Klasszikus

Három neves tenorral lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekar

2023.01.23. 14:25
Ajánlom
A Zeneakadémián tartott esten Fekete Attila, Horváth István és Tóbisz Titusz lép fel, az áriáik között népszerű komponisták műveit megidéző, rövid zenekari darabok csendülnek fel.

Bár az operagálák általában különböző hangfajú énekesekre építenek, a híres Három Tenor-koncertek óta tudjuk, milyen különleges élmény lehet ugyanannak a hangfajnak a lehetőségeit és szépségeit egyetlen este alatt kiélvezni. A MÁV Szimfonikus Zenekar gálaestjén, Kesselyák Gergely vezényletével

népszerű operarészleteket és különlegességeket is hallhat a közönség, ráadásul három, egyedi karakterű énekművész előadásában.

A műsoron olyan gyakran játszott szerzők mellett, mint Rossini, Verdi, Leoncavallo, Puccini, Erkel vagy Wagner, hallható lesz például a szlovák populáris zene meghatározó alakjának, Gejza Dusíknak egy műve is, de a kortárs olasz komponista, Girolamo Deraco Oceano című operájából is elhangzik egy részlet, amelyben a szerző a 19. században Dél-Amerikába kivándorolt olaszokról emlékezett meg.

Fekete Gyula Excelsior! című operája Liszt Ferenc életének egy epizódját dolgozza fel, ebből a műből a főszereplő áriája csendül fel a koncerten.

Az énekelt részletek között Respighi Rossiniana és Korngold Straussiana című zenekari darabját hallhatja a közönség.

Fekete Attila az olasz operairodalom főszerepeinek egész során énekelte el, a sokoldalú művésztől ugyanakkor a magyar és a német repertoár sem áll távol. Horváth István elsősorban a lírai és a bel canto tenorszerepek világában mozog otthonosan, könnyed magasságai már sok előadását emlékezetessé tették. A Magyar Állami Operaházban rendszeresen hallható két művészhez a Kassai Állami Színház énekese, Tóbisz Titusz csatlakozik, aki a rock és a musical műfajában is kipróbálta magát. Az est folyamán mindannyian énekelnek jelentős szerepeikből is, ugyanakkor előadnak olyan áriákat, amelyet eddig nem vagy csak ritkán hallhatott tőlük a közönség.

Operaest
január 27. 19:00, Zeneakadémia

Közreműködik: Fekete Attila – tenor, Horváth István – tenor, Tóbisz Titusz - tenor
MÁV Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Kesselyák Gergely

Részletes program és jegyinformáció ide kattintva érhető el.

Fejléckép: Fekete Attila, Tóbisz Titusz és Horváth István (forrás: Magyar Állami Operaház, Kassai Állami Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.