Száznégy zenekari művészével az ország egyik legnagyobb szimfonikus együttese, a Szegedi Szimfonikus Zenekar szeptember 3-án ünnepélyes társulati üléssel megkezdte az évad művészi munkáját. A gazdag programot Gyüdi Sándor igazgató és Dubóczky Gergely művészeti vezető ismertette a tagsággal és a sajtó képviselőivel. „Az év zenekari művésze” díjat Atyimó Ferenc tubaművész vehette át dr. Binszki József alpolgármestertől.
„Zenekarunk június közepén zárta az előző évadot, de nyáron sem pihentünk. A Szegedi Szabadtéri Játékok keretében két telt házas koncertet adtunk: a Puccini és a szerelem című, a száz éve elhunyt komponista hat operájának részleteit tartalmazó műsort én dirigáltam, majd Dubóczky Gergely vezényelte Péter Bence zongoravirtuóz szimfonikus koncertjét. Közreműködtünk a Rebecca című musicalben és Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájában, majd Szent István-napi hangversenyt játszottunk Hódmezővásárhely főterén.” – emlékezett vissza a nyári szezonra Gyüdi Sándor igazgató.
A most kezdődő évadban a zenekar öt bérleti sorozatot indít. Két szimfonikus sorozata, a Fricsay- és a Vaszy-bérlet hét-hét hangversenyét a Szegedi Nemzeti Színházban és a szegedi dómban, a Vasárnapi matiné és a Csokimatiné négy-négy programját a Korzó Zeneházban játsszák.
Az évad újdonsága a Kisszínházban meghirdetett, klasszikus és preklasszikus műveket tartalmazó, négy hangversenyből álló sorozat, az Esterházy-bérlet.
A bérleti sorozatok leghangsúlyosabb karmestere, Dubóczky Gergely művészeti vezető nyolc hangversenyt dirigál, Gyüdi Sándor igazgató öt, Pál Tamás négy koncerten lép a karmesteri dobogóra. Vendégkarmesterként többek között Hontvári Gábor és a tavalyi I. Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterverseny győztese, Gabriel Hollander vezényel. Szólistaként koncertezik a zenekarral többek között a trombitavirtuóz Szergej Nakarjakov és a neves klarinétos, Wenzel Fuchs, Palojtay János és Kiss Péter zongoraművészek, Schöck Atala énekművész, valamint a zenekar két koncertmestere, Kosztándi István és Behán László Dezső. A műsorfolyam Mahler II. szimfóniájával indul (Kriszta Kinga és Kissjudit Anna szólójával), és Händel Messiásával zárul.
„Művészeti vezetőként ez a második évadom a Szegedi Szimfonikus Zenekarnál, boldog és büszke vagyok, hogy ilyen tartalmas évaddal várhatjuk idén is közönségünket. A kiváló szólisták mellett rengeteg népszerű és különleges művet hallgathatnak meg a koncertlátogatók. Az évadnyitó Mahler-szimfónia után októberben párhuzamba állítjuk Vivaldi és Piazzolla négy évszakot megjelenítő kompozícióját. A népszerű bécsi klasszikusok mellett lesz koncert, amely Sibelius és Schumann közös vonásait firtatja, a halottak napját Dvořák Stabat Matere teszi emelkedetté, májusban pedig megidézzük a századforduló Párizsának hangulatát, hogy csak néhány témát kiemeljek. A nagyromantikus repertoár mellett izgalmas kortárs műveket is hallhat majd a közönség. Esterházy-bérletünkben Fenyő László amellett, hogy Vivaldi G-dúr és h-moll csellóversenyét játssza, karmesteri szerepben is feltűnik A halál és a lányka című Schubert-kompozíció vonószenekari átiratát dirigálva. Különleges várakozással tekintek a bérlet utolsó koncertje elé, melyben
Mácsai Pál és Kerekes Éva Haydn A Megváltó hét utolsó szava a keresztfán című művéhez Esterházy Péter Hét utolsó szó című írását olvassa fel, melyet a szerző az én felkérésemre alkotott 2014-ben.
A koncert mellé kiállítást is tervezünk, hiszen Nádler István ehhez az előadáshoz kapcsolódva megfestette a szintén Hét utolsó szó címet viselő festménysorozatát” – fejtette ki Dubóczky Gergely, a zenekar művészeti vezetője.
A zenekar a bérleti sorozatokon kívül számos alkalommal lép koncertpódiumra. Várhatóan mintegy harminc koncertet ad általános iskolásoknak a Lázár Ervin Program keretében, közreműködik a Vántus István Kortárszenei Napokon, a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon és több jótékonysági hangversenyen, A Magyar Klasszikus Zene Napján kortárszenei koncertet adnak. Fontos missziójuk a határon túli magyar területeken való koncertezés: ősszel vendégszerepelnek Aradon, és kortárs magyar zeneszerzők műveit játsszák a vajdasági Magyarkanizsán. Szintén az évad őszi felében kerül sor az első fővárosi vendégszereplésre: az Olasz Kultúrintézetben, a Dante-fesztivál keretében Mendelssohn Olasz szimfóniáját dirigálja Dubóczky Gergely.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar jelenti a Szegedi Nemzeti Színház gazdag zenés színházi kínálatának bázisát. Új operabemutatóként a Pillangókisasszony és A varázsfuvola kerül színre, koncertszerűen hallható lesz a Bánk bán, a Parasztbecsület és a Bajazzók. Az évad operettpremierje a Marica grófnő, az új musicalprodukció a My Fair Lady. A tavalyi év sikeres előadásai közül műsoron marad a Manon Lescaut és a Hegedűs a háztetőn.
Az évadról további információ itt érhető el. >>>
Fejléckép: Dubóczky Gergely (forrás: Budapest Sound Collective)