Klasszikus

Három évre biztos lehet a működés

2008.08.21. 00:00
Ajánlom
Esővel kezdődött, de napsütéssel végződött a tíznapos Zempléni Fesztivál, amelynek zárlataként nagy bejelentések, ünnepélyes dedikálások már a jövő évi fesztivál sikerét is megelőlegezték.

Sárospatak város díszkulcsa ünnepélyesen "bezárta" a XVII. Zempléni Fesztivált. A rendezvény utolsó előtti napján újra beborult az ég és eleredt az eső, így a két szabadtéri rendezvényt fedett helyen mutatták be a művészek. A füzéri várhoz érkező közönség Stravinszky remekművét, A katona történetét egy hangulatosan berendezett pajtában nézhette-hallgathatta meg, melynek egyedi hangulata is fokozta a mű sikerét. Orff Carmina Buranája pedig beköltözött a sárospataki Művelődés Házába, ahol a táncos elemekkel átszőtt színpadi előadás hatalmas sikert aratott. Az est fellépői a Honvéd Táncszínház, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar voltak, Hollerung Gábor vezényletével.

A fesztivál utolsó napján újra napsütés fogadta a szerencsi várhoz látogatókat, ahová Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális államtitkára is ellátogatott. A szerencsi Reneszánsz napok keretében a Company Canario és a Musica Profana régizene együttes programjának kezdete előtt ünnepélyesen kézjegyével látta el a Nagy Reneszánsz Könyvet, a Reneszánsz Év alkalmából útjára indított, országjáró emlékkönyvet. A ceremónián részt vett még Rónavölgyi Endréné, Szerencs polgármestere.

A záróhangversenyt az idén 45 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar adta, Rolla János vezetésével. Emlékezetes, hogy a zenekar az Óbudai Társaskörrel közösen, 1992-ben hívta életre a művészeti fesztivál közvetlen elődjének számító Zempléni Művészeti Napokat, amely 2004-ben, a "tradíció és megújulás" jegyében folytatódott tovább, immár mai formájában, Zempléni Fesztivál néven. A zenekar meghívott szólistája Rost Andrea világhírű szoprán énekesnő, aki első ízben volt vendége a fesztiválnak. A koncerten elhangzott Schubert C-dúr vonósötösének zenekari változata, melyet a zsúfolásig megtelt templomi közönség vastapssal jutalmazott. A szünet után Rost Andrea lépett a református templom színpadára, ahol Pergolesi Stabat Materéből hallhattunk két szoprán áriát, a Cujus animam és a Vidit suum kezdetűt, mindkettőben gyönyörű színeket varázsolt az énekesnő. Ezután újra a Liszt Ferenc Kamarazenekar játszott, Mozart c-moll Adagio és fúga című szerzeményét, c-moll miséjének "Laudamus te" kezdetű koloratúrás áriáját hallhattuk Rost Andreától. Az este ráadásaként Mozart szopránra és zenekarra írt kompozíciójának, az Exultate, Jubilaténak Alleluja-tétele csendült fel. A koncert végén szűnni nem akaró taps fejezte ki azt az emelkedett hangulatot, melyben a közönség ünnepelte a színvonalas produkciót.

Az záróhangversenyt követő fogadáson az NKA elnöke, Harsányi László bejelentette, a fesztivál értékeinek megőrzése érdekében javaslatot tesz az alap főbizottságának, hogy szorgalmazza egy három évre szóló együttműködési szerződés megkötésére a főtámogató Antenna Hungáriával, akinek köszönhetően idén is sikerrel zárult a tizenhetedik Zempléni Fesztivál.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Magyar Valentin: „Minél szélesebb repertoár kiépítése a célom”

Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng. Rendszeres szereplője a hazai és külföldi koncertéletnek, feltűnt a Virtuózok televíziós tehetségkutatóban is, nemrég pedig weimari versenyeredményétől volt hangos a sajtó. Most az MVM Zrt. jóvoltából frissen átadott Junior Prima díja kapcsán beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koncerttel és parfümmel ünnepli 210 éves jubileumát a Pannon Filharmonikusok

A december 9-én a Kodály Központban és december 10-én a Müpában elhangzó est programján a zenekar alapítójának, Lickl Györgynek egy ősbemutatója is szerepel.
Klasszikus hír

Próbaéneklést hirdet a Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara próbaéneklést hirdet határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott tenor és basszus énekművész állásra. Jelentkezési határidő: 2022. január 6.
Klasszikus magazin

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Klasszikus ajánló

Fiatal karmestertehetség vezényli az Óbudai Danubia Zenekart

Holly Hyun Choe, az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjának résztvevője lesz az Óbudai Danubia Zenekar december 7-i koncertjének karmestere. A műsoron a szintén mentorált zeneszerző, Donghoon Shin egy műve is elhangzik.