Klasszikus

Harsonás sikerek

2009.11.23. 17:47
Ajánlom
A közelmúltban két rangos nemzetközi harsonaversenyen is magyar győztest avattak: Moszkvában Juhász István, Dániában Kuna Márton lett a legjobb.

Juhász István, a Zeneakadémia nemrég végzett hallgatója (tanára Hőna Gusztáv volt) a Moszkvai Konzervatórium november elején megrendezett Első Nemzetközi Fúvós- és Ütőhangszeres Versenyén második díjat nyert tenorharsona kategóriában. (Az első helyezésről mindössze egyetlen ponttal maradt le, amit azért vontak le tőle, mert két fordulóval és hat versenydarabbal a háta mögött a döntőben egy belépést eltévesztett.) Juhász István emellett elhozta a verseny szervezőinek felkérésére született kötelező darab legjobb előadójának járó különdíját, valamint nyert egy altharsonát is (párja, Lökös Dorottya pedig a legjobb zongorakísérő díját kapta). A fiatal harsonás, aki az elmúlt években is jelentős versenysikereket mondhatott magáénak (Passau, 2006; Brno, 2007) jelenleg a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Budapesti Operettszínház zenekarának és a Solti György Rézfúvós Együttes tagja.

Kuna Márton is győztesen tért haza Dániából, ahol a Nemzetközi Harsonaszövetség megmérettetésén diadalmaskodott. Mint arról a Fidelio.hu is hírt adott, még májusban bekerült az ITA Alto altharsonaverseny döntőjébe. A kecskeméti fiatalember egy 1720-as barokk altharsona kézzel készült kópiáját nyerte. Emellett több külföldi koncertmeghívást is kilátásba helyeztek Kuna Mártonnak, aki eddig elsősorban a Prima-díjas Fourtissimo együttessel koncertezett. (A csapat vadonatúj, Chanuka című lemezébe itt lehet belehallgatni.)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Tánc

Ritka fotók "Ventillátor kisasszonyról", aki Esterházy hercegné lett

Ottrubay Melinda volt az Operaház ünnepelt csillaga, a magazinok kedvence, egyedüli magyarként elnyerte a prima balerina assoluta címet, majd visszavonult a színpadtól és feleségül ment herceg Esterházy Pálhoz. 43 évnyi házasság után a herceg őt tette meg az óriási Esterházy-vagyon örökösének, hagyatéka ma is él.
Klasszikus

Fidelio Matiné: Kakaókoncert a Fesztiválzenekarral

A legkisebbeket célzó vasárnapi sorozatunk mai részében a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertjeinek tegnapi adását ajánljuk, amely most online elérhető.
Színház

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Fidelio Tours

8 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Klasszikus Film

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Klasszikus fidelio matiné

Fidelio Matiné: Kakaókoncert a Fesztiválzenekarral

A legkisebbeket célzó vasárnapi sorozatunk mai részében a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertjeinek tegnapi adását ajánljuk, amely most online elérhető.
Klasszikus közlemény

A koncertélet megsegítését sürgeti a Magyar Zenei Tanács

Az ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírását és elbírálását kéri többek között a Magyar Zenei Tanács annak érdekében, hogy a zenei élet valamennyi területe talpon maradhasson.
Klasszikus évad

„Budapest jó hírének vivője” – Új évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Június 10-től már lehet vásárolni az új évadbérletekből. „Minden visszaváltható” – nyugtatott meg mindenkit Fischer Iván, aki pozitív abban a tekintetben, hogy szeptembertől a régi formában éledhet újjá a koncertélet.