Klasszikus

Három trónörökös a színen

2010.04.19. 15:35
Megosztom
Április 26-án vendégművésszel lépnek fel a trónörökösök. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre!

A 2007 tavaszán létrehozott Starlet Music Management 2009-ben rendezte meg az első sorozatot az MTA Dísztermében, a szólókoncerteken nagy sikerrel mutatkozott be a hazai közönségnek is négy kitűnő, rendkívüli tehetségű fiatal előadóművész: Baráti Kristóf, Farkas Gábor, Fülei Balázs és Várdai István. A 2010-es sorozat következő koncertjén másik fiatal tehetség, Kohán István klarinétművész is fellép. Az április végi, francia esten Ravel és Messiaen ritkán játszott, nagy művészi kvalitást igénylő művei csendülnek fel a fiatal trónörökösök és vendégük tolmácsolásában.

Kérdésünk: Melyik évben nyert először nemzetközi versenyt Kohán István?

Ha a helyes választ április 23-án délig megjelöli, sorsoláson vesz részt, amelyen három szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

A játékban csak regisztrált felhasználóink vehetnek részt a bejelentkezést követően.

Baráti Kristóf (hegedű), Várdai István (gordonka), Fülei Balázs (zongora), Kohán István (klarinét)
2010. április 26. 19:30
MTA Díszterem
Ravel: Szonáta hegedűre és gordonkára; a-moll zongoratrió
Messiaen: Quartett az idők végezetére
Trónörökösök a színen

www.starlet.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.