Klasszikus

Hat orosz zeneszerzőt mutat be Szabó Marcell fesztiválja

2019.05.19. 11:00
Ajánlom
Budapesten és Debrecenben rendezik meg október 7. és 13. között az Orosz Zenei Fesztivált, amelyen minden koncert egy-egy zeneszerzőt állít a középpontba.

Prokofjev művei közül megszólal az I. zongoraverseny, valamint a Rómeó és Júlia, Lukácsházi Győző a gyerekeknek mutatja be a Péter és a farkas című darabot. Glinka kamaraművei, Szkrjabin zongoradarabjai és Rimszkij-Korszakov dalai mellett Csajkovszkij Vesperása is elhangzik. Egész napos programmal, zenei előadással, kiállítással és filmvetítéssel emlékeznek meg a 180 éve született Muszorgszkijról, a fesztivál meghívására érkező orosz guszli együttes pedig az orosz népzenébe ad bepillantást tradicionális pengetős hangszereik segítségével.

A fesztiválnak Budapesten a Zeneakadémia, a Szent István Bazilika és az Orosz Kulturális Központ ad otthont, Debrecenben a Kölcsey Központ és a Református Nagytemplom lesz a koncertek helyszíne.

Kolcsey-Kozpont-143056.jpg

Kölcsey Központ

A rendezvényen fellép mások mellett Fokanov Anatolij operaénekes, a Kruppa Vonósnégyes, a Kodály Kórus Debrecen, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, Pregun Tamás és Palojtay János zongoraművész. 

A fesztivál a Kodály Filharmóniával továbbra is szorosan együtt működik, a zenekar Somogyi-Tóth Dániel, a kórus pedig Szabó-Sipos Máté vezényletével szólal meg. A fesztivál művészeti vezetője Szabó Marcell zongoraművész.

Részletes program a fesztivál honlapján.

A fejlécképen Szabó Marcell. Fotó: Kondella Misi.

Danyiil Trifonov látványos klipet forgatott Rahmanyinov zongoraversenyéhez

Kapcsolódó

Danyiil Trifonov látványos klipet forgatott Rahmanyinov zongoraversenyéhez

A napokban jelent meg Danyiil Trifonov új albuma, amelyen Rahmanyinov II. és IV. zongoraversenyét adja elő a Philadelphia Zenekarral és Yannick Nézet-Seguin karmesterrel. Ritkaság, de az egyik tételhez videoklip is készült, amely orosz tájakra kalauzol.

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.