Klasszikus

Háromszor is Danubia

2008.12.11. 00:00
Ajánlom
A héten jelenik meg a Warner Music Hungary és az Óbudai Danubia Zenekar legújabb lemeze, amelyen Brahms Magyar táncai hallhatók. A lemezkiadónak és a szimfonikus zenekarnak nem ez az első együttműködése, hiszen a Táncok című, valamint Dohnányi Ernő három szimfonikus zeneművét tartalmazó CD-k az elmúlt években nagy sikert arattak a közönég és a kritikusok körében is.

Brahms eredetileg nem zenekari művet, hanem négykezes zongoraművet komponált, közülük hármat maga ültetett át zenekarra. Ezen kívül számos zenekari változat született, részben még Brahms idejében, ezek közül öt Antonín Dvorák hangszerelő művészetét dícséri. A felvételen hallható változatokat – két kivétellel – Brahms-kortárs készítette. Ez is volt a cél, hogy mind időben, mind stílusban Brahmshoz minél közelebbiek legyenek a kiválasztott hangszerelések.

A Brahms-album No. 1-21-es Magyar táncait Héja Domonkos vezényli, akiről (és zenekaráról) a Warner Music Hungary és az Óbudai Danubia Zenekar első közös albuma kapcsán 2004-ben a Gramophone magazin ezt írta: "Talpraesett, lelkes, fegyelmezett csapat, ...Héja Domonkost kifinomultság jellemzi. ...ezen a lemezen teljesítményük csak egy hajszállal marad el a világszínvonaltól." A BBC Music Magazin 2004-ben így írt ugyanerről a lemezről: "Játékuk színvonala ámulatba ejtően magas: a lemezen hallható darabok közül néhánynak soha nem hallottam jobb hangfelvételét."

A Warner Music Hungary az elmúlt néhány évben több olyan klasszikus és jazz kiadvány kiadását gondozta, amelyek a hazai megjelenéssel egyidőben bekerültek a Warner Classics & Jazz nemzetközi katalógusába. Jelen CD e sorban már a 12., 11. helyen pedig egy olyan kivételes tehetségű zongorista első albuma szerepel, mint Farkas Gábor. Az An Evening With Liszt című lemezen Verdi-átiratok, Miserere A trubadúrból, Réminiscences de Boccanegra, az Ave Maria, a XII. magyar rapszódia és a h-moll szonáta hallható. Ezen CD-k kiadásával, csakúgy mint a korábbiak elkészítésével a Warner azt szeretné elérni, hogy mind több magyar zeneművész felvétele szerepeljen a nemzetközi lemezkínálatban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.