Klasszikus

Hát ilyen Schubert zenéje! De milyen?

2020.07.21. 14:25
Ajánlom
Két négykezes balatonfüredi koncertről számolunk be: a Görög-testvérek évek óta játszanak együtt, Érdi Tamás és Balog József viszont csak tavaly ült együtt zongorához először.

Két négykezes koncerttel zárult a Klassz a pARTon! fesztivál második hete. Július 17-én Görög Sisters mint az esőcsináló mágusok, hoztak egy kis zivatart, ezért a közönségnek be kellett vonulnia a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermébe. Így került sor arra, amit – gondolom – előbb-utóbb úgysem kerülhettem volna el: a többiekhez hasonlóan maszkban hallgattam végig a koncertet.

GorogSisters-124504.jpg

Görög Sisters (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)

De nem csak az eső dobolt kint, amit a szabadkai Görög testvérek játszottak, az is hangzuhatag volt. Görög Noémi és Görög Enikő erőssége a fulmináns, feszes tempó és a pontos ritmika, nem csoda, hogy még egy olyan excentrikus és csodabogár művel is, mint Poulenc négykezes Szonátája átütő sikert arattak. Műsorukban szívesen hallgattam volna több szelídebb, lírai, belefeledkezős darabot, mert nehéz több mint hatvan perceken keresztül tűkön ülni izgalmas, vad zeneműveket hallva. Ravel La Valse című darabját emelném ki, amely nem utolsósorban egy igen nehéz mutatvány, és zongorajátékuk gazdagságának megannyi árnyalatát felvonultatták benne.

Az, hogy ők ketten testvérek, nem egyszerű trivia.

Habár ők azt mondják, hogy habitusra, vérmérsékletre egészen különböznek egymástól („annyira mások vagyunk!” – mondták egy interjúban), az összhang teljes, és a Ravel-darab legizzasztóbb szakaszaiban is látszólag gond nélkül osztják meg a zongora 88 billentyűjét egymást között.

erdibalog-124916.jpg

Érdi Tamás és Balog József (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)

Másnap, július 18-án a balatonfüredi Vaszary Kertben a fesztivál házigazdája, Érdi Tamás és Balog József lépett fel. Ők ugyan nem testvérek, de néha olyan érzése van a hallgatónak, hogy akár lehetnének.

Mindketten most lettek negyven évesek, és noha – mint kiderült – gyerekkoruk óta ismerik egymást, tudnak egymásról, a tavalyi fesztiválon játszottak először együtt.

„Tamással viszont az első hangtól kezdve természetes volt együtt játszani, és olyan szférákba jutottunk egy-egy darabban, amin én is csodálkoztam” – mondta a zenei találkozásról Balog József, és a figyelmes hallgató ezzel csak egyetérteni tud. Schubert f-moll fantáziájában Balog biztos alapot szolgáltatva a secondo, Érdi pedig a primo, tehát a felső szólamot játszotta, eszményi természetességgel, közben nem megfosztva a darabot misztériumszerűségétől. Igazán ihletett előadás volt, egyetlen szeplő nélkül. Ilyen Schubert zenéje, ez a schuberti lelküket, gondoltam magamban, pontosabbat hirtelen megfogalmazni sem tudtam.

A két művész külön-külön is játszottak darabokat, mielőtt néhány Magyar tánccal búcsúztak volna. Több alkalommal hallottam Érdi Tamástól Chopin Andante spianato és Nagy polonéz című darabját, most különösen megfogott az előadásmód mesterkéletlensége. Mint egy lenge vízfüggöny cseppjei, úgy futottak egymás után a bal kéz arpeggiói, a jobb kézben pedig szinte magától, ösztönösen formálódott a dallam. (Ez az az érzékenység, amit az ő zongorázásában Kocsis is méltatott.)

Balog-124504.jpg

Balog-124504.jpg (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)

Balog József egy egész más művet hozott, amelyet a fesztivál producerének, É. Szabó Mártának ajánlott: Gershwin Kék rapszódiáját a szerző szólózongora-átiratában. (2017-ben ezt a művet lemezre is vette.) A zongoraművész érzi és játszani tudja a „dögöt”: egyik nem menne a másik nélkül. Csak egy ilyen technikás és mély zeneiségű művész képes arra, hogy egy ilyen művet kiteljesítsen, amely műzene ugyan, de a jazz szabadságát követeli.

 

A Klassz a pARTon! fesztivál részletes programja a honlapjukon és ebben a cikkben.

Elkezdődött a Klassz a pARTon! fesztivál a Balatonnál – Itt a teljes program

Kapcsolódó

Elkezdődött a Klassz a pARTon! fesztivál a Balatonnál – Itt a teljes program

Balatonfüreden indult Érdi Tamás fesztiválja, Balatonkenesén, Balatonalmádiban, Keszthelyen, Gyulakeszin folytatódik majd – a teljes programot alább találja.

Klasszaparton2020-111502.png

Klassz a pARTon! 2020

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.