejlesztésén alapul. Megvan a kottánk, amiből a következő években játszani fogunk” – mondta el Dr. Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványának kuratóriumi elnöke. Emlékeztetett arra, hogy több mint egy éve Várdai István és a HarrisonParrott művészügynökség érkezésével új fejezet kezdődött az életükben.

lfkz-02-141100.jpg

Várdai István a Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszik (Fotó/Forrás: Bencsik Ádám / Filharmónia Magyarország)

A zenekar művészeti koncepciójáért a világhírű gordonkaművész Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója felel. „Azon gondolkodtunk, hogyan tudjuk megtartani a tradíciót és közben újat mutatni. A Liszt Ferenc Kamarazenekar munkájával a magyar kultúrát még inkább világhírűvé akarjuk tenni, ennek szeretnénk nagykövetei lenni” – mondta Várdai.

Cél a zenekar egyedi szakmai profiljának megteremtése, az elérhető legmagasabb művészi színvonal, a stílus és identitás megtartása mellett a lehető legszélesebb közönség bevonzása, a nemzetközi zenei színtéren is jegyzett hangfelvételek rögzítése vendégművészek közreműködésével; emellett

a zenekar kiemelt célja, hogy a külföldi ismertség növelésével párhuzamosan a hazánkban és Európában legfoglalkoztatottabb zenekarok közé tartozzanak.

„Az új turnéstratégiánkat követve a következő három évben három földrészen is fogunk játszani: Európában, Ázsiában, majd Dél-Amerikában. A dél-amerikai turnénk keretében Vikingúr Olafssonnal lép fel a zenekar” – jelentette be Várdai István művészeti igazgató. Hozzátette: „A nemzetközi életben való aktív részvétel a kialakult járványügyi helyzet miatt tavaly elmaradt, viszont nagyon erős szakmai háttérmunka kezdődött annak érdekében, hogy több évre előre megtervezhessük a nemzetközi aktivitásainkat hiszen a sztárművészek naptára évekre előre be van töltve.”

1606379298_201004BALPHOLFKZDay_21699-105201.jpg

Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó/Forrás: LFKZ)

A zenekar új szlogent választott magának:

a zene öröm veled.

„Úgy éreztük, hogy ebben a mondatban benne vagyunk mi, és benne van a közönségünk is. Ez nagyon fontos volt, hiszen együtt adunk egy egészet. A művészet akkor jelenti a legnagyobb örömet, ha megoszthatjuk egymással” – mondta erről a művészeti igazgató.

Az új arculatról és egy dinamikusan változó emblémáról (illetve Bartók Divertimentójával való kapcsolatról) szól ez a kisfilm:

„A koncertek szervezése, a közreműködő művészek, szólisták felkérése, a repertoárban szereplő zenedarabok frissítése és bővítése mind az új céloknak és stratégiának megfelelően történik” – mutatott rá Tfirst Péter koncertmester. A jövőben is találkozhat egyedi átiratokkal és a zenekarnak írt kortárs művekkel a közönség. Ezért született meg tavaly Beethoven op. 47-es, A-dúr hegedű–zongora-szonátájának – polgári nevén a Kreutzer-szonátának – vonószenekari átirata Tfirst Zoltán jóvoltából.

Az átiratok nem csak a Liszt Ferenc Kamarazenekar repertoárját, hanem az egyetemes zenetörténeti gyűjteményt is gazdagítják

– tette hozzá a koncertmester. Március 10-én Ilya Gringolts friss Diabelli-variációk átiratát hallhatja majd a közönség a világhírű hegedűművész közreműködésével.

A zenekar szakmai megújulásának mérföldkövei a nemzetközi hírű magyar vagy külföldi szólistákkal való fellépések is. Velük gyakran „mesterkurzus” formájában dolgozik együtt a zenekar, ami a zenészek szakmai fejlesztésében komoly szerepet játszik. Decemberben így dolgozott együtt a zenekarral Baráti Kristóf hegedűművész, továbbá a nemzetközileg is elismert magyar közreműködők között Tfirst Péter Baráti Emőkét és Takács Nagy Gábort emelte ki. Idén májusban pedig Juliane Banse-t szopránénekest látja vendégül a zenekar.

A zenekar új imázsfilmje:

Öt mesterhegedűvel gazdagodott a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Kapcsolódó

Öt mesterhegedűvel gazdagodott a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyéves keresést követően öt mesterhegedűre talált rá, amelyek még magasabb művészeti interpretációt tesznek lehetővé az együttes számára a jövőben. A zenekar soron következő tavaszi koncertjein már hallhatóak lesznek az új hangszerek.

Várdai István saját kadenciát játszott egy rokokó versenyműben. De miért fontos ez?

Várdai István saját kadenciát játszott egy rokokó versenyműben. De miért fontos ez?

A kadencia nem pusztán virtuozitásra szolgál. A szólista ideális esetben mély zeneiséget bontakoztathat ki benne. De mi történik akkor, ha egy kétszázhetven éves zeneműhöz egy kortárs hangszerjátékos komponál szólórészt? Várdai István adta meg a választ.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Vizuál

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Színház

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Zenei világesemény a rádióban: itthon is meghallgathatjuk a BBC Proms nyitókoncertjét

A klasszikus zene rajongóinak kihagyhatatlan koncertélményt kínál július 18-án, pénteken este 19:35-től a Bartók Rádió: élőben kapcsolják a londoni Royal Albert Hallt, ahol kezdetét veszi a BBC Proms – a világ egyik legrangosabb és legizgalmasabb nyári komolyzenei fesztiválja.
Klasszikus ajánló

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Klasszikus hír

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.